A perceptuális terhelési hatás elsősorban Nilli Lavie nevéhez fűződik, aki 1995-ben írta le először a jelenséget. Eredetileg az volt vele a célja, hogy rámutasson, perceptuális terhelés hatására a figyelmi szelekció a korai szakaszok felé tolódik el. A perceptuális terhelés elmélet (ld. 20. ábra) szerint a szelektív figyelem sikere vagy kudarca az aktuális feladat feldolgozási követelményeitől függ (Lavie, 1995). Vagyis a perceptuális terhelés szintje meghatározza a figyelemelterelő ingerek elutasításának hatékonyságát (Forster–Lavie, 2008; Forster–Lavie, 2009). Az elmélet – szemben a kognitív terheléssel – azt mondja ki, hogy minél nagyobb a perceptuális terhelés, annál kisebb lesz az elterelő ingerek által kiváltott interferencia, mivel azok feldolgozására már nem jut kapacitás. A szelektív észleléshez a percepció túltöltése szükséges, és a perceptuális terhelés határozza meg, hogy korán vagy későn történik meg a szelekció (szűrés). Ez az eredmény és elmélet azért is volt különösen érdekes az 1990-es években, mert kompromisszumos megoldást nyújtott a korai és késői szűrős elméletek között, feloldva a korábbi tanulmányok ellentmondásait. Lavie szerint a korai kutatásokkal az a probléma, hogy releváns és irreleváns információt különböztettek meg, és nem az információs terhelést vették figyelembe. Hiszen gondoljunk bele: például egy dichotikus hallási helyzetben, ha csak az egyik fülünkön hallunk egy beszélőt vagy a két fülünkön két különböző beszélőt, akkor az utóbbi helyzetben nyilvánvalóan nagyobb a perceptuális terhelés. A 4. fejezetben láttuk, hogy a szelekció nem magyarázható pusztán a fizikai vagy csupán szemantikus szűrés alapján. A perceptuális terhelés elmélet szerint a fizikai paraméterek alapján történő distinkció szükséges, de nem elégséges a szelektív feldolgozáshoz. A fizikai jellemzők különbségének (pl. felnőtt vagy gyerek beszél) segítségével külön lehet választani a releváns–irreleváns információt, de ez nem jelenti azt, hogy az irreleváns inger kizárásra kerül a teljes perceptuális feldolgozásból. Lavie elmélete szerint ez a kizárás akkor történik meg, ha elérjük a kapacitáslimitet (ld. 2. fejezet; kapacitásmodellek); sőt szelektív feldolgozás csak ekkor következhet be. Összefoglalva: a perceptuális elmélet szerint, amíg az aktuális feladat mellett van szabad kapacitás, addig nem történik teljes szelekció, és a zavaró ingerek feldolgozásra kerülnek a szabad kapacitás erejéig. A perceptuális terhelés úgy változtatható, hogy a vizuális vagy auditoros térben több vagy kevesebb információt közlünk a megfigyelővel. Első vizsgálatában Lavie a vizuálisan megjelenő zavaró ingerek számát (set size) növelte. A vizsgálatban résztvevők fehér háttéren fekete betűket láttak, és gombnyomással kellett jelezni, hogy megjelent-e a kijelzőn a kis x vagy z betű (célingerek). A célingerek a képernyő középső részén jelentek meg (lehettek pontosan középen, kicsit jobbra vagy kicsit balra). A zavaró ingerek a képernyő tetején vagy alján jelentek meg, centrális pozícióban. A könnyű feladatban egy elterelő inger (nagy X, Z vagy P) volt a képernyőn; ami lehetett kompatibilis a célingerrel (pl. z Z), inkompatibilis (pl. z X) vagy semleges (pl. z P). A nehéz feladat során hat inger (betű) jelent meg a képernyő közepén, a feladat pedig az volt, hogy el kellett dönteni, melyik célinger van köztük (x vagy z). A kondíciókat tekintve itt is volt kompatibilis, inkompatibilis és semleges, annak függvényében, hogy a (továbbra is egy) zavaró inger Z, X vagy P volt-e (a sorozatban ilyen betű nem jelent meg, azok semlegesek voltak). Ezt a vizsgálatot Lavie megismételte különböző színes formákkal (egyszerű feladat: a szín változik; nehéz feladat: a szín és a forma változik), és más fizikai konjunkciókkal is (egyszerű feladat: egy karakter jelen volt-e – detekció; nehéz feladat: megfelelő méretben és pozícióban volt-e jelen a karakter – identifikáció).