Ugyanakkor ha a kíváncsiságot nem tanuljuk meg élvezni, a kíváncsiság újjászületése nem tart sokáig. Az entrópia, a termodinamika híres második törvénye mögött rejlő erő nemcsak a fizikai rendszerekre, hanem az elme működésére is érvényes. Ha semmi különös teendőnk nincs, gondolataink hamar visszatérnek a legkiismerhetőbb állapotba, ami nem más, mint a véletlenszerűség és a zűrzavar. Figyelünk és koncentrálunk, amikor kell – ha öltözünk, vezetünk vagy próbálunk ébren maradni a munkahelyünkön. Azonban ha nincs olyan külső erő, amely megköveteli, hogy koncentráljunk, elménk lassan elveszti fókuszát. Visszaesik a legalacsonyabb energiaállapotba, ahol a legkevesebb erőfeszítésre van szüksége. Amikor ez bekövetkezik, egyfajta mentális káosz lesz rajtunk úrrá. Kellemetlen gondolatok villannak be a tudatunkba, elfelejtett sérelmek kerülnek felszínre, és lehangolttá válunk. Ilyenkor bekapcsoljuk a tévét, kedvetlenül olvasgatjuk az újság reklámmellékletét, értelmetlen beszélgetéseket folytatunk – bármit, ami gondolatainkat a megszokott kerékvágásban tartja, és megóv minket attól, hogy az elménkben zajló történések megrémítsenek bennünket. A passzív szórakozásba való menekülés ideiglenesen távol tartja a káoszt, de az általa elnyelt figyelmet elpazaroljuk. Másfelől, ha lappangó kreatív energiáink használatát megtanuljuk olyannyira élvezni, hogy az a koncentráció fókuszának fenntartásához megtermeli a saját belső erejét, nemcsak hogy elkerüljük a depressziót, de a világ megértésére való felkészültségünk is összetettebbé válik.