Napjaink turizmusában ellenkező irányú fogyasztói trendek egymásmellettisége figyelhető meg. A turizmus elmúlt időszakban végbement dinamikus bővülése nem valósulhatott volna meg a klasszikus tömegturizmus, és a hatalmas forgalmat fogadni képes tömegturisztikai desztinációk fejlődése nélkül. Minden bizonnyal el kell fogadnunk tényként, hogy a jövőben is a tömegturizmus keretében realizálódik az iparág forgalmának nagyobbik része. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy az 1970-es évek óta a turizmus egésze számtalan változáson ment keresztül többek között a globalizáció, az új infokommunikációs eszközök megjelenése és elterjedése, valamint a megváltozott fogyasztói magatartás következtében. Ez utóbbi aspektus tekintetében számottevő változás az ember életmódjában, illetve a fogyasztók vásárlási szokásaiban érhető tetten. A természethez való visszatérés, a környezettudatosság, a helyi identitások és értékek újbóli felfedezése, mind a testi, mind pedig a mentális egészségmegőrzés lehetőségeinek tudatos keresése a tömegturizmus elutasítását eredményezi az utazók egy egyre jelentősebb szegmense részéről. Esetükben a tömegturizmus helyébe egyre inkább alternatív megoldások lépnek. „A gyorsaság kultusza vírusként terjed a posztmodern társadalomban, ellenpontjaként azonban egy alternatív időkultúra is jelen van, amelynek tagjai visszakapcsolnak és lassabb ritmus szerint élnek” (Pécsek, 2014: 3) A modern fogyasztói társadalmak felgyorsult világában általában a cél a fogyasztók igényeinek gyors kielégítése az optimális haszon elérése mellett. Megjelentek a gyors jelenségek, mint a gyors jóga vagy a gyors randevú. Ezzel párhuzamosan, ahogy az történni szokott (Törőcsik–Csapó, 2018), megjelent a gyorsaság ellentrendjeként a lassúság szeretete. Az 1986-ban Olaszországban indult slow food kezdeményezés, illetve az 1989-ben szerveződött cittaslow mozgalom volt a kiinduló pont. A téma kutatói a lassú turizmust nem az alternatív turizmusokhoz viszonyítva definiálják, hanem a lassú mozgalmakból eredeztetik, a gyors tömegturizmus csökkenését, kiváltását remélve. Az említett mozgalmak térhez nem kötődnek, a lassú turizmus éppúgy létrejöhet városi szintéren, mint vidéken. Legfőbb komponense maga a lassulás. Bármely turisztikai termék vagy program keretein belül megvalósítható, legyen az kerékpáros turizmus, vízi-, vagy gasztroturizmus. A mai világban a munka és szabadidő mérlege átbillent a munka oldalára. Eltűnt az egyensúly. Ennek a problémának több kiváltó oka is van, melyek a fogyasztói társadalom jellemzői, az általános elégedetlenség, a média hatásai, a gazdasági helyzet, a politikai irányítás. Mind olyan tényezők, melyek arra sarkallják az embert, hogy dolgozzon még tovább, még többet. Nem vagyunk képesek megállni, pihenni és azt mondani, hogy ennyi elég. A slow mozgalmak előzménye a „lassú” étkezés (slow food) mozgalom volt (Petrini, 2007), amely a gyors étkezés visszaszorítására jött létre. Fő alapelve a helyi alapanyagok vásárlása, a tradicionális ételkészítési technikák fennmaradása, valamint a közös étkezések mint élmény hangsúlyozása. A tömegtermelés nem egy természetes folyamat, és a fogyasztók is rájöttek arra, hogy többre becsülendők a lokális élelmiszerek. Ezt az eszmét követte az élhető város (cittaslow) ideológiája, mely az 50 000 fő alatti városokat célozta meg, súlyt helyezve a környezetvédelemre, az újrahasznosításra és az infrastrukturális fejlesztésre. Szorgalmazza a bio- és a helyi termékek termelését. A lassúság témában az egyik úttörő munka Carl Honoré kanadai újságíró nevéhez fűződik. 2005-ben megírta A lassúság dicsérete című művet. Művében „kulturális szabadságharcot indított a gyorsaság ellen, és a mindennapi élet nyolc legfontosabb szeletét elemezte: étkezés, városi élet, test és szellem, gyógyítás, szex, munka, szabadidő és gyereknevelés. Hitvallása szerint minden tevékenységnek megvan az optimális tempója, melyen bármilyen tevékenység nagyobb kedvvel és örömmel végezhető, ez a komótosság legnagyobb hozadéka” (Pécsek, 2014: 6, hivatkozva Carl Honoré In praise of slowness, 2004). Gardner (2009) A Manifesto for Slow Travel című tanulmánya a lassú utazás alapvetéseit sorakoztatja fel: miszerint a lassú utazás a fejben dől el, úgymond egy ellenvilágot kell felmutatni, szembemenni a „tömeggel”. Kiemeli a helyi közösség bekapcsolódását és annak jelentőségét, a szállás- és étteremválasztást, valamint a helyi üzletekben történő vásárlást. Dickinson (2010) Slow Travel and Tourism című alkotásában kifejti, hogy a lassú turizmus egy keret, mely kihat a közlekedés módjára, az utazás összetételére. Az emberek ezáltal lassabban érik el az úti célt, és jellemzően hosszabb időt töltenek ott. Helyi termékeket fogyasztanak, a tömegközlekedést használják, és gyakran helyi fesztiválokon vesznek részt.