Az állandóan vagy ideiglenesen, születésüktől fogva vagy azóta szerzett akadállyal élők száma a világ teljes népességéből milliárdos nagyságrendű, és ez a speciális helyzetű és igényű csoport mind számosságában, mind arányában növekvő csaknem minden országban. Ahhoz, hogy nem fogyatékossággal élő társaikhoz hasonlóan teljes életet tudjanak élni, a mindennapi életben használt térpályák és épületek használhatóságának biztosításán túl többek között arra is szükség van, hogy utazni tudjanak, hogy részt vehessenek a „boldogító utazásban”, a turizmusban. Ez nemcsak etikai kötelessége a szakmának, de jól felfogott anyagi érdeke is, mert a fogyatékossággal élők (és sok esetben a velük utazó kísérők) a turizmus komoly, még messze nem teljes mértékben kihasznált piaci potenciálját is jelentik. Az utazás megkönnyítése vagy egyáltalán elérhetővé tétele háromféleképpen képzelhető el: speciális utazási programok, csomagok kidolgozásával fogyatékkal élők számára; integrációs, vagyis a mind fogyatékossággal, mind pedig anélkül élőknek kidolgozott programokkal; illetve hagyományos utazási megoldásokkal, ahol a fogyatékossággal élők éppen olyan résztvevői az utazásnak, mint fogyatékosság nélkül élő társaik. Nem meglepő módon messze ezt utóbbi a legnépszerűbb a fogyatékkal élők körében a szerzők részvételével zajló, öt országot átfogó európai uniós projekt, a Peer Act kutatásai szerint. Ehhez, az akadálymentesítés nemzetközi egyezményekben és hazai jogszabályokban előírt rendelkezéseinek való megfelelés mellett, a társadalom érzékenyítésére, a fogyatékkal élőkkel kapcsolatos attitűdjének megváltoztatására is szükség van, akárcsak az utazási szektorban dolgozók érzékenyítésére, képzésére és természetesen a turisztikai létesítmények és szolgáltatások (utazási eszközök, szálláshelyek, vendéglátóipari létesítmények, attrakciók) mindenki számára nem csak fizikai értelemben történő elérhetővé tételére. A kutatásból az is egyértelműen látszik, hogy a vizsgált célcsoport tagjai körében az utazási kedv és az utazási gyakoriság nagyobb a hazai átlagnál. A motivációjuk és érdeklődéseik alapján hasonló turisztikai attrakciókat és szolgáltatásokat keresnek, mint a nagy többség, de a fogyatékosság okozta akadályok mégis a legtöbb esetben más típusú utazási gyakorlatot tesznek lehetővé. Ezért is lehet a fogyatékossággal élőkre úgy tekinteni, mint az alternatív turizmus célcsoportjára. Általában számukra a tömegturizmusban megszokotthoz képest a lassúbb tempó az ideális. Többségük nem preferálja a túlzott zsúfoltságot, a kényelmes szemlélődés lehetőségére és relatíve nyugodt környezetre vágynak. A speciális igények miatt a felkeresendő helyszínt előzetesen körültekintőbben megvizsgálják, alaposan tájékozódnak az akadálymentesítés mértékéről és az attrakciók és szolgáltatások elérhetőségéről. Az is visszaigazolást nyert, hogy ha a fizikai elérhetőség egyes területeken jelentősen fejlődne (közösségi közlekedés, extrém sportok elérhetősége, akadálymentes turista útvonalak), akkor ugrásszerűen megnőne a kereslet a fogyatékossággal élők részéről. Érdemes ezért az alternatív turizmusra specializálódó desztinációknak az akadálymentesítésre is fokozottan figyelniük, mert a különböző mértékű és fajtájú fogyatékossággall élők lakosságon belüli aránya meghaladja a 10 %-ot, és ők jelentős piaci szegmenst jelenthetnek az alternatív turizmus számára is.