Faragó Klára, Dúll Andrea, Lan Anh Nguyen Luu (szerk.)

A társadalmi változások indítékai és fékjei

A 80 éves Hunyady György tiszteletére


Konstruktív és destruktív versengés és kontraszelekció

A konstruktív és destruktív versengés fogalmi és elméleti keretében nagyon jól értelmezhető a kontraszelekció. A versengési folyamat konstruktív vagy destruktív alakulásában a legfontosabb tényezőnek annak moralitása bizonyult (Fülöp, 2001a; Tjosvold et al., 2003; Fülöp & Takács, 2013). Amikor az emberek tisztességes és tisztességtelen versenyt különítenek el, akkor általában arra utalnak, hogy a versengő felek betartják-e a versengés írott és íratlan szabályait, hogy milyen eszközöket alkalmaznak a versengés során annak érdekében, hogy legyőzzék a másikat. Ha a versengés során a felek olyan tisztességtelen eszközöket alkalmaznak, mint a csalás, hazugság, becsapás, korrumpálás, azért, hogy versenytársukkal szemben előnyökre tegyenek szert, akkor nyilvánvalóan nem beszélhetünk morális és „fair” versengésről. A versengési folyamat kontrollálhatósága azt jelenti, hogy a versengés kimenetele elsősorban az abban résztvevők erőfeszítésén és képességein múlik, nem pedig rajtuk kívül álló tényezőkön. Idetartozik az is, hogy a versengés kimenetelének megítélése mennyire közösen felállított vagy mindenki által ismert, világos kritériumok alapján történik. Ha az értékelési kritériumok nem világosak és nem ismertek minden részt vevő fél számára, akkor a versengési folyamat nem „fair” alapokon szerveződik. A versengést tehát nemcsak a benne részt vevő egyének magatartása teszi „fair”-ré, hanem a verseny közegének jellemzői is, vagyis a tisztességes verseny nemcsak a versenyzőkön, hanem a versengés kontextusát adó versengési struktúra jellemzőin – a rendszeren – is múlik (Fülöp, 2001a; Tjosvold et al., 2003).

A társadalmi változások indítékai és fékjei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 835 5

2021-ben jelent meg Hunyady György Rendszerattitűdök a változó közgondolkodásban című nagyszabású monográfiája, amelyben egy több éven át tartó, reprezentatív mintákon végzett kutatássorozat eredményeit foglalja össze a történeti gondolkodó értelmezési szabadságával, esszéisztikus, fanyar és játékosan szellemes stílusával, valamint az empirikus munkát végző szociálpszichológus szorgos precizitásával. A monográfiában Hunyady a 2010 és 2013 közötti ambivalens rendszerattitűdöket vizsgálja, elemzi és értelmezi. Az elemzés fogalmi kiindulópontjául John Jost rendszerigazolás elmélete szolgált, de azt innovatív módon kiegészítette a rendszerkritika elméletével. Bár feltételezhető, sőt tudható, hogy a rendszerkritika a demokratikus társadalmakban is hallatja hangját, különösen érdekes kérdés, hogy Magyarországon hogyan működnek a Janus-arcú rendszerattitűdök, az igazolás és a bírálat. Nem triviális, hanem megfejtendő kérdés az, hogy ez a két ellentmondó tendencia hogyan fér meg egymással a társadalomban. A történelem, a szociológia és a szociálpszichológia diszciplínájának elkötelezett kortársak és a fiatalabb nemzedék tiszteletét a jelen kötet és a Magyar Tudományos Akadémián 2022. szeptember 12-én rendezett ülésszak oly módon rója le, hogy a Hunyady újító szellemének tanúbizonyságát adó, a Rendszerattitűdök a változó közgondolkodásban című munkára reflektálva az itt közölt írások és prezentált előadások, hozzászólások tovább szövik a gondolati hálót, új keretbe helyezik eddigi kutatásaikat, vagy kapnak új ötleteket, kiindulópontokat további munkáikhoz.

Ebben a könyvben együvé került a szociálpszichológusok, a szociológusok és a történészek szakmai képviselői által írt gazdag, színes, a szakmai megvitatás céljára alkalmas tanulmánygyűjtemény, amely Hunyady György inspirációját magán viseli. A gondolatok nemzetközi befogadását segíti, hogy a jelen elektronikus kötetben Hunyady György nagyívű tanulmánya, a szerkesztők bevezetője, a laudáció és a tisztelgő szerzők munkáinak összefoglalása, a prezentációban kiemelt legfontosabb megállapításaik, a vita és a felkért hozzászólások összegzése, valamint a konferencia tanulságainak, jövőbeli kutatások számára nyújtott inspirációjának bemutatása angol nyelven jelenik meg.

Reményeink szerint ez a kötet további utakat nyit meg, gazdag kapcsolódási lehetőségeket kínál új kutatási területek és más diszciplínák felé. Bizonyítja, hogy a fejlett demokráciákon kívüli társadalmakban művelt szociálpszichológiai kutatás érdemben hozzájárulhat a főáramhoz.

Hivatkozás: https://mersz.hu/farago-dull-nguyen-luu-a-tarsadalmi-valtozasok-inditekai-es-fekjei-a-80-eves-hunyady-gyorgy-tiszteletere//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave