Faragó Klára, Dúll Andrea, Lan Anh Nguyen Luu (szerk.)

A társadalmi változások indítékai és fékjei

A 80 éves Hunyady György tiszteletére


Az igazságosság mint a döntésekben megnyilvánuló erkölcsi elv

Az előzőekhez képest úgy is lehet gondolkodni az igazságosságról, mint egyfajta cselekvésről, amely tulajdonképpen a cselekvés céljáról szól. Mitől lesz egy döntés helyes és igazságos? Ebből a nézőpontból az a kérdés, hogy amikor döntési helyzetbe kerülünk, mennyire veszünk figyelembe etikai szempontokat, például az igazságosság mércéjét. De mit is jelent valójában az igazságosság mércéje? Arisztotelész a témában klasszikusnak számító művében (Arisztotelész, 1997) már nagyon korán felismerte az igazságosság összetettségét és kontextustól való függőségét. Arisztotelész az igazságosságról szóló értekezésében az igazságosság szó két értelmét különböztette meg. Az egyik a teljes igazságosság, ami a törvény szerint valót, a törvény szerinti egyenlőséget jelentette. Ez foglalta magában a törvény szerint való cselekedetet és a törvény betartását, azaz a jogtudatot és a jogkövetést. Másrészt azonban beszél a részleges (elosztó és kiigazító) igazságosságról, amely az emberek közötti viszonyokban játszik szerepet, egyfajta személyközi etikai elvként. Ebből a szempontból az igazságosságot úgy kell meghatározni, hogy mindenkinek meg kell adni, ami jár neki. Arisztotelész azt is felismerte, hogy nehéz meghatározni, egy helyzet mely jellemzőit kell figyelembe venni annak eldöntésekor, hogy az egyének hasonló helyzetben vannak-e, és mely tényezőknek kell elsőbbséget adni egy adott helyzetben. És ezzel meg is érkezünk a döntési helyzetekben megnyilvánuló valódi kihíváshoz: erkölcsi ítélőképességünkön múlik, hogy egy helyzetben képesek vagyunk-e beazonosítani azokat a tényezőket, amelyek a legfontosabbak, és képesek vagyunk-e megítélni ezek erkölcsi vonatkozásait, összehasonlítva a célokat, az okokat és a következményeket. Arisztotelész előrelátó éleslátással ismerte el az igazságosság összetettségét és kontextusfüggőségét. Amikor bármilyen helyzetben így vagy úgy döntünk, ennek számtalan különféle hatása van másokra, és miközben döntésünket és cselekvésünket etikai szempontból bármennyire is helyesnek tartjuk, ezeknek minden bizonnyal számos káros hatása lehet másokra nézve (Arisztotelész, 1997).

A társadalmi változások indítékai és fékjei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 835 5

2021-ben jelent meg Hunyady György Rendszerattitűdök a változó közgondolkodásban című nagyszabású monográfiája, amelyben egy több éven át tartó, reprezentatív mintákon végzett kutatássorozat eredményeit foglalja össze a történeti gondolkodó értelmezési szabadságával, esszéisztikus, fanyar és játékosan szellemes stílusával, valamint az empirikus munkát végző szociálpszichológus szorgos precizitásával. A monográfiában Hunyady a 2010 és 2013 közötti ambivalens rendszerattitűdöket vizsgálja, elemzi és értelmezi. Az elemzés fogalmi kiindulópontjául John Jost rendszerigazolás elmélete szolgált, de azt innovatív módon kiegészítette a rendszerkritika elméletével. Bár feltételezhető, sőt tudható, hogy a rendszerkritika a demokratikus társadalmakban is hallatja hangját, különösen érdekes kérdés, hogy Magyarországon hogyan működnek a Janus-arcú rendszerattitűdök, az igazolás és a bírálat. Nem triviális, hanem megfejtendő kérdés az, hogy ez a két ellentmondó tendencia hogyan fér meg egymással a társadalomban. A történelem, a szociológia és a szociálpszichológia diszciplínájának elkötelezett kortársak és a fiatalabb nemzedék tiszteletét a jelen kötet és a Magyar Tudományos Akadémián 2022. szeptember 12-én rendezett ülésszak oly módon rója le, hogy a Hunyady újító szellemének tanúbizonyságát adó, a Rendszerattitűdök a változó közgondolkodásban című munkára reflektálva az itt közölt írások és prezentált előadások, hozzászólások tovább szövik a gondolati hálót, új keretbe helyezik eddigi kutatásaikat, vagy kapnak új ötleteket, kiindulópontokat további munkáikhoz.

Ebben a könyvben együvé került a szociálpszichológusok, a szociológusok és a történészek szakmai képviselői által írt gazdag, színes, a szakmai megvitatás céljára alkalmas tanulmánygyűjtemény, amely Hunyady György inspirációját magán viseli. A gondolatok nemzetközi befogadását segíti, hogy a jelen elektronikus kötetben Hunyady György nagyívű tanulmánya, a szerkesztők bevezetője, a laudáció és a tisztelgő szerzők munkáinak összefoglalása, a prezentációban kiemelt legfontosabb megállapításaik, a vita és a felkért hozzászólások összegzése, valamint a konferencia tanulságainak, jövőbeli kutatások számára nyújtott inspirációjának bemutatása angol nyelven jelenik meg.

Reményeink szerint ez a kötet további utakat nyit meg, gazdag kapcsolódási lehetőségeket kínál új kutatási területek és más diszciplínák felé. Bizonyítja, hogy a fejlett demokráciákon kívüli társadalmakban művelt szociálpszichológiai kutatás érdemben hozzájárulhat a főáramhoz.

Hivatkozás: https://mersz.hu/farago-dull-nguyen-luu-a-tarsadalmi-valtozasok-inditekai-es-fekjei-a-80-eves-hunyady-gyorgy-tiszteletere//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave