A fentiek során bemutatott kutatási eredmények és tendenciák szintéziseként kívánjuk elindítani a Pedagógusok öngyilkossággal és nem szuicidális önsértéssel kapcsolatos ismeretei és attitűdjei a kiégés, rezilienca és mentalizáció tükrében munkacímmel megkezdett vizsgálatsorozatunkat, fókuszálva olyan relevánsnak gondolt egyéni diszpozíciókra, melyek befolyásolhatják (segíthetik/akadályozhatják) ezen határhelyzeti szituációk adekvát felismerését és kezelését a mentálhigiénés kapuőrök tekintetében. Vizsgálataink elvárt hozadéka a Tanárok önsértéssel kapcsolatos tudása és attitűdjei (Teacher Knowledge and Attitudes About Self-Injurious Behaviour; Heath et al., 2006) elnevezésű mérőeszköz magyar adaptációjának előkészítése és pszichometriai bemérése. Az eredeti kérdőív 21 itemje két faktorban, egyrészről az önsértéssel kapcsolatos (1) ismereteket (például „Azok a diákok, akik szándékosan sértik magukat, általában étkezési zavarral küzdenek.”; „Az önsértő diákok általában öngyilkos hajlamot mutatnak.”), másrészről az azzal kapcsolatos (2) attitűdöket (például: „A szándékos önsértés egy mentális betegség jele.”; „Azt hiszem, azok a diákok, akik a szándékos önsértéssel foglalkoznak, csak figyelmet akarnak.”) tárja fel a pedagógusok körében. A nyílt végű kérdései lehetőséget adnak az önsértés mögött álló feltételezett indokok kifejtésére is (például: „Mit gondol, miért sértik meg szándékosan magukat a diákok?”), melyekből az eredeti kutatásban csoportokat képeztek (például empatikus vagy elutasító vélekedések, családi problémák, érzelmi/önértékelési problémák, szorongás/stresszkezelés). Későbbi felméréseik alapján négy nagyobb faktorba sorolva értelmezték az önsértéssel kapcsolatos tudást és attitűdöt, melyet a 2. táblázat mutat be (Heath et al., 2011).