A Rajk demokráciamodellje, lássuk be, messze nem általános Magyarországon. De igény azért lenne rá: ezt bizonyítja a több tucat, többé-kevésbé a Rajk mintájára létrejött szakkollégium és a több száz próbálkozás, ahol (jellemzően a diákokban) megvolt a szándék, csak beleütközött valamilyen erős ellenállásba (jellemzően a tanárok, illetve a fenntartó intézmény oldaláról).

 

A forradalmakat a feszültség szüli: ekkor a tagok egy része úgy érzi, sokkal jobban is mehetnének a dolgok. Paradox módon jól vezetett szervezetekben, tehetséges és empatikus vezetők ellenében ritkán tör ki forradalom. Forradalmak kirobbantásához ugyanis nagy elszánás kell, komoly lelki és anyagi költségei vannak, és komoly kockázatot hordoz szembeszállni a fennálló viszonyokkal, a tanárokkal, eddigi vezetőkkel. És mindig ott vannak a forradalom alternatívái: megszoksz vagy megszöksz. Azokban a közösségekben, ahol az életünknek csak relatíve kis szeletét töltjük, vagy amikhez csak rövid ideig kell kapcsolódnunk, érdemesebbnek tűnik tűrni, megszokni a rosszabb viszonyokat is, mint mindent borítani. Tehát erős, évekig fennálló és viszonylag zárt közösségekben alakulhat ki inkább a demokrácia forradalmi igénye. (Például egy gimnázium ilyen lehet, egy féléves tanulócsoport kevésbé. Egy olyan kollégiumban, ahol csak 1-2 évet töltenek a diákok – mert például nem jellemző a mesterképzés vagy azt jellemzően már más városban végzik –, nehezen alakulhat ki kellő elszánás.)

 

Nagyon érdekes egy budapesti iskolának, a Kürt Gimnáziumnak a példája. Itt egy új igazgatótól indult el a demokrácia kiépítésének folyamata. Esetükben a klasszikus igazgatói hatáskörök egy jelentős részét a szülők-diákok-tanárok által alkotott testületek vették át. Ez a hatalommegosztás tette hitelessé az igazgató kezdeményezését.