Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?


3

Elsősorban Black (1962), (1977), Kuhn (1993), Boyd (1993) és Hesse (1980) munkásságának köszönhetően a hatvanas évektől kezdve az analitikus tudományelméleten belül folyó vitákkal párhuzamosan, de azoktól részben függetlenül vetődött fel az a kérdés, hogy vajon az elméleti terminusokat – az analitikus tudományelmélet egyik megkérdőjelezhetetlennek tekintett háttérfeltevésével összhangban – szó szerinti értelemmel bíró kifejezéseknek kell-e tekintenünk, vagy esetleg szerkezetük metaforikus is lehet. Bár részleteikben eltértek egymástól, e nézetek lényege az a vélekedés volt, hogy a tudományos nyelvben elméleti terminusokként szereplő metaforikus kifejezések és a hétköznapi diskurzusban vagy az irodalmi nyelvben fellépő interaktív metaforák között a hasonlóságok mellett lényeges eltérések is vannak. A különbségek egyik lehetséges forrása, hogy a tudományos nyelvet olyan episztemikus eredetű megszorítások jellemzik, amelyek értelemszerűen nem érvényesek a hétköznapi és az irodalmi nyelvre.

Döntő szemléletváltást jelentett a Lakoff & Johnson (1980) nyomán világszerte elterjedt metaforakutatás. Ennek egyik hozadéka az, hogy az elméleti terminusok fogalmi metaforákon nyugszanak, melyek szerkezete és működése nem tér el a hétköznapi nyelvben megjelenő fogalmi metaforák és metaforikus kifejezések szerkezetétől és működésétől. A tudományos elméletek, csakúgy, mint a hétköznapi nézeteink, fogalmi metaforák segítségével értelmezik és magyarázzák a valóságot (Baldauf 1987, Jäkel 1987, Drewer 2003 stb.). Ebből pedig az következik, hogy

„[h]a kutatókban tudatosíthatnánk, hogy melyek azok a metaforák, amelyeket használnak, akkor ez kiindulópontot jelenthetne a kutatók számára ahhoz, hogy metaforarendszerükön belül és kívül elgondolkodjanak metaforamodelljeiken, amelyek ily módon termékeny lehetőségeket nyitnak új tudományos gondolatok számára.” (Liebert 1996: 104; kiemelés K.A.)

Megjegyzem továbbá, hogy a p-modell terminológiája is tartalmaz metaforikus terminusokat, például ‘prizmatikus’, ‘folyamat’.


Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave