A szakirodalom intenzíven vizsgálja azt a kérdést, hogy az ember biológiai konstitúciójának – így agyának is – kialakulásában játszottak-e társadalmi tényezők szerepet, azaz indokoltan preszupponálja-e a narratíva azt, hogy az ember mentális képességei nem „társadalmi képződmények”. Az e kérdéssel foglalkozó kutatások jelenlegi állását például Markov et. al. (2023) foglalja össze. Lásd még ehhez magyarul Fedor et al. (2010), Smith & Szathmáry (2012). Az a szakirodalom, amely az alábbi összegzés alapja, már a narratíva megfogalmazásának időpontjában is jól ismert volt:

„Még a generativista táboron belül is egyre szélesebb körű az egyetértés abban, hogy az elvek és paraméterek modelljének ‘nagy, szigorú Univerzális Grammatikája’ nem fogadható el: az Univerzális Grammatika, ha létezik egyáltalán, meglehetősen korlátozott, és az emberi nyelvek legtöbb érdekes tulajdonsága a velünk született képességeknek és hajlamoknak a környezeti tényezőkkel való kölcsönhatásából származik. A legnagyobb kihívás annak pontos megértése, hogy milyen módon lépnek kölcsönhatásba a gének és a környezet az egyéni fejlődés során, illetve milyen módon alakulnak ki és változnak a nyelvek az egyének közötti interakciók következtében. Ehhez elengedhetetlen, hogy különböző szinteken vizsgáljuk az interakciókat. A gének nem közvetlenül az elsődleges nyelvi adatokkal lépnek interakcióba: proteineket építenek fel, melyek agyakat építenek fel, az agyak pedig megtanulják ‘reprezentálni’ a nyelvet és a környezetet a test közvetítésével kialakuló interakciójuk révén.” (Dąbrowska 2015: 13; kiemelés K. A.)

Évtizedek óta számtalan, a chomskyánus álláspont alternatívájaként fellépő nézet van forgalomban. Például van der Hulst (2024) terjedelmes monográfiájában az áttekintő rész sokatmondó címe: The never-ending debate. A tudomány ezen állása ellenére a narratíva, az alternatívák plauzibilitásának mérlegelése helyett, kizárólag egyetlen nézetet közvetít abszolút igazságként.