A kísérletben három különböző képzési helyű (bilabiális, alveoláris és veláris) explozívák lenis és fortis megvalósulását vizsgáltam, ami nyelvenként 6 explozívát jelentett. A kínai és magyar explozívákat izolált ejtésű, két szótagú V1CV2-szerkezetű álszavak/megnyilatkozásokban vizsgáltam, melyeket a kísérleti személyeknek véletlenszerű sorrendben kellett felolvasniuk egy monitorról. A kísérlet elején arra instruáltam a beszélőket, hogy a képernyőn látható megnyilatkozások két szótagja között ne tartsanak szünetet. A kínai álszavakat a felvétel során pinyinnel (azaz a kínai karakterek transzkripciójával); a magyar megnyilatkozásokat magyar ortográfiával jelenítettem meg. A kínai és magyar álszavakban a V1 minden esetben egy legalsó nyelvállású, ajakkerekítés nélküli, veláris/centrális /a/-hang volt, melyet egy intervokális helyzetben álló explozíva követett (az volt a hangsorban a vizsgált elem). Az explozívák utáni magánhangzók (V2) szintén veláris /u/, vagy veláris/centrális /a/ volt (a magyar nyelvű anyag esetében hosszúságjellel jelölt /aː/-k és /uː/-k). Összegezve tehát a nyelvenként hat vizsgált explozívát két különböző magánhangzó környezetében vettem fel háromszori ismétléssel, így a vizsgált elemek száma a 15 kísérleti személyre számítva összesen (2 nyelv × 6 C × 2 V × 3 ismétlés × 15 beszélő =) 360 volt. A kínai álszavak, illetve a magyar megnyilatkozások listáját a 6. táblázat mutatja be.

 

 

Az álszavak/megnyilatkozások jelen formája, és a kínai álszavak esetében a 4-es ereszkedő tónus azért volt szükségszerű, hogy a lehető legjobban áthidaljuk a tonális-atonális nyelvek közötti különbséget, azaz hogy a vizsgált elemek minden esetben hangsúlyos szótagban helyezkedjenek el, és a dallammenet irányát illetően egyezzenek az intonációjukban. A mandarin kínai tonális nyelv, ezért az álszavak azonos hangsúlymintázatait a tónusok kontrollálásával érhetjük el: a tónussal rendelkező szótagok mind hangsúlyosak, szemben a hangsúlytalan és ezzel egyidőben tónustalan mandarin szótagokkal (Duanmu 2000).