Valamint a hipotézis azon része, mely szerint a magyar anyanyelvű, kínaiul tanulók ejtésében palatalizálódó, míg a kínai anyanyelvű beszélők ejtésében palatalizált ejtés jelenik meg nem nyert megerősítést. Az eredmények szerint a /ɕ/-t követő (alveolo)palatális szegmentum koartikulációs hatása nem befolyásolta a /ɕ/ ejtését, így sem a /s/, sem a /ɕ/ produkcióját nem jellemezte palatalizáció a frikatív fázis második felében. A magyar nyelvű eredmények fényében a koartikulációs eredetű palatalizációs hatás hiánya nem meglepő, hiszen a magyar /s/ esetében sem találtunk eltérést az alveolopalatális /jaː/ és az annál valamivel hátrébb képzett /aː/-s kontextusok között. Ugyanakkor az, hogy a palatalizálódó mintázat nem jelent meg szignifikáns mértékben, fakadhatott a tonális és atonális nyelvek közötti eltérésből is a következőképpen. Ugyanezen szótagok vokalikus szegmentumsorait vizsgálva (lásd a következő, 6.1. fejezet következtetéseit) azt találtam, hogy a kínai hangsorok jelentősen rövidebb idő alatt valósultak meg a magyar hangsoroknál. Ebben minden bizonnyal közrejátszhatott a kínai nyelv tonális jellege, egészen pontosan az a tény, hogy a 4. tónus dinamikusan és rövid időtartamban valósul meg. Ha azt feltételezzük, hogy nem csak a vokalikus szakasz, hanem a szibiláns is rövidebb időtartamú a hangsorban, akkor azt is feltehetjük – Zsiga (2000) eredményei alapján –, hogy ebben a hangsorban a palatalizáló koartikulációs hatás is kevésbé érvényesülhetett, és eliminálhatta a különbségeket a /sa/ és /ɕa/ hangsorok között. Ennek a magyarázatnak az alátámasztása további vizsgálatokat igényel. Tehát részösszegzésképpen: a kínaiul tanuló magyar anyanyelvűek a kínai alveolopalatális /ɕ/-t a kínai /s/ szibilánssal megegyezően produkálták, azonban ez az akusztikai mintázat nem tért el a kínai beszélők ejtésétől, hiszen a natív kínai beszélők sem különítették el e két szibilánst a produkciójukban. Továbbá a palatalizáció mintázatát illetően a hipotézisekben megfogalmazottakkal szemben egyik csoport sem ejtette sem palatalizált, sem palatalizálódó mintázattal az alveolopalatális /ɕ/ szibilánst.

Habár a szibiláns fázis záró szakaszában a palatalizálódó mintázat megjelenése nem nyert statisztikai megerősítést, azonban tendencia szintjén megfigyelhető volt a palatalizálódó mintázat (tehát a COG-frekvenciacsökkenés), továbbá az is látható volt, hogy a szibilánst követő vokalikus szakasz kezdetére (az F2 értéke alapján) már egyértelműen palatalizálódott az ejtés. Vagyis mindhárom vizsgált beszélői csoport akusztikailag palatalizáltabban, azaz (feltételezhetően) kisebb hátulsó üreg kialakításával ejtette a /ɕ/-t a másik két kínai szibilánshoz képest. A haladók azonban a kínai anyanyelvűekhez mértnél is palatalizáltabban ejtették ezt a beszédhangot, ezzel cáfolva az értekezés nyelvi tapasztalatra vonatkozó hipotézisét, mely szerint a több nyelvi tapasztalattal rendelkezők jobban megközelítik a natív ejtést a kevesebb tapasztalattal rendelkezőknél. Ez a mintázat látszólag részlegesen megerősíti azt a hipotézist, hogy a magyar anyanyelvűek (ebben az esetben kizárólag a haladó nyelvtanulók) az ortográfiai hatásból fakadóan, és a natív ejtéstől eltérően palatális /i/ kontextus megvalósításával ejtették a /ɕ/-t, és ezért erősebb palatalizáló hatás mutatkozott a produkciójukban. Azonban ezt a megállapítást a kínai és magyar szibilánsok összehasonlításával tudjuk csak ellenőrizni. Tehát a palatalizáció mértékére vonatkozó feltételezés összegzéseképpen: a kínai natív beszélők ejtésétől eltérő vokalikus kontextusok megjelenését, valamint az ebből következő eltérő mértékű palatalizációt a több nyelvi tapasztalattal rendelkező haladó nyelvtanulók ejtésében megerősítettem, míg a kevesebb tapasztalattal rendelkező kezdők esetében nem.

A kínai dentialveoláris /s/ esetében azt feltételeztem, hogy a kínaiul tanuló magyar anyanyelvűek a kínai dentális /s/-t a magyar dentialveoláris /s/-szel helyettesítik, és ezért a kínai beszélőkhöz képest akusztikailag hátrébb képzettebb ejtést produkálnak. Azonban mivel nem találtam eltérést a kínaiak és a magyar anyanyelvűek produkciójában, e hipotézis nem nyert megerősítést. A kváziretroflex posztalveoláris /ʂ/ esetében nem vártam eltérést a szűkület pozíciójának akusztikai vetületében, és e hipotézisem részleges megerősítést is nyert: kizárólag a haladó nyelvtanulók és a natív beszélők között, a frikatív fázis elején találtam eltérést, ugyanakkor megjegyzendő, hogy a nyelvtanulókhoz képest az anyanyelvi beszélők tendenciózusan alacsonyabb frekvenciaértékekkel, azaz hosszabb elülső üreggel ejtették ezt a beszédhangot. A kínai beszélők esetében tapasztalt hosszabb szűkület előtti üregre utaló akusztikai adatokat okozhatta például labiálisabb képzés (ez ugyanis szintén hat az F2 értékére).

Összegzésképpen a H4/b hipotézis részleges megerősítést nyert: alapvetően az eredmények megerősítették, hogy a kínaiul tanulók az alveolopalatális /ɕ/-t a dentialveoláris /s/-szel megegyezően képzik a szibiláns fázis akusztikai vetületét illetően, azonban a korábbi szakirodalmi eredményekkel szemben a kínai anyanyelvű beszélők sem különítették el ezt a két szibilánst ejtésükben. Kérdésként merülhet fel, hogy ha a kínai anyanyelvűek produkciójában a kínai dentális /s/ és az alveolopalatális /ɕ/ – a megelőző szakirodalmi forrásokkal ellentétesen – nem különül el egymástól a turbulens zörejes fázisban mért spektrális súlypont (azaz COG) értékében, akkor itt egy neutralizálódó kontraszt jelenik-e meg. Azonban a kísérlet eredményei mégsem erről árulkodnak: A legtöbb szibiláns ejtésekor kizárólag a frikatív szűkület előtti üreg játszik szerepet az akusztikai szerkezet kialakításában, ami azt jelenti, hogy a frikatív szűkület mögötti nyelvállás hatása a turbulens zörej minőségére alapvetően nincs hatással. A szakirodalmi forrásokban leírtakkal ellentétben a natív kínai beszélők nem különítették el a dentialveoláris /s/ és alveolopalatális /ɕ/ beszédhangokat a szibiláns fázis aperiodikus zörejében mért COG értékét tekintve. Ez azt jelenti, hogy akusztikai szempontból a két szibiláns nem tért el a frikatív szűkület előtti üreg hosszát illetően. Ugyanakkor a COG mérőszáma például a frikatív szűkület mögött megjelenő képzési tulajdonságokról nem szolgál információval, így tehát például a nyelv szűkület mögötti állásáról sem. Ezzel szemben a frikatív szűkület mögötti üreg hosszával összefüggésben álló, a vokalikus szakasz kezdetén mért második formánsfrekvencia-érték (F2-érték) szempontjából vizsgálódva az mondható el, hogy az alveolopalatális /ɕ/ a dentialveoláris /s/-hez képest mégis palatalizáltabb ejtéssel (vagyis szignifikánsan magasabb F2-értékkel) realizálódott. Ez azt jelenti, hogy az alveolopalatális szibiláns képzése során – még ha ez a zörejes fázis COG-értékeiben nem is jelent meg ennek az akusztikai lenyomata – a nyelvtest megemelkedett, az ejtés palatalizálódott. Más szóval a két szóban forgó szibilánst mégis megkülönböztették a kínai anyanyelvű beszélők. Ezek a látszólag ellentmondásos eredmények a következőképpen magyarázhatók. A korábbi szakirodalmi eredmények esetében, ahol a kínai beszélők COG-értékük szerint megkülönböztették a dentialveoláris és alveolopalatális szibilánsokat az feltételezhető, hogy: míg a dentialveoláris /s/ esetében a COG-értékek kialakításában csak és kizárólag a frikatív szűkület előtti üreg vett részt az akusztikai szerkezet kialakításában; addig az alveolopalatális szibiláns akusztikai szerkezetét vagyis COG-értékeit – a lengyel megfelelőjének ejtéséhez hasonlóan (vö. Toda et al. 2010) – a frikatív szűkület előtti üreg és a nyelv megemelkedéséből létrejövő palatális csatorna együtt alakította. Így az elülső üreg palatális csatorára való kiterjesztése idézhette elő a detialveoláris /s/-hez mérten alacsonyabb COG-értékeket, hiszen a palatális csatorna gerjesztése és bevonása a képzésbe hosszítja az elülső üreget.

A bemutatott kísérlet esetében azonban inkább az feltételezhető, hogy az alveolopatalális szibiláns ejtésekor a fentebb leírtaktól eltérő artikulációs konfiguráció jelent meg, amelyben a turbulens zörejt – a dentialveoláris /s/-hez hasonlóan – csak és kizárólag a szűkület előtti rezonátorüreg alakította ki, és a palatális csatorna nem vett részt a zörej (így a COG-értékek) akusztikai szerkezetének megformálásában. Mint fentebb említettem, a COG-értékek alakulásában a szűkület mögötti üreg nem játszik jelentős szerepet, vagyis ha az akusztikai szerkezetet kizárólag az elülső üreg határozza meg (amelynek a palatális csatorna ebben az esetben nem része) akkor feltételezhetően a nyelv szűkület mögötti megemelkedéséről sem kaphatunk információt az akusztikai jel COG-értékei alapján. Így a nyelvtest megemelkedése és a palatalizáció kizárólag akkor tapasztalható, amikor a frikatív szűkület oldódik, és a vokalikus fázisban már a toldalékcső elülső és hátulsó ürege egyaránt alakítja a formánsfrekvencia-értékeket. E formánsértékekhez kapcsolódóan a szakirodalmi források szerint az alveolopalatális szibiláns képzését – a palatalizált ejtésből fakadóan – egy magas kezdeti F2-értékkel realizálódó [j]-szerű koartikulációs tranzíció követi. A dentialveoláris /s/ és az alveolopalatális /ɕ/ képzése során megjelenő eltérő képzési jegyeket e [j]-szerű átmenet megvalósulása erősíti meg a natív kínai produkcióban. Tehát véleményem szerint egy olyan artikulációs konfiguráció eredményezhette a COG-szempontú akusztikai megkülönböztetés hiányát, amelyben ugyan megjelent a palatalizált ejtés, és a szűk palatális csatorna, azonban ezek az artikulációs gesztusok nem alakították az alveolopalatális szibiláns akusztikai lenyomatát. Összegezve: habár a COG-érték tekintetében valóban nem jelent meg kontraszt a dentialveoláris és alveolopalatális szibilánsok között, azonban a vokalikus szakasz kezdetén mért F2-értékek esetében igen, tehát sem a kínai, sem a magyar beszélők ejtésében nem beszélhetünk a szibilánsok közötti kontraszt neutralizálódásáról. Vagyis ebben az esetben azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a kínaiul tanuló magyar anyanyelvűek a natív mintázatnak megfelelően ejtették az alveolopalatális /ɕ/ szibilánst.

Azonban az eredményeket a palatalizáció mértéke szempontjából szemlélve azt mondhatjuk, hogy a nyelvtanulók, pontosabban a több nyelvi tapasztalattal rendelkező haladók eltértek a kínai natív ejtéstől, mégpedig úgy, hogy ők a kínai natívokhoz képest palatalizáltabb ejtési tulajdonságokkal rendelkeztek. Így tehát a haladók produkcióját tekintve a hipotézis ezen része részleges megerősítést nyert, míg a kezdők ugyanolyan palatalizáltan ejtették az alveolopalatális szibilánst, mint a kínai beszélők. Ezek az eredmények az értekezés azon alaphipotézisét is cáfolják, miszerint a több nyelvi tapasztalattal rendelkező nyelvtanulók jobban megközelítik a natív mintázatot, mint a kevesebb nyelvi tapasztalattal rendelkezők.

A dentális /s/ és a kváziretroflex /ʂ/ esetében az eredmények sok tekintetben megegyeztek az 5.1. fejezetben bemutatottakkal: a dentális /s/ esetében a várakozásokkal ellentétben nem találtam eltérést a kínai anyanyelvűek és a nyelvtanulók ejtése között, tehát a kínaiul tanuló beszélők a kínai anyanyelvűekkel megegyező helyen képeztek szűkületet e szibiláns ejtésekor. A kváziretroflex posztalveoláris /ʂ/ esetében nem vártam eltérést a szűkület pozíciójának akusztikai vetületében, és e hipotézisem részleges megerősítést is nyert: kizárólag a haladó nyelvtanulók és a natív beszélők között, a frikatív fázis elején találtam eltérést a hipotézisben megfogalmazott irányban. Azonban a talált eltérés kizárólag a zörejes fázis legelején van jelen, vagyis a szibiláns akusztikai célját alapvetően nem befolyásolja, tehát fakadhat például az artikulációs cél megközelítésének eltérő időzítéséből a haladó nyelvtanulók és a kínai anyanyelvűek között. Az a kérdés azonban ennek a két szibilánsnak az esetében továbbra is fennáll, hogy a nyelvtanulók kínai anyanyelvi mintázattal megegyező produkciója abból fakad-e, hogy alapvetően nincs különbség a kínai és magyar szibilánsok képzésében, vagy inkább abból ered, hogy a magyar anyanyelvűek elsajátították a natív ejtési mintázatot. Ezt a kérdést a következő, 5.2.5.3. fejezetben vizsgálom meg.