A mai Oroszország területén a városok kialakulása60 bő 2000 éves múltra tekint vissza. Az első városok délen: a Fekete-tenger mentén, a Kaukázus vidékén és Közép-Ázsiában jelentek meg – ám ez még nem orosz városodás volt. A Fekete-tenger déli-délnyugati medencéjében a klasszikus – görög, majd római – városfejlődés is megjelent. Közép-Ázsia első városai pedig a Kelet-Ázsia–Római Birodalom kereskedelmi útvonal állomásai voltak, a termékeket összegyűjtő, továbbító s az útvonal katonai védelmét ellátó funkciókkal. Az orosz urbanizáció csak valamikor a 8–9. században vette kezdetét – ekkor jelentek meg az első városok az orosz síkságon. E városok kereskedelmi állomások voltak a Skandináviát Bizánccal összekötő útvonalak mentén. Ezeket az útvonalakat a Fekete-tengerre kifutó folyók völgyei vezették Észak-Európa felé. Az első városalapítók vikingek voltak! Egy sor város-„államot” hoztak létre: ilyen volt Kijev, Novgorod és Szmolenszk. Ezek a városok a kereskedők árugyűjtő-szétosztó helyei, meg az áruvámok begyűjtő helyei voltak. A városokba az útvonalak mentén élő szláv lakosság is beköltözött, és végül a vikingek is átvették az orosz nyelvet. Ebből a laza városláncolatból emelkedett ki és vált a legfontosabb csomóponttá Kijev. A középkorban egy egész történelmi korszakot neveznek a kijevi Oroszország időszakának. Kijev helyzeti energiáinak köszönhette kiemelkedését: az erdőövezet és a sztyeppe határán fekvén, a Dnyeper folyó által Bizánccal is összeköttetvén kiváló árucserehelynek bizonyult. A 9. században megjelent a (keleti) kereszténység, azóta írott története is van a kijevi Oroszországnak. A 12. században már kb. 300 város volt területén – északon az erdős sztyeppe, délen a Fekete-tenger, keleten a Volga felső folyásáig terjedtek el. Az orosz urbanizáció bölcsője tehát jórészt a mai Ukrajna területén alakult ki. A kijevi nagyhercegség fontos volt ugyan, ám korlátozott hatáskörű. A valóságban valamennyi számottevő város kis önálló hercegségként működött. A feudális szétdaraboltság hasonlított a korabeli Nyugat-Európáéhoz (miközben Közép-Európát nagy, központosított állammá szervezett birodalmak jellemezték). A nyugat-európai és az orosz feudális szétdaraboltság azonban egy szempontból nagyon különbözött: ez a városok autonómiája és társadalmi szerkezete. Nyugat-Európában a városokat már a középkorban a feudális nagybirtokkal való szembefordulás, a városi önkormányzatok autonómiájának kivívása, a szabad polgárság függetlenségének biztosítása jellemezte.61 Oroszországban (s általában Kelet-Európában) a városok voltak a feudális földbirtokos nemesség központjai, ahonnan a falvak kizsigerelését irányították – egészen a 19. század végi jobbágyfelszabadításig. Kivételt jelentett Novgorod, amely a hosszú távú kereskedelem fontos állomása volt a kijevi Oroszország és a Baltikum német városai között, ezért a kereskedők a város rendkívül fontos társadalmi rétegét jelentették, és a város belső szervezete inkább a Hanza-városokéra hasonlított.