Csepregi Márta

A finn mint rokon nyelv


Az ige állító ragozása

A finn ige két számban (egyes és többes), három személyben, két időben (jelen, múlt) és négy módban (jelentő, felszólító, feltételes, lehetőségi) ragozható állító formában. További két múlt időt időjel nélkül, analitikusan képez a finn, a tagadott igealakokat pedig nem ragozza.

A finn mint rokon nyelv

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 743 3

A finn a magyarnak távoli rokon nyelve, a két nyelv közös ősét több ezer évvel ezelőtt beszélhették valahol az Urál hegység vidékén. A két nyelv közös vonásait összehasonlító nyelvészeti módszerekkel lehet kimutatni.

A kiadvány magyar szakos egyetemisták féléves finn kurzusának anyagát tartalmazza, melyben elsősorban nyelvtörténeti szempontok érvényesülnek. A hangsúly azokon a szókincsbeli és alaktani sajátságokon van, melyek alapnyelvi eredetűek, és ezért megfelelői megtalálhatók a magyar nyelvben is. A szövegek úgy vannak összeállítva, hogy lehetőség szerint minél több rokon szó forduljon elő bennük. Az egyes leckék nyelvtani szempontból egymásra épülnek, s a gyakorlati nyelvtanulás alapjait is jelenthetik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csepregi-a-finn-mint-rokon-nyelv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave