Főszerkesztői utószó

A fonetika tudományterületének a fentieken is túlmenő gazdagsága, differenciáltsága és interdiszciplinaritása jól megmutatkozik a jelen kötet tanulmányaiban. A dolgozatok témái között ugyanúgy szerepelnek szegmentális vagy szupraszegmentális jelenségekre irányuló, egyes esetekben elektromágneses artikulográffal végzett artikulációs vizsgálattal is kiegészített akusztikai vizsgálatok, mint az anyanyelvi beszélők ítéleteire vagy éppen agyi képalkotó eljárásokra (EEG-re és fMRI-re) épülő beszédészlelési kutatások, illetve gépi beszédadatbázis-annotációs munkálatok. A tanulmányok interdiszciplináris kapcsolódásai a fonológiától és a pragmatikától a nyelvjáráskutatáson és az idegennyelv-elsajátításon át egészen a dajkanyelvi érzelemközvetítésig és a szklerózis multiplexben tapasztalható beszédtempó- és fluencia-mintázatokig terjednek. Bár a tanulmánygyűjtemény összeállítása során nem volt – és nem is lehetett – cél a tudományterület teljességét lefedni, az itt megjelenő tizenhárom dolgozat imponálóan változatos és összetett képet ad a hazai és külhoni magyar fonetikai kutatások eredményeiről és eredményességéről. Ezúton fejezem ki köszönetemet a cikkek minden szerzőjének, valamint az anonim bírálóknak azért az ÁNyT hagyományaihoz méltó, igényes szakmai munkáért, amelynek eredményeként ma egy kiemelkedő színvonalú, átfogó fonetikai tanulmánykötetet tarthat kezében az Olvasó.

A gyűjtemény társszerkesztői, Mády Katalin és Markó Alexandra a hazai fonetikus középgeneráció legkiválóbb képviselői közé tartoznak. Jelen formájában a kötet az ő állhatatos és mindenkor precíz szerkesztői munkájuk nélkül nem jöhetett volna létre. A tervezés fázisától egészen a bírálatok alapján átírt dolgozatokra küldött megjegyzésekig bezárólag türelemmel és rugalmasan álltak a főszerkesztői javaslatokhoz és kérésekhez. A tanulmánygyűjtemény elsősorban nekik köszönhetően valósíthatja meg az Általános Nyelvészeti Tanulmányok előző, 33. kötetének utószavában kifejezett azon törekvést, hogy az „az ÁNyT olyan nyelvészeti területek, illetve határterületek felé is nyisson, amelyek nem a szűk értelemben vett »elméleti« nyelvészet körébe tartoznak, illetve amelyeket az utóbbi évtizedek során az ÁNyT nem tudott megfelelő mértékben megjeleníteni”. Reményeim és terveim szerint ez a törekvés a jövőben is fennmarad, így a fonetika dinamikusan fejlődő tudományterületén sem kell majd egy következő „seregszemlére” újabb fél évszázadot várnunk.

Végső formájukat a korábbiakhoz hasonlóan a jelen tanulmányok is Siptár Péter értő és nagy türelemmel végzett szakmai szöveggondozásának, és G. Kiss Zoltán kiváló tördelői munkájának köszönhetik. Köszönettel tartozom az Akadémiai Kiadónak, különösen Vajda Lőrincnek és Tárnok Irénnek, hogy szakmai érveimet meghallgatva lehetővé tették, hogy ettől a kötettől kezdődően – egy hosszabb ettől eltérő szerkesztési gyakorlatot követő időszak után újra – lehetségessé váljon az ÁNyT szerzői számára a kézirataikat akár LaTeX szövegszerkesztőben elkészítve is leadni és a szerkesztési folyamat során végig LaTeX-ben dolgozni. Erre a lehetőségre nagy szüksége volt az ÁNyT-nek, hiszen a nyelvészet egyes területein – mint amilyen a fonetika is – az újabb kutatógenerációk egyre több tagja számára a LaTeX az elsődleges, és gyakran egyedüliként használt szövegszerkesztő környezet.

Egy további, szintén először a jelen kötetben megvalósított újításról kell még beszámolnom. A nyelvtudomány különböző területein egymástól eltérő, de általánosságban a nyelvtudomány egészében növekvő mértékben jellemző gyakorlat, hogy egy tanulmányt több, egyes területeken egészen nagy számú szerző jegyez. A globálisan és Magyarországon is kibontakozó tudományos eredményességmérési rendszerek gyakori sajátossága, hogy jelentős részben a tudományos publikációkra vonatkozó tudománymetriai adatokon alapulnak. Utóbbiak szempontjából a többszerzős közlemények kihívást képeznek, különösen, ha nem megállapítható az egyes szerzők hozzájárulásának mértéke, illetve jellege. Nemcsak tudományáganként, de tudományterületenként is jelentősen eltér, hogy milyen mértékben jellemző a többszerzős közleményekre (a) hogy az egyes szerzők hozzájárulásának jellege és mértéke (közel) azonos, és (b) hogy az eltérő jellegű és/vagy mértékű hozzájárulást konvencionálisan tükrözi-e akár a szerzők feltüntetésének sorrendje, akár valamilyen explicit jelzés. A nyelvtudományon belül az egyes részterületek eltérő természete, hagyományai és szokásai okán az imént említett két szempont egyikéből sem tapasztalható egységesség.

Mindezekből kiindulva az ÁNyT a jelen kötettel kezdődően a többszerzős közlemények esetében a megkülönböztetett szerzői szerepek explicit jelzésének a következő rendszerét vezeti be. Az első kiemelt szerzői szerep a kutatást nagy részben végző és a tanulmányt legnagyobb részben készítő szerző szerepe. Ezt a szerepet számos tudományterületen az „első szerző” (first author) illetve „fő/vezető szerző” (lead author) terminussal írják le; az ÁNyT erre a szerepre a „fő szerző” megnevezést használja. A másik kiemelt szerzői szerep azé a szerzőé, akitől a kutatás ötlete, kerete származik, illetve aki szakmailag felügyelte, irányította a kutatást (gyakran egy adott kutatási projekt vezetője). Ezt a szerepet szokás „utolsó szerző”-nek (last author), illetve „szenior szerző”-nek (senior author) nevezni; az ÁNyT ezt a szerepet a „szenior szerző” megnevezéssel írja le. Nem minden többszerzős tanulmány esetében létezik fő szerző, és nem mindegyik esetében létezik (külön) szenior szerző. Előfordul, hogy egy tanulmányban egynél több (a nyelvtudományban szokásosnak mondható tíznél kevesebb szerzővel bíró közleményekben jellemzően legfeljebb kettő) fő szerző is közreműködik: ez a megosztott fő szerzőség esete. Amennyiben több nem kiemelt szerző hozzájárulásának mértéke egyenlő, akkor ez szintén expliciten megadható. Ez abban az esetben kifejezetten ajánlott, ha a tanulmánynak az egyenlőnek tekintett hozzájárulású szerzők mellett nincsen kiemelt szerzője. Egy kétszerzős közlemény esetében a minden tekintetben – a kutatáshoz való hozzájárulást és a tanulmány megírását is beleértve – egyenlő mértékű hozzájárulás ekvivalens a kettős, megosztott fő szerzőséggel.

Végül minden többszerzős tanulmány egyik szerzője a „levelező szerző”. Ő az a szerző, aki a kézirat leadása, majd a bíráltatás és a publikálás során a szerkesztővel, illetve szerkesztőkkel – és adott esetben a kiadóval – tartja a kapcsolatot, valamint felelős a tanulmánnyal szemben támasztott adminisztratív jellegű feltételek teljesítéséért. Továbbá a levelező szerző az, akit ideális esetben bármely olvasó a későbbiekben megkereshet a tanulmánnyal kapcsolatos kérdésekkel és – például valamely kísérletben gyűjtött adatok megosztására vonatkozó – kérésekkel. Ez a szerep általában a(z egyik) fő szerzőre, vagy esetleg a szenior szerzőre hárul.

A többszerzős közlemények szerzői szerepeinek és a hozzájárulások mértékének változatosságát az itt vázolt rendszer – mint ahogy semmilyen más hasonló rendszer – természetesen nem képes lefedni; ez nem is célja. Ezért továbbra is a szerzők kompetenciájába tartozik, hogy a fenti keretekbe nem beilleszthető esetekben a szerzői szerepeket és a hozzájárulások mértékét szövegesen a saját maguk által meghatározott módon írják le; ugyanez a fenti keretekbe jól illeszkedő esetekben – a fenti megjelölések kiegészítéseként – szintén lehetséges marad. A kísérletes kutatások esetében erre kifejezetten ajánlható az egyre szélesebb körben alkalmazott CRediT taxonómia használata.