Régi megfigyelés, hogy a beszélők egy kényelmes pufferzónát tartanak egy szegmentum bizonyos értéke és a legközelebbi szomszédos érték között, a hallgatók pedig jól tolerálják az eltérést a szándékolni vélt alak és a megvalósulás között, ha ezt a fonetikai kontextusnak, tehát szándékolatlan koartikulációs következménynek tekinthetik (pl. Ohala 1983). Szó végén, illetve zörejhang előtt a zörejhangok zöngésségi jegyének érvényesítése – így egy ilyen pufferzóna fenntartása is – nehézkes és könnyen vezet homofón alakok kialakulásához (l. pl. a fent említett méztől–mésztől esetét). Az is régi megfigyelés, hogy a hangváltozások következtében kialakuló homofóniát a nyelvek valamilyen módon, főként morfoszintaktikai és lexikai eszközökkel, igyekeznek elkerülni (l. pl. Silverman 2012 a koreaira, Gilliéron 1910 a franciára). Wedel és munkatársai (2013) kilenc nyelv neutralizáló hangváltozásának statisztikai vizsgálata során megállapították, hogy egy adott fonémapár által alkotott minimálpárok száma szignifikáns jóslatot tesz arra vonatkozóan, hogy az adott fonémapár neutralizálódik-e. Bár nem minden kutató ért egyet azzal, hogy a homofónia elkerülése fontos szerepet játszik a hangtörténeti folyamatokban (pl. Sampson 2013), felmerül a kérdés, hogy a szinkrón nyelvhasználatban is törekszenek-e a beszélők a homofón alakok elkerülésére.