A határozott interpretáció abban tér el a határozatlantól, hogy a köznévi denotációnak nem bármelyik eleme lehet alkalmas arra, hogy igazzá tegye a határozott argumentumot tartalmazó állítást, hanem csak egy kontextuálisan meghatározott eleme játszhat szerepet az igazságfeltételekben. Ha ilyen nincs, akkor a mondat nem hamis lesz, hanem értelmezhetetlen. Dinamikus szemantikai modellekben ez olyan diskurzusreferens bevezetésével modellezhető, amelynek kell, hogy legyen antecedense; vagyis azonosíthatónak kell lennie valamelyik, a diskurzus-tartományban már jelenlévő diskurzus-referenssel. A hagyományosabb, Russell megoldását követő logikai megközelítések szerint (l. például Barwise–Cooper 1981) – nem-formálisan megfogalmazva – a határozott interpretáció úgy értelmezendő, hogy a határozott főnévi kifejezésben szereplő köznév csak egyetlen individuumra (vagy többes számú kifejezés esetében individuumok egyetlen csoportjára) vonatkozhat. Ez a formális leírásokban úgy fejezhető ki, hogy a köznév denotációja egyelemű kell, hogy legyen; azaz lényegében olyan a határozott kifejezés jelölete, mint egy névé.1 A logikában az ióta operátor az az eszköz, ami nyitott állításokból (〈t〉 típusú kifejezésekből) neveket (〈e〉 típusú kifejezéseket) hoz létre:

 

 

A (29) formula az egyetlen F tulajdonságú individuumot írja le.

 

 

Ezt Partee (1987) az NP-interpretációk között működő egyik típusváltó műveletnek tekinti az angolban, amelyet Chierchia (1998) univerzális szemantikai műveletnek tart (l. von Fintel–Matthewson 2008, 155).

 

 

A kiválasztás tehát a kontextushoz kötődik, vagyis egy szituáció fogja meghatározni a főnévi denotáció releváns elemét (ami azt jelenti, hogy az adott szituációban az és csak az az elem teheti igazzá vagy hamissá az állítást, és más szituációban nem biztos, hogy ugyanez az elem a releváns). Ezt alátámasztja Dayal és Jiang azon megfigyelése, hogy az anaforikus határozott kifejezések ugyanabban a szituációban használatosak, mint amelyikben az antecedensük áll, a kínaiban és az angolban egyaránt (Dayal–Jiang 2023). Bár a mandarin kínaiban a határozottságot mutatónévmásokkal is kifejezhetik, Dayal és Jiang kimutatja, hogy a mandarin demonstratív determinánsok (zhe ’ez a’, na ’az a’) szemantikai interpretációja ugyanolyan, mint az angol this, that demonstratívumoké, és az angol határozott névelős kifejezéseknek a kínaiban határozott interpretációjú csupasz köznév felel meg, akkor is, ha anaforikus használatú. A döntő különbséget a mutató névmásos főnévi kifejezés és a határozott interpretációjú csupasz köznév anaforikus használata között abban látják, hogy az utóbbi ugyanabban a szituációban szerepel anaforaként, mint az antecedense, míg az előbbiek esetében az anafora és antecedense különböző szituációkban jelenik meg. A 3. szakasz (24b) példájában a szituáció ugyanaz, mint a (24a) előzménymondatban, tehát, mint (24b)-ben látható, itt a csupasz köznévi anafora a megfelelő. A határozott interpretációnak ezt a szituációhoz kötöttségét fejezi ki a (31).