Gyuris Beáta (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXV.

Tanulmányok a jelentéstan köréből


A határozott interpretáció

A határozott interpretáció abban tér el a határozatlantól, hogy a köznévi denotációnak nem bármelyik eleme lehet alkalmas arra, hogy igazzá tegye a határozott argumentumot tartalmazó állítást, hanem csak egy kontextuálisan meghatározott eleme játszhat szerepet az igazságfeltételekben. Ha ilyen nincs, akkor a mondat nem hamis lesz, hanem értelmezhetetlen. Dinamikus szemantikai modellekben ez olyan diskurzusreferens bevezetésével modellezhető, amelynek kell, hogy legyen antecedense; vagyis azonosíthatónak kell lennie valamelyik, a diskurzus-tartományban már jelenlévő diskurzus-referenssel. A hagyományosabb, Russell megoldását követő logikai megközelítések szerint (l. például Barwise–Cooper 1981) – nem-formálisan megfogalmazva – a határozott interpretáció úgy értelmezendő, hogy a határozott főnévi kifejezésben szereplő köznév csak egyetlen individuumra (vagy többes számú kifejezés esetében individuumok egyetlen csoportjára) vonatkozhat. Ez a formális leírásokban úgy fejezhető ki, hogy a köznév denotációja egyelemű kell, hogy legyen; azaz lényegében olyan a határozott kifejezés jelölete, mint egy névé.1 A logikában az ióta operátor az az eszköz, ami nyitott állításokból (〈t〉 típusú kifejezésekből) neveket (〈e〉 típusú kifejezéseket) hoz létre:

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXV.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 995 6

Kötetünk tizenhárom tanulmánya részben a magyar nyelv korábbi írásokból már ismert szemantikai jelenségeinek, részben első ízben itt bemutatott jelentéstani kontrasztoknak az elemzésére és magyarázatára vállalkozik. A tanulmányok mindegyike az ún. formális szemantika elveit és módszereit követi, tehát igyekszik precíz és cáfolható megállapításokat tenni, és ezeket formális, matematikai eszközökkel is megfogalmazza. A kötet tanulmányai változatos jelentéstani problémákat tárgyalnak. Az egyik a lexikai szemantika egyik alapkérdésére (Hogyan különíthető el egymástól a poliszémia és a homonímia?) ad új választ, négy további pedig az igejelentés és egyes szemantikai igeosztályok jellemzésére tesz új javaslatot, vagy vizsgálja felül a korábbiakat. Ezek az egyet ne/nem/se/sem szerkezettel kompatibilis igék osztályaival; a magyar igetövek eseménylexikalizációs tulajdonságaival; az önkéntelen érzékelést, az önkéntelen megismerést ill. tudást, valamint a fizikai diszpozíciót kifejező igék összefüggő szemantikai jellemzőivel foglalkoznak, illetve a faktivitás mint lexikai tulajdonság elvetése mellett érvelnek. Az írások egy másik csoportja olyan jelenségekkel foglalkozik, amelyeknek a jelentését logikai operátorok segítségével szokás modellezni, mint például az is és a hozzá hasonló fókuszérzékeny additív operátorok, az is-t tartalmazó összetett elemek (mégis, úgyis, így is, igenis, nem is, ugyanis, vagyis és máris), a kvantoros, illetve fókuszpartikulás kifejezések a magyar mondat ige előtti tartományában, a csupasz köznévi argumentumok, a mondattagadás és a fókusztagadás közötti különbség, valamint a tagadás és a diszjunkció hatóköri interakciói. Az igei argumentumszerkezet, a topik összetevők, és a beszédaktusok között létesít kapcsolatot egy további tanulmány, egy másik pedig egy speciális kérdő beszédaktust jellemez. A kötetben mindvégig a közérthetőségre törekedtünk, így azoknak az érdeklődő olvasóknak is ajánlható, akik nem a formális szemantika szakterületének a művelői.

Hivatkozás: https://mersz.hu/altalanos-nyelveszeti-tanulmanyok-xxxv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave