A forrásszöveg előkészítésének első lépése, hogy minden olyan elemet fel kell tárni, amely a szakszerű és a megrendelő instrukcióinak megfelelő fordításhoz kell. Például vannak-e kifejezetten nem fordítandó részek; a grafikus elemek fordítandók-e, vagy sem, ha igen, akkor ez hogyan kivitelezhető (például mit tegyünk, ha kilóg a fordítás a szövegdobozból); milyen fájlformátumra lesz szükségünk a projekt végén.

A forrásszöveg előkészítése során (technikai előkészítés, fordítástámogató környezetbe importálás, technikai utómunka) fontos szerepet kap a DTP. Varga DTP-szakembernek nevezi a fordítóiparban azokat a szakembereket, akiknek feladata „a szöveges dokumentumok technikai előkészítése, fordítástámogató környezetbe importálása és technikai utómunkája” (Varga, 2015, 87). Tapasztalataink alapján ezeket a feladatokat az egyes fordításszolgáltatóknál sokféle szakember végezheti. A fájlok fordítástámogató környezetbe való importálása lehet kifejezetten projektmenedzseri feladat, de az egész folyamatot végezhetik úgynevezett nyelvi mérnökök is.

A fordítási DTP lényegében annyiban tér el a hagyományos kiadványszerkesztési munkáktól, hogy feladata lehet a nem szerkeszthető forrásfájloknak az eredetivel közel azonos, szerkeszthető formátumúvá alakítása, továbbá, hogy a fájlelőkészítés során folyamatosan szem előtt tartja annak lehetőségét, hogy az adott dokumentumot nagyon sok nyelvre kell lefordítani, ezért formai és nyelvi szempontból úgy érdemes létrehozni a forrásszöveget, hogy az utómunkálatok is a lehető legegyszerűbbek legyenek. A forrásszövegben megjelenő hiba legalább annyiszor jelentkezik, ahány nyelvre az anyagot fordítják.

Varga részletesen foglalkozik a CAT-szemléletű fájlelőkészítés szempontjaival (Varga, 2015), így ennek részleteire nem térünk ki. Mindössze arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a forrásszöveg előkészítése során az is eldől, hogy a CAT-eszközben hogyan látjuk viszont a szöveget. Ha a szöveg nincs megfelelően előkészítve – például indokolatlan sortöréseket vagy formázásokat tartalmaz –, akkor a szöveg a CAT-ben is széttöredezik majd, a fordítási memóriával való egyezések vélhetően rosszabbak lesznek (ez az előző szöveg formai sajátosságain is múlik), és szinte ellehetetlenül a teljes fordítási folyamat.

A minőségi szöveg-előkészítésen túl a fordítás-előkészítés feladata lehet a forrásszöveg új tartalmának kinyerése. Műszaki dokumentáció készítése során rendkívül gyakoriak a módosítások, és jellemző, hogy az ügyfél a korábban lefordított tartalmak ellenőrzéséért, karbantartásáért nem szeretne fizetni. Ekkor van szükség a régi és az új tartalom összehasonlítására, majd az új tartalmak kinyerésére. Az új tartalom egységének kérdése kifejezetten nyelvi problémának tekinthető. Tegyük fel, hogy egy teljes fejezetben mindössze egy mondat változott egy hosszabb bekezdés közepén. Ebben az esetben elegendő csak az új mondatot kiemelnünk, vagy ez a módosítás befolyással van a bekezdés vagy akár a teljes fejezet jelentésére is? Továbbá egy módosításból szinte akármekkora egységet emelünk ki és vizsgálunk meg, a módosítandó tartalom kapcsolatban lehet a könyv vagy dokumentációs egység teljes egészével is, így az aktuális módosítás fordítását a teljes korábbi fordítás ismeretében kellene elvégezni.

Ezeket a feladatokat az úgynevezett file engineering vagy localization engineering körébe soroljuk, amelyek lényege, hogy szétválasztjuk a fordítandó tartalmat a „hordozótól”, majd a fordítás után újra egybegyúrjuk. A fordítóiparban számtalan módon nevezik meg a különböző fájlformátumok, illetve a fordítandó tartalom és forma kezelésének, elkészítésének folyamatát és az ezt a munkát végző szakembereket. Például kiadványszerkesztés, tördelés, DTP, file engineering, localization engineering; illetve kiadványszerkesztő, tördelő, DTP Operator, DTP&Translation Specialist, Typesetter, Localization Engineer, lokalizációs mérnök vagy nyelvi mérnök. Az egyes megnevezések között természetesen vannak különbségek, de a meghatározásnak mind megfelelnek. Varga is megjegyzi, hogy a gyakorlatban nagy lehet az átfedés a nyelvi mérnöki és DTP-s feladatok között (Varga, 2015). Nevezzük bárhogyan, az ilyen szakemberek iránti igényt egyértelműen jelzi, hogy egyetemen is megkezdődött a képzésük: 2019-től az ELTE-n „szakfordító és nyelvi mérnök” szakirányú továbbképzés indult. A cél olyan szakemberek képzése, akik amellett, hogy képesek elvégezni a nyelvi közvetítés feladatát, „képesek többnyelvű lokalizációs (szoftver, web) projektekben nyelvi mérnöki feladatokat ellátni, a forrásfájlokat fordításra előkészíteni, elvégezni a szükséges fájlkonverziókat, valamint a fordítás utáni utómunkákat, teszteléseket, fordítói kiadványszerkesztést” (https://languages.elte.hu/szakforditoesnyelvimernok).

A lokalizációs mérnök munkája lehetővé teszi a fordító számára, hogy arra fókuszáljon, amihez ért: a fordításra, azaz a szöveggel találkozhasson, és ne kelljen az újabb és újabb szoftverekkel (mint kerettel) vagy akár csak szövegformátumokkal küzdenie egy-egy újabb fordítási projekt során (Rossi, 2019).