A komplex fordítási projektfolyamatban a fordítás azt a lépést jelenti, amikor a fordító a tényleges fordítást végzi, leginkább valamilyen CAT-eszközben a rendelkezésre álló referenciák felhasználásával. A fordítás eredményét sok tényező befolyásolhatja: ilyen például a forrásnyelvi szöveg minősége, de a fordítás folyamata is. Ebben a fejezetben a CAT-tel támogatott fordítás néhány jellemzőjét mutatjuk be röviden. Mind a nemzetközi, mind a magyar szakirodalom sokat foglalkozik a CAT-ek fordítási minőséget érintő kérdéseivel; például Faludi is végzett egy kisebb szövegközpontú kutatást a CAT-ek szakszöveg-fordításra gyakorolt hatásáról (Faludi, 2015).

 

 

A fordítási memória alkalmazásának egyik legnagyobb (gazdasági jelentőségű) előnye egyben hibalehetőség is. A fordítás során előfordulhat, hogy egy vagy több mondat vagy bekezdés (szegmens) azonos formában szerepel a szöveg többi részében is. Ez több szempontból szerencsés, hiszen az egyszer már lefordított szövegegységet a fordítónak nem kell újra lefordítania. A program felajánlja a korábbi fordítást, amellyel nemcsak a fordítás időtartama csökken, de nő a szöveg konzisztenciája is. Ugyanakkor hibázási lehetőséget is rejt magában. Példaként nézzük az elemek és akkumulátorok ártalmatlanítására vonatkozó, szabványosított szövegek esetét.

 

 

Ez a bekezdésnyi szöveg tehát akár egy az egyben ismétlődhet, a kontextus azonban változhat. A vizsgált szövegben a battery egyszer a távirányítóba helyezhető ’elem’-re, máskor az ’akkumulátor’-ra vonatkozik. A fordítás folyamán a program a második előforduláskor is be fogja illeszteni a már meglévő fordítást, százszázalékos egyezésként jelölve, amely hiba felismerése majd a lektor feladata lesz. A fordítást követő kétnyelvű lektorálás is ebben a rendszerben zajlik, így a lektor is a szegmensekre (sorokra) osztott szöveggel találkozik, feltételezhetően ezek egyezésére koncentrál, kisebb figyelmet fordítva a szöveg egészére. Csehó alapján „a mikrokontextus (a szó közvetlen környezete, mely csak ritkán nyúlik túl a mondathatáron) és a makrokontextus (a mondatnál nagyobb egység, de lehet akár a teljes szöveg, pl. címek fordításánál) jelent tényleges segítséget abban, hogy megtaláljuk az optimális ekvivalenciát” (Csehó, 2006, 80). Feltételezhető az is, hogy a szegmensekre bontott szöveg általában megnehezíti az elszakadást a forrásnyelvi szövegtől, ami az átváltási műveletek végre nem hajtásához vezethet. Az ilyen jellegű hibák leginkább a forrásszöveg precíz, mind a mikro-, mind a makrokontextust szem előtt tartó, a várható célnyelvi sajátosságokat figyelembe vevő és a kétértelműséget is kerülő megírásával küszöbölhetők ki.