Amikor frissen felvett kollégistaként (rajkos szlenggel UF-ként, azaz újonnan felvettként) az ember először megérkezik a Rajkba, hamar letaglózza a szakkollégium varázslatossága. Elkapja az idősebb kollégisták barátságossága és érdeklődése, a közösség vibrálása, a kollégiumi szokások ereje, a kollégiumi élettér sokszínűsége. Sok szempontból nagyon más élmény, mint a mai modern felsőoktatás kínálta tapasztalat, sokkal bensőségesebb, közösségibb, szabadabb. A felvételi folyamat és a meleg fogadtatás eredményeként hamar kialakul az újonnan felvettekben egyfajta kiválasztottságérzet, a rajkos identitás, ami meghatározó lesz a következő években. A beköltözés után hamar a kollégiumi élet lesz az egyik legfontosabb tényező az életükben: hónapokon, sőt heteken belül úgy kezdenek hivatkozni a kollégiumon kívüli környezetre, mint „külvilágra”. Szabadidejük jó részét a kollégium falai között kezdik el tölteni, sokszor komoly erőfeszítést igényel egy-egy jelenléti óra az egyetemen vagy egy bevásárlás a közeli kisboltban. Kevesebbet járnak belvárosi szórakozóhelyekre, eltünedeznek a vasárnapi családi ebédekről. A Rajk egy varázslatos belső világ lesz az életükben, és bár ahogy idősödnek a kollégiumban, a varázs valamennyire kopik, és ismét egyre fontosabb lesz a külvilág, továbbra is biztonságot jelentő otthont, identitást és közösséget ad a szakkollégium.

 

 

Számos közös tulajdonsága van ezeknek a kitalált és valós világokban létező iskoláknak, ezeket áttekintve viszonylag egyértelműnek tűnik a recept. Fontosnak tűnik például, hogy erős misszióval rendelkeznek: tanulóik és tanáraik többet és máshogyan akarnak, absztrakt értékekben és magasztos célokban hisznek. Az ilyen iskolák falai között az újonnan megérkezők hamar társakra találnak: olyan tehetséges, de sokszor a tömegben így vagy úgy a helyüket nem találó diákokra, amilyen fiatalokkal korábban csak elszórtan találkoztak, akik sok szempontból olyanok, mint ők, akikkel kapcsolatban úgy érzik, érdeklődésükben és habitusukban hasonlítanak egymásra. Ezekben a történetekben sokszor fontos elem az intézmény történetisége is: a tradíciók, a szimbólumok és az évről évre megrendezett szokásos események. Régi történetek, melyek sokszor homályba merülnek, és csak könyvek és az idősebb generációk őrzik a titkaikat. Jellemzően mindig megjelennek fontos szereplőként a sokszínű alumni tagjai, akik a külső világban fontos szerepeket töltenek be, példákat és legendákat adva a fiatalabb generációknak. Vannak családok, melyeknek többedik generációja koptatja az adott iskola padjait, és mindig vannak első generációs történeteket megélő karakterek. És nem utolsósorban fontos maga az épület is, melyben mindig van felfedezni való titkos zúg, csendes tanulóterem és zsúfolt szoba örök barátokká váló szobatársakkal.

 

 

Mindez persze nem feltétlenül teszi egyedivé a Rajk-modell alapján működő szakkollégiumokat, és a „varázslóiskola” hasonlattal nem is szeretnénk azt éreztetni, hogy itt egy minden másnál jobban működő, domináns intézményi modellről lenne szó. Mind Magyarországon, mind szerte a világban számos példája van a közösségiségre építő, erős identitást kialakító elitiskoláknak. Ismerhetünk jó hírű gimnáziumokat, bentlakásos egyházi iskolákat, teljes embert igénylő művészeti iskolákat, kis létszámú egyetemi szakokat és nagy hírű diákszervezeteket. Fontosnak tartjuk viszont megmutatni, hogy a Rajk és a hozzá hasonló szakkollégiumok erős és sikeres intézményei ennek az oktatási kategóriának, miközben megvalósítják azokat a kulturális toposzokat, melyeket a modern felnövéstörténetek sokszor az ideális iskolaként definiálnak.