Haller József (szerk.)

Rendészeti pszichológia


A rendőrségen folyó pszichológiai tevékenység1

A kilencvenes éveket megelőzően a rendőrségnél a rendőri állományt érintően nem folyt pszichológiai tevékenység. Pszichológusokat a szervezetben a bűnügyi tevékenység segítésére alkalmaztak, bűnügyi szakértői, szaktanácsadói, illetve különböző kriminalisztikai feladatok elvégzésére. Az első kriminálpszichológusi tevékenységet végző pszichológus, a nyolcvanas évek közepétől segítette a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak munkáját. A feladatok számának jelentős növekedése indokolttá tette, hogy 1990. május 20-án létrehozzák az ország egyetlen tiszta profilú Kriminálpszichológiai Laboratóriumát Pest megyében. 1992 szeptemberében az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Osztályán alakult Kriminálpszichológiai Laboratórium. Profiljába főként poligráfos vizsgálatok végzése, valamint a külszolgálatra jelentkezett rendőrök pszichológiai alkalmassági vizsgálata tartozott. A kilencvenes évek elején néhány rendőri szervnél alkalmaztak pszichológust, elsősorban a speciális rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél, illetve néhány megyei rendőr-főkapitányságon. A pszichológusok szervezeti hovatartozása és szakmai tevékenysége nem volt egységes, mindenki a saját képzettségének és szakmai érdeklődésének megfelelően alakította ki a tevékenységi körét.

Rendészeti pszichológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 953 6

A kötetben a bűnüldözési folyamat pszichológiájával foglalkozunk. Szó lesz a törvényszéki pszichológiában felhasználható kriminálpszichiátriai ismeretekről, az áldozat lélektanáról, a bűnözői profilalkotásról és a nyomozati tevékenység pszichológiájáról, végül – de nem utolsósorban – részben globális pszichológiai, részben szervezeti megközelítésben a rendvédők mentálhigiénéjéről. Mit árul el magáról a bűnelkövető tettének elkövetésekor, mikor még ismeretlen mint tettes? Hogyan befolyásolja a nyomozás folyamatát a rendvédő pszichológiája? Hogyan kell kezelni a bűntett áldozatát? Miként befolyásolja az eljárást az elkövető esetleges mentális zavara? Milyen lelki sérüléseket szerezhet az egyik legstresszesebb foglalkozás gyakorlója, a rendőr, és hogyan veheti ennek elejét? Ezek a legfontosabb kérdések, amelyekkel e kötet foglalkozik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/haller-rendeszeti-pszichologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave