Haller József (szerk.)

Rendészeti pszichológia


A rendészet területén előforduló legfontosabb zavarok

Van néhány zavar, amelyek különösen gyakran fordulnak elő bűnelkövetőknél, mások ritkábbak, de nagyon súlyos bűnökkel járnak együtt. Ebben a fejezetben röviden áttekintjük a rendészetileg jelentős zavarokat, minden zavarnál kiemelve azokat a tüneteket, amelyek a legkritikusabbak a rendészeti munka szempontjából. Ahol lehetséges, a különböző zavarok közötti összefüggéseket is kiemeljük. A fejezet alapjául szolgáló információk zöme a DSM-5-ből származik. A továbbiakban csak az ettől eltérő forrásokra hivatkozunk külön. Megjegyezzük, hogy a droggal kapcsolatos mentális zavarokra itt nem térünk ki, mert az előző kötetben ezt a kérdést végig a DSM-5 szellemében tárgyaltuk. Arról azonban nem szabad elfeledkezni, hogy a drogfüggés önmagában is mentális zavar, és ez a bűntettek elkövetésének egyik nagyon fontos kockázata.

Rendészeti pszichológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 953 6

A kötetben a bűnüldözési folyamat pszichológiájával foglalkozunk. Szó lesz a törvényszéki pszichológiában felhasználható kriminálpszichiátriai ismeretekről, az áldozat lélektanáról, a bűnözői profilalkotásról és a nyomozati tevékenység pszichológiájáról, végül – de nem utolsósorban – részben globális pszichológiai, részben szervezeti megközelítésben a rendvédők mentálhigiénéjéről. Mit árul el magáról a bűnelkövető tettének elkövetésekor, mikor még ismeretlen mint tettes? Hogyan befolyásolja a nyomozás folyamatát a rendvédő pszichológiája? Hogyan kell kezelni a bűntett áldozatát? Miként befolyásolja az eljárást az elkövető esetleges mentális zavara? Milyen lelki sérüléseket szerezhet az egyik legstresszesebb foglalkozás gyakorlója, a rendőr, és hogyan veheti ennek elejét? Ezek a legfontosabb kérdések, amelyekkel e kötet foglalkozik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/haller-rendeszeti-pszichologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave