A kriminálpszichiátria több mint tíz évvel ezelőtt kezdte el körvonalazni saját szerepét a rendészettudományon belül (Arboleda-Flórez, 2006). Fel szerette volna tárni a bűnelkövetés és a mentális zavar közötti kapcsolatot, foglalkozni szeretett volna azokkal a mérőeszközökkel, amelyekkel a büntetőjogi felelősség kérdése megállapítható, továbbá az elítélt bűnözők börtönbeli kezelésének kérdésével, és azzal, ahogyan a társadalom viszonyul a mentális zavarokhoz. Már az első tanulmányok is tökéletesen tisztában voltak azokkal az etikai dilemmákkal is, amelyeket a kérdés felvet, és amelyekkel fentebb mi is foglalkoztunk. Az alapvető célok az óta sem változtak, és bár kétségtelen előrelépés is tapasztalható minden területen, a kriminálpszichiátria még ma is távol áll attól, hogy „kész” tudomány legyen. Akkor érné el igazán célját, ha „recepteket” szolgáltatna: ha tájékoztatná a rendészeti szakembereket arról, hogy bizonyos zavarok tüneteit mutató bűnelkövetőkkel hogyan kell bánni az eljárás különböző fázisaiban. Más szóval: akkor lenne igazán hasznos, ha nem a rendőrre lenne bízva, hogy kitalálja a tudományt, hanem az már ki lenne találva. Ezzel kapcsolatban két dolgot érdemes megjegyezni: 1. A pszichiátria és bűnelkövetés összeházasítása eléggé bonyolult ahhoz, hogy még jó ideig ne legyen elég receptek szerint eljárni. A rendészeti szakember intuíciójára és kreatív hozzáállására valószínűleg még hosszú ideig szükség lesz. Ez egyben azt is jelenti, hogy jelenleg és még jó ideig nem lesz elegendő a recepteket megismerni; szükség lesz az alapismeretekre és azok gondolkodásalapú felhasználására. Ez a fejezet az alapismereteket közvetíti. 2. A másik dolog, amit ki kell emelnünk az, hogy a kriminálpszichiátria jelenleg önmagát találja ki. Nagyon sokan lelkesednek érte, megszülettek első jelentős alkalmazásai is, de még korántsem tartunk ott, hogy egy jól kidolgozott tudománnyal legyen dolgunk. Ez egyrészt újra aláhúzza azt az igényt, hogy a rendészeti szakember kreatívan vegyen részt ebben a folyamatban, ugyanakkor azt is, hogy követnie kell a szakirodalmat, hogy mintegy röptében szívja magába az új felismeréseket. A jelen helyzetben – és a könyv terjedelemi kereteit szem előtt tartva – nem vállalkozhatunk többre, mint néhány felismerés bemutatására, amivel mintegy kedvet próbálunk csinálni az ilyen irányú ismeretek bővítéséhez.