Ahogy említésre került, a bűnügyi profilalkotás létjogosultságát alapvetően két feltételezés teljesülése határozza meg. Az egyik ilyen feltételezéscsoport a konzisztencia és a differenciálhatóság kérdésköre. Az elkövetői konzisztencia tulajdonképpen egy olyan tevékenységet feltételez a bűncselekmény valamely aspektusában, amelyet egy elkövető több bűncselekményen keresztül megismétel (Canter, 1995). A konzisztencia mellett ugyanakkor szükséges a differenciálhatóság is: ahhoz, hogy a bűncselekményeket és az elkövetőket viselkedéses alapon meg lehessen különböztetni egymástól. Különböző elkövetőknek mutatniuk kell különbségeket is a bűncselekmény elkövetése során, máskülönben mindegyik eset pontosan ugyanolyan lenne (Bennell–Canter, 2002). Egy rablás esetén például az, hogy egy elkövető minden bűncselekményénél eltulajdonítja a sértett értékeit, hiába minősül konzisztens viselkedésnek, nagy valószínűséggel az összes elkövető ugyanígy jár el, így ez alapján nem lehet megkülönböztetni az elkövetőket, azaz a viselkedés nem differenciálható. Idekapcsolódik a profilalkotás két alapfogalma is, azaz a modus operandi, valamint a kézjegy. A modus operandi magában foglalja az összes olyan viselkedést, amelyet egy elkövető végrehajt a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban, például: tervezés és felkészülés a bűncselekményre, a sértett kiválasztásának és megközelítésének módja, a bűncselekmény elkövetésének módja, óvintézkedések, menekülés módja stb. (Cornish–Clarke, 1986; Leclerc–Proulx–Beauregard, 2009). Ezzel szemben a kézjegy egy olyan, egyedülállónak mondható viselkedés vagy viselkedésmintázat, amely az elkövetők pszichológiai és érzelmi igényeinek kielégítését szolgálja, és általában nem funkcionális(ak), így nem feltétlenül szükséges(ek) a bűncselekmény sikeres végrehajtásához (Keppel, 1995). A modus operandival ellentétben a kézjegy kevésbé kontextus- és szituációfüggő, mivel az elkövető ezt a cselekedetet belső indíttatásból viszi véghez (Alison–Alasdair–Alison, 2013). Ilyen viselkedés lehet például, ha az elkövető személyes tárgyakat („trófeákat”) gyűjt a sértettektől, vagy ha a sértetteket arra kényszeríti, hogy általa előre, forgatókönyv-szerűen meghatározott dolgokat mondjanak, vagy tegyenek meg (Gee–Belofastov, 2014). A konzisztenciaelmélet egyébiránt számos empirikus kutatás által megerősítésre került, ezek eredményei pedig nagyon hasznosnak minősülnek a sorozat-bűncselekmények felfedezésénél és bűncselekmények viselkedéses alapon történő összekapcsolásánál.