Dőry Tibor

Innováció és kiválóság

Menedzsment módszerek innovációs transzformációhoz


7. fejezet Az innovációs stratégia kialakítása – a változtatás kényszere

A kötetben eddig elmondottakból és a bemutatott esettanulmányokból kiderült, hogy a különböző típusú, méretű és különböző ágazatban, illetve életszakaszban található vállalkozásoknak különböző innovációs technikákat és módszereket érdemes használni. Széles az eszköztár és az egyes módszereket a cégek stratégiájához és szervezeti kultúrájához kell illeszteni, valamint figyelembe kell venni a vállalkozás innovációs érettségi fokát. Ez utóbbi különösen fontos szempont még akkor is, ha a vezetők és a tulajdonosok évekkel előbbre látják a szervezetük pozícióját.
A változásnak és az innováció magasabb szintre emelésének számos indoka fogalmazható meg, amelyek közül talán az a legmeggyőzőbb érv a vezetők számára, hogyha nem alakítják át innovatívabbá a szervezetüket, akkor a versenytársak sikeresebb termékeket és szolgáltatásokat vezetnek be, ráadásul még a munkatársaikat is átcsábíthatják vonzóbb feladatokat és munkakörülményeket kínálva számukra. A másik érvet a nagy nemzetközi tanácsadó cégek éves vezérigazgatói felmérései1 szolgáltatják, miszerint a felsővezetők kevesebb, mint tíz százaléka elégedett az általa vezetett vállalat innovációs teljesítményével. Ugyanakkor a vezetők többsége, 80% feletti aránya az innovációtól várja a cége növekedését. Ebből a két állításból következik, hogy tenni kell valamit, innovációs átalakulást kell kezdeményezni és végrehajtani a versenyképesség megőrzése vagy éppen növelése érdekében.
Fontos azonban tudni, hogy bármilyen szervezeti változást, nem beszélve a jelentős átalakításokról, mindig nagyon nehéz sikeresen végrehajtani. A hatásos változtatásokhoz először meg kell vizsgálni, hogy miért van szükség az átalakításra. Empirikus kutatási tapasztalataim és a vállalatvezetőkkel folytatott megbeszéléseim tapasztalatai szerint nem elegendő, ha egy vállalkozás csak kisebb változtatásokat hajt végre, vagy egy innovációs szakembert, vagy egy kisebb fejlesztői csapatot vesz fel. Nem lehet azonnali és jelentős eredményeket várni az ilyen lépésektől, mert az innováció nem olyasmi, amit egyszerűen importálni lehet, hanem hozzá kell igazítani, illeszteni a szervezethez. Akkor tud eredményeket hozni a változtatás, ha az innovációkra való folyamatos törekvés a vállalati működés szerves részévé válik. Ennek alapvetően két oka van:
  1. A hagyományos, nagy költségvetésű, sokéves kutatási-fejlesztési projektek már nagyvállalatoknál sem működnek.
  2. Az olyan innovációs tevékenységek, amelyek nem integrálódnak a vállalkozás alaptevékenységbe, egyszerűen nem vezetnek eredményre.
 
1 Lásd például a McKinsey felmérés eredményeit: https://www.mckinsey.com/capabilities/strategy-and-corporate-finance/how-we-help-clients/growth-and-innovation (letöltés ideje: 2022. október 10.).

Innováció és kiválóság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 157 3

Az Innováció és kiválóság című kötet célja a vállalati kiválóság lencséjén keresztül egyfajta tükörképet mutatni a hazai vállalkozások innovációs tevékenységéről egy ágazati felmérés eredményein és vállalati esettanulmányokon keresztül, majd a gyakorlatban is kipróbálható, már bizonyított, egyszerű menedzsment módszerekkel segíteni elsősorban a kis- és közepesvállalkozások innovációs képességének a fejlesztését. Az első rész a vállalati kiválóság és a siker tényezőit tekinti át, majd rámutat az innováció lehetséges forrásaira, kiemelten a felhasználók és a munkatársak szerepére. Empirikus kutatási eredmények alapján kiemelésre kerül a hazai vállalkozások kutatási-innovációs tevékenységének néhány sajátossága, mint például a fejlesztésekre szánt időbeli ráfordítás limitált mértéke, valamint nagyvállalati interjúkra építő esettanulmányokban (Audi, Bosch, Melecs) a munkahelyi környezet és a kreatív munkavégzés körülményeinek támogató szerepe. A kötet olyan tesztelt gyakorlati módszerek és menedzsment technikák ismertetésével zárul, amit az olvasók a saját vállalkozásuknál ki tudnak próbálni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dory-innovacio-es-kivalosag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave