A tudományosan megalapozott „stage-gate” modell Robert Cooper (1986) nevéhez fűződik, ami az új termék- és szolgáltatásfejlesztési folyamatot öt szakaszra, illetve öt kapura vagy döntési pontra bontja. A kapuk valójában minőségértékelési szempontok, ahol az ötlet minőségének az értékelésére kerül sor az alábbi kérdések szerint:

 

Az egyes szakaszok végén a fejlesztési projektek értékelése öt lehetséges kimenethez vezethet: indítás, megszakítás, várakoztatás, újrahasznosítás vagy feltételes indítás. Ilyen szempontból valamennyire objektív döntések születnek az egyes fejlesztési ötletek sorsáról, ami különösen olyan szervezeteknél fontos, ahol sok fejlesztési projekt zajlik párhuzamosan.

 

Az öt szakaszból álló folyamat lépései, valamint az azokhoz tartozó kapuk vagy értékelési kritériumok jól mutatják a termék- és szolgáltatásfejlesztés összetettségét. A továbbfejlesztett ötletindítási rendszer adaptív. A spirális vagy iteratív fejlesztést alkalmazza, és azt célozza, hogy minél korábban és gyakrabban az ügyfelek, potenciális vevők számára mutatni lehessen valamit, egy sor építés–tesztelés–módosítás sorozaton keresztül (27. ábra). A nagyvállalati gyakorlat szerint az új termékek a fejlesztés megkezdésekor még kevesebb, mint 50 százalékban meghatározott és a fejlesztés, valamint a tesztelés során fejlődik, alkalmazkodik az új információkhoz. A folyamat annyiban is rugalmas, hogy az egyes szakaszok műveletei és az egyes kapukhoz tartozó eredmények minden egyes fejlesztési projekt esetében egyediek, a piaci kontextus és a fejlesztési folyamat igényei alapján. Célszerű tehát minden szervezetnek egyedi kritériumokat meghatározni és csak azok teljesülését követően folytatni a fejlesztést. Kis- és középvállalkozások estében, ahol jellemzően kevesebb páhuzamos fejlesztés zajlik és a tulajdonos, vagy tulajdonos-menedzser is több érzelmi töltettel rendelkezik, nehezebb kemény döntést hozni a fejlesztés leállításáról. Éppen ezért szükséges egy fejlesztési portfóliót felépíteni és menedzselni agilis módszerekkel.

 

 

Az új generációs modell a fejlesztési folyamatok felgyorsítására összpontosít. A rendszerben a projektek, különösen a nagy projektek megfelelő erőforrásokkal vannak ellátva, és a piacra jutás felgyorsítását egy dedikált, több funkciót átfogó csapat támogatja. A szakaszokon belüli tevékenységek átfedik egymást, sőt a szakaszok is átfedik egymást. A „szakasz” fogalma kevésbé releváns ebben az új modellben. Nagyobb hangsúlyt kap az innovációs folyamat kezdeti, zavaros része („fuzzy front end”). Az a cél, hogy minél gyorsabban és egyértelműbben meg lehessen határozni a fejlesztési projektet, és a legfontosabb ismeretlenek, kockázatok és bizonytalanságok a lehető legkorábban azonosíthatók legyenek.

 

Építés. Minden egyes iterációban építsen valamit, amit megmutathat az ügyfélnek, például egy kezdetleges prototípust, egy protoceptet, egy durva munkamodellt, vagy egy korai béta verziót.

 

Tesztelés. Tesztelje a termék minden egyes változatát az ügyfelekkel és hagyja, hogy elmondják, mi tetszik nekik, és milyen értéket látnak benne.

Visszajelzés. Gyűjtsön visszajelzést a potenciális vásárlóktól vagy felhasználóktól a termék minden egyes változatával összefüggésben.

Módosítás. Gondolja újra a visszajelzések alapján az értékjavaslatot, beleértve a várt előnyöket és a termék kialakításának jellemzőit, tulajdonságait, majd kezdje elölről a ciklust.

 

Minden egyes ciklus közelebb viszi a projektet a végleges terméktervezéshez. Ez a spirális megközelítés elősegíti a kísérletezést, és arra ösztönzi a projektcsapatokat, hogy gyakran, gyorsan és olcsón hibázzanak, ezt az elvet Jobs az Apple-nél töltött egész fejlesztési karrierje során alkalmazta. A spirális fejlesztés összhangban van a szoftverfejlesztés „Agilis Kiáltványának”1 két fő alapelvével is: a változásokra való gyors reagálással és az ügyfelek vagy érdekeltek folyamatos bevonásával a termék fejlesztésébe.