Dőry Tibor

Innováció és kiválóság

Menedzsment módszerek innovációs transzformációhoz


A Kaizen mint folyamatos javítás

A módszer világszerte a szervezetek hosszú távú versenyképességi stratégiájának egyik alappilléreként vált ismertté Masaaki Imai 1986-ban megjelent, „Kaizen: The Key to Japan’s Competitive Success” könyve segítségével. Másik megfogalmazásban a Kaizent az üzletfejlesztés rendszerszintű megközelítésének is tekinthetjük, mert a módszert alkalmazó vállalatok, kezdve a Toyotával, folyamatosan kiemelkedő eredményt érnek el (Imai, 1986). Maga a Kaizen szó fejlesztést, inkább folyamatos fejlesztést jelent a környezetünkben, a munkahelyen, sőt még a személyes életünkben is. Ráadásul olyan fejlesztéseket értünk alatta, amelyekben a vezetők és a munkavállalók egyaránt részt vesznek. Tehát a Kaizen módszert nemcsak vállalati folyamatoptimalizáló módszernek, hanem egy általános filozófiai szemléletnek is tekinthetjük. Arra épül, hogy minden javítható, fejleszthető, illetve a folyamatosan megvalósított kisebb változtatások idővel jelentős, mindenre kiterjedő és hosszan tartó fejlődéshez vezetnek.
A módszer alkalmazása önmagában nem hoz gyors eredményeket, de ha kitartóan alkalmazzák a vállalatnál, akkor olyan gondolkodásmódot eredményez, amelynek köszönhetően a felmerülő problémák megoldásába jobban bevonódnak a munkatársak, és azok gyorsabban megoldódnak akár vezetői beavatkozás nélkül is. A Kaizen-nek öt alapelve van, ami minden Kaizen eszköznek és viselkedésnek az alapja (Imai, 2021):
  • Ismerd meg a vevőidet. Ahhoz, hogy egy vállalat elnyerje az ügyfelek hűségét, az igényeikre szabott termékeket és szolgáltatást kell nyújtania, amihez elengedhetetlen az ügyfelek alapos ismerete.
  • Segítsd az áramlást. A Kaizen a hulladék minimalizálásával az érték növelésére összpontosít. Ez az elv azt jelzi, hogy a folyamatoknak folyamatosnak kell lenniük, nem kell mindent leállítani a változtatásokhoz, és az apró változtatások is sokat segítenek a pazarlás csökkentésében.
  • Menj a Gembára. A japán gemba szó jelentése: „a valódi hely”. Az alapelv arra ösztönzi a vezetőket, hogy fizikailag is jelen legyenek a különböző működési szakaszokban, és első kézből kapjanak információt arról, hogy mi történik az összes részlegben. A rendszeres Gemba-séták segítenek a vezetőknek a fejlesztési lehetőségek azonosításában, és arra ösztönzik a munkavállalókat, hogy vegyenek részt a folyamatban.
  • Hatalmazd fel a munkatársaidat. A Kaizen nem korlátozza a változásért való felelősséget a vezetőkre. Minden szinten ösztönzi a munkavállalók aktív részvételét a fejlesztési lehetőségek keresésére. A munkatársak felhatalmazása nem csak arról szól, hogy a dolgozókat aktívan bevonjuk a megoldáskeresés folyamatába.
  • Légy transzparens. Nem elég, ha egyszerűen csak változtatunk. Mérni is kell tudni annak hatását. Bizalmat épít a rendszerbe, és arra ösztönzi a csapatot, hogy a vállalat hozzáférhetővé tegye és megossza ezeket a mérőszámokat a munkatársaival.
 
Masaaki Imai konkrét iránymutatást ad a Lean szemléletű stratégia kialakításához és megvalósításához. Kimondottan vállalati stratégiaként értelmezi a Kaizent. Egyik fő üzenete, hogy a vállalati folyamatokat „flow”, azaz áramlás szemléletben érdemes létrehozni és meg kell szüntetni a szigetszerű működéseket, az úgynevezett silókat. Lényeges szempont továbbá az is, hogy az áramlás szinkronizált és kiegyenlített legyen, amellyel megteremthető a felsővezetői döntések, a vevői elégedettség és a „gemba” (az értékteremtés helye) működésének az összhangja (Imai, 2021).
 

Innováció és kiválóság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 157 3

Az Innováció és kiválóság című kötet célja a vállalati kiválóság lencséjén keresztül egyfajta tükörképet mutatni a hazai vállalkozások innovációs tevékenységéről egy ágazati felmérés eredményein és vállalati esettanulmányokon keresztül, majd a gyakorlatban is kipróbálható, már bizonyított, egyszerű menedzsment módszerekkel segíteni elsősorban a kis- és közepesvállalkozások innovációs képességének a fejlesztését. Az első rész a vállalati kiválóság és a siker tényezőit tekinti át, majd rámutat az innováció lehetséges forrásaira, kiemelten a felhasználók és a munkatársak szerepére. Empirikus kutatási eredmények alapján kiemelésre kerül a hazai vállalkozások kutatási-innovációs tevékenységének néhány sajátossága, mint például a fejlesztésekre szánt időbeli ráfordítás limitált mértéke, valamint nagyvállalati interjúkra építő esettanulmányokban (Audi, Bosch, Melecs) a munkahelyi környezet és a kreatív munkavégzés körülményeinek támogató szerepe. A kötet olyan tesztelt gyakorlati módszerek és menedzsment technikák ismertetésével zárul, amit az olvasók a saját vállalkozásuknál ki tudnak próbálni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dory-innovacio-es-kivalosag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave