Dőry Tibor

Innováció és kiválóság

Menedzsment módszerek innovációs transzformációhoz


Az ötletmenedzsment folyamata

Az ötleteket online lehet benyújtani, aminek számos előnye van, hiszen a munkaidőtől függetlenítve, a legkreatívabb helyzetekben és időpontokban van lehetőségük a munkatársaknak jobbítási javaslataik megfogalmazására. A javaslatok nem állnak hosszú ideig a virtuális postaládában. Az érintett vezető, valamint az Ötletmenedzsment csapat is értesítést kap a benyújtott ötletekről, akik gondoskodnak arról, hogy azok minden hónapban kiértékelésre kerüljenek az érintett szakterületi vezetők bevonásával. Ez jól mutatja a cég együttműködési szándékát és érdekeltségét a dolgozói ötletek megvalósítására, hiszen az innováció a gyorsaságról szól. Jellemzően azonban a megtakarítással, folyamatok racionalizálásával kapcsolatos ötleteket ösztönöz maga a rendszer és ezek mögé állnak be a vezetők. Az ötlet leadásakor egy évre ki kell számolni, hogy az várhatóan mennyi megtakarítást hoz. A költségekkel, építéssel, valamilyen beszerzéssel, beruházással járó javaslatok útja már nehezebb, ezek csak kivételes esetekben indulnak és nem is feltétlenül az Ötletmenedzsment keretei között.
 

Innováció és kiválóság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 157 3

Az Innováció és kiválóság című kötet célja a vállalati kiválóság lencséjén keresztül egyfajta tükörképet mutatni a hazai vállalkozások innovációs tevékenységéről egy ágazati felmérés eredményein és vállalati esettanulmányokon keresztül, majd a gyakorlatban is kipróbálható, már bizonyított, egyszerű menedzsment módszerekkel segíteni elsősorban a kis- és közepesvállalkozások innovációs képességének a fejlesztését. Az első rész a vállalati kiválóság és a siker tényezőit tekinti át, majd rámutat az innováció lehetséges forrásaira, kiemelten a felhasználók és a munkatársak szerepére. Empirikus kutatási eredmények alapján kiemelésre kerül a hazai vállalkozások kutatási-innovációs tevékenységének néhány sajátossága, mint például a fejlesztésekre szánt időbeli ráfordítás limitált mértéke, valamint nagyvállalati interjúkra építő esettanulmányokban (Audi, Bosch, Melecs) a munkahelyi környezet és a kreatív munkavégzés körülményeinek támogató szerepe. A kötet olyan tesztelt gyakorlati módszerek és menedzsment technikák ismertetésével zárul, amit az olvasók a saját vállalkozásuknál ki tudnak próbálni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dory-innovacio-es-kivalosag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave