Dőry Tibor

Innováció és kiválóság

Menedzsment módszerek innovációs transzformációhoz


Ötletek, innovációk ösztönzése

Korábbi sikeresen megvalósított fejlesztésekről készített rövid összefoglalók, fotó illusztrációk elérhetők a munkatársak számára. Az elmúlt években beadott és támogatott ötletek mindegyikére rá tud keresni minden munkatárs. Így a naprakészen tartott adatbázis segítséget nyújt számukra, hogy valóban új és eddig még meg nem valósított ötleten gondolkodik. Az e-mailban és telefonon nyújtott segítség mellett az Ötletmenedzsment csapat rendszeresen moderál egy-egy szakterület számára ötletgeneráló workshopokat, azok továbbfejlesztését célzó „spint”-eket, vagy éppen a munkatársakkal közös céges bejárásokat.
Időről időre meghívnak különböző technológiai cégeket a vállalat rendezvényközpontjába, ahol a vállalat munkatársai élenjáró megoldásokat tekinthetnek meg. Az inspirációs események sorában kitüntetett helyen szerepel az évente megrendezett innovációs gála, ahol a legjobb megvalósított ötletek kerülnek bemutatásra. Közvetve ugyanezt a célt szolgálják az egyetemi együttműködések eredményét bemutató rendezvények is. Ugyanakkor nehéz kiemelni a leghatékonyabb támogatási módszert, mert a tapasztalatok szerint mindegyik ösztönző módszer hozzájárul valamilyen módon a rendszer működéséhez, az évente beadott ötletek magas számához, valamint a sokmillió eurós megtakarításhoz.
 

Innováció és kiválóság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 157 3

Az Innováció és kiválóság című kötet célja a vállalati kiválóság lencséjén keresztül egyfajta tükörképet mutatni a hazai vállalkozások innovációs tevékenységéről egy ágazati felmérés eredményein és vállalati esettanulmányokon keresztül, majd a gyakorlatban is kipróbálható, már bizonyított, egyszerű menedzsment módszerekkel segíteni elsősorban a kis- és közepesvállalkozások innovációs képességének a fejlesztését. Az első rész a vállalati kiválóság és a siker tényezőit tekinti át, majd rámutat az innováció lehetséges forrásaira, kiemelten a felhasználók és a munkatársak szerepére. Empirikus kutatási eredmények alapján kiemelésre kerül a hazai vállalkozások kutatási-innovációs tevékenységének néhány sajátossága, mint például a fejlesztésekre szánt időbeli ráfordítás limitált mértéke, valamint nagyvállalati interjúkra építő esettanulmányokban (Audi, Bosch, Melecs) a munkahelyi környezet és a kreatív munkavégzés körülményeinek támogató szerepe. A kötet olyan tesztelt gyakorlati módszerek és menedzsment technikák ismertetésével zárul, amit az olvasók a saját vállalkozásuknál ki tudnak próbálni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dory-innovacio-es-kivalosag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave