Dőry Tibor

Innováció és kiválóság

Menedzsment módszerek innovációs transzformációhoz


Bosch Startup Harbour / Berlin

A Startup Harbour elnevezésű kezdeményezés a korai fázisú „deep tech” startup cégek számára szolgáló gyorsító („acceleration”) program, aminek a helyszíne szó szerint egy berlini kikötő. A program a dolgok internete („Internet of Things”, IoT) ökoszisztémához kapcsolódó fejlesztéseket, startup vállalkozások fejlesztésének a támogatását célozza. A programba jelentkezés alapján lehet bekerülni olyan fejlesztői csapatoknak, akik az előre definiált fókuszterületekhez kapcsolódó vállalkozási ötletekre akarnak startup céget építeni. A program átfogó coaching, mentorálási és képzési curriculumot kínál, hogy a startupok meg tudják találni a megfelelő üzleti modelljüket és életképes prototípusokat (MVP) tudjanak tesztelni.
A program több mint egy belső céges tréning program, mert a Bosch Startup Harbour segítséget nyújt megtalálni a kapcsolatot a megfelelő Bosch üzletágakhoz, üzleti partnerekhez, potenciális ügyfelekhez, vevőkhöz és befektetőkhöz. Ezen kívül a programban részt vevő startupok hozzáférhetnek a Bosch széles kutatóhálózatához, jól felszerelt laboratóriumi infrastruktúrákhoz, az egyetemi partnereken, valamint a Steinbeis Egyetemen (School of Management and Technology) keresztül elméleti ismeretekhez, szakértőkhöz. A program időtartama alatt a startup csapatok tagjai (24 fő) 1.800 euró ösztöndíjban részesülnek.
A program fókuszterületei:
  • összekapcsolt szenzorokra épülő különböző tevékenységeket követő megoldások
  • összekapcsolt szenzorokra épülő épületeken belül lokalizációs megoldások
  • a különböző termékek értékesítését megelőző intelligens megoldások
  • jövőbeli ipari, gyártási megoldások
  • elektro-hidraulikus rendszerek számára beágyazott analitika
  • a dolgok internete (IoT) megoldások
  • szoftvertesztelési megoldások
  • a jövő munkahelye
  • a fenntartható fejlődést szolgáló technikai megoldások.
 
A Startup Harbour program résztvevői
 
A program a Berlinben megalapított és vagy az alapítást Berlinben tervező startup cégeknek szól. A programban résztvevő startup csapatok tagjai számára előírás, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak a startup cégük fejlesztésén. Már a pályázat beadásakor rendelkezni kell a startup csapatnak valamilyen szintű prototípussal és meghatározni a fejlesztés megcélzott ügyfeleit.
 

Innováció és kiválóság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 157 3

Az Innováció és kiválóság című kötet célja a vállalati kiválóság lencséjén keresztül egyfajta tükörképet mutatni a hazai vállalkozások innovációs tevékenységéről egy ágazati felmérés eredményein és vállalati esettanulmányokon keresztül, majd a gyakorlatban is kipróbálható, már bizonyított, egyszerű menedzsment módszerekkel segíteni elsősorban a kis- és közepesvállalkozások innovációs képességének a fejlesztését. Az első rész a vállalati kiválóság és a siker tényezőit tekinti át, majd rámutat az innováció lehetséges forrásaira, kiemelten a felhasználók és a munkatársak szerepére. Empirikus kutatási eredmények alapján kiemelésre kerül a hazai vállalkozások kutatási-innovációs tevékenységének néhány sajátossága, mint például a fejlesztésekre szánt időbeli ráfordítás limitált mértéke, valamint nagyvállalati interjúkra építő esettanulmányokban (Audi, Bosch, Melecs) a munkahelyi környezet és a kreatív munkavégzés körülményeinek támogató szerepe. A kötet olyan tesztelt gyakorlati módszerek és menedzsment technikák ismertetésével zárul, amit az olvasók a saját vállalkozásuknál ki tudnak próbálni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dory-innovacio-es-kivalosag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave