Megesett-e valaha veled, hogy beszéltél Istenhez? Velem gyakran, főleg fiatal koromban, apám halálát követően (tizenöt évesen), de néha később is, pedig egyáltalán nem kaptam vallásos nevelést. Igaz, ez mindig monológ volt, Ő sosem válaszolt. Ha el vagyunk keseredve, vagy reménytelenül érezzük magunkat, hányszor szólítjuk és kérjük segítségét! Azt hiszem, nem igazán számít, milyen vallásúak vagyunk vagy milyen vallásba születtünk bele. Én katolikus vagyok, és az a feleségem is, így a gyermekeink is. Jó volna, ha a vallástanulás részévé válna az általános tudásunknak, hiszen ez egy morális törvénygyűjtemény, amely a világi törvények mellett tartást ad az embernek, főleg a nehéz időkben, függetlenül attól, hiszünk-e az Istenben. Archimédesz mondta hajdanán: „Adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot.” Lehetnek időszakok az életünkben, mikor nagyon is szükségünk lenne fix pontra, és elkeseredetten keressük majd azt. Én nem tartom magam túlságosan vallásosnak. Ugyanakkor, távol otthonunktól, például amikor az Egyesült Államokban vagy Kanadában éltünk, mindig az egyház és közössége képviselte a fix pontot, együtt azokkal a családokkal és barátokkal, akik a régiónkból származtak. West Lafayette-ben néha vasárnaponként elmentünk a közeli katolikus templomba, és az ottani közösség mindig nagyon kedves és segítőkész volt. Mivel a Purdue Egyetemen nem voltak magyarok, lengyel és szlovák barátaink lettek. A lengyelekkel szlovákul beszéltem, ugyanakkor majdnem teljesen megértettem a lengyel beszédüket. Később az odaérkező szlovákiai szomszéd családdal érdekes beszélgetéseket folytattunk, mivel én Laco Petrušsal (Laci) szlovákul beszéltem, míg a felesége, Marika és az én feleségem, Kati magyarul társalogtak egymással. Torontóban szűk közösségünk az immár háromfős családunk mellett a magyar Szent Erzsébet katolikus templom közössége és a Lupescu (Farkas) család voltak, akik Bukarestből vándoroltak ki Izraelbe, majd onnan Torontóba. Ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy viszonylag keveset jártunk közösségbe, inkább hármasban töltöttük a szabadidőnket, rengeteget sétálva a csodás torontói parkokban. Amikor a Washington közvetlen közelében lévő marylandi Montgomery Countyba (a county magyarul járást jelent) érkeztünk, társasági életünk látványosan felpörgött: nagyon sok aktív és barátságos magyar családdal találkoztunk, s mondhatom, igen gazdag közösségi és kulturális életet éltünk, és a családi és közösségi ünnepek hirtelen jóval szélesebb körben zajlottak. Az itteni, washingtoni katolikus és református egyházközösség is havonta találkozott egy-egy misén és az azt követő fogadásokon. Külön ki kell emelnem Bertalan atyát, aki az Amerikai Magyar Koalíció (American Hungarian Coalition) tiszteletbeli elnöke volt – ő tartotta igazán egyben a washington környéki magyarokat. Néha-néha, mivel 1996-ban beléptem a koalícióba, megfordultam a követségen is, ahol a koalíció tagjai havi rendszerességgel összegyűltek. Itt, Washington környékén nagyon jól éreztük magunkat, immár négyen, hiszen 1995 augusztusában a közeli Silverspringben megszületett Danielle lányunk.