Mindenekelőtt szeretnék a figyelmedbe ajánlani néhány könyvet. Ezeket nemrégen olvastam, és mély benyomást tettek rám. Az első könyv címe: Kitartó siker (angol eredeti címe: Enduring Success) [15]. A szerzők, Franz Bailom, Kurt Matzler és Dieter Tschermanjak a 8. fejezetben tárgyalják az innovációt. „Alapjában véve három szint létezik, melyen keresztül a vállalkozások meg tudják különböztetni magukat másoktól az innováción keresztül:

Ugyanakkor az üzleti modellről a fent említett szerzők a következőket írják: „A következő három pont a meghatározó a sikeres üzleti modellekkel kapcsolatban:

Négy további könyvre szeretném felhívni a figyelmét a jövő menedzsereinek, de talán mindenkinek van mit tanulnia belőlük:

Néha olyan érzésem támad, hogy legjobb lenne mindent itt hagyni, és elmenni valahova messzire. Persze tudom, hogy a családomnak, a gyerekeimnek, a szűkebb közösségemnek, ahova tartozom, szükségük van rám, mint ahogy nekem is rájuk. Ez inkább egyfajta vágy egy kis időt távol tölteni a mindennapoktól, a már megszokott kötődésektől. Időnként jót tesz újrarendezni a gondolatainkat és információinkat. Valójában a mai „információs társadalomban” a kérdés nem az, miként jussunk információhoz, inkább az, hogyan fókuszáljunk a fontosakra (meghatározókra). Hogyan rendezzük őket a megfelelő sorba. A gyerekeinknek az iskolában vagy odahaza meg kell tanulniuk összpontosítani a meghatározó dolgokra. Képessé kell válniuk arra, hogy el tudják rendezni az életüket és rendszerezni a fontos információkat.

Csíkszentmihályi a következőket írja: „Mindnyájan két ellentétes alapinstrukció-csomaggal jövünk a világra: egy konzervatív tendenciával, mely a túlélésre, önmagunk gyarapítására és az energiánk megóvására épül, míg a másik, az expanziós tendencia a felfedezésen, a kíváncsiságon és az újdonság és kockázat élvezetén alapszik. A kíváncsiság, az érdeklődés, amely a kreativitáshoz vezet, az utóbbi kódolt tulajdonságaink körébe sorolható.” Csíkszentmihályi megadja a kreativitás definícióját is: „A kreativitás olyan cselekvés, gondolat vagy termék, mely megváltoztat egy területet vagy helyzetet, létrehoz valami újat vagy újjáalakít egy létezőt.” Hozzáteszi, hogy a megvilágosodás vagy felismerés akkor következik be, amikor a tudatalatti gondolatok közti kapcsolat annyira összeáll, hogy az a felismeréshez vezet. De azt is megjegyzi, hogy egy új dolog létrehozása csak 1 százalékban maga az ötlet, 99 százalékban izzadságos munka, mivel hosszú felkészülés előzi meg, és még hosszabb a megvalósítás, illetve a bizonyítás! Hangsúlyozza: te is eltöltheted az életedet azt végezve, amit szeretsz. „Hiszen azoknak az embereknek a többsége, akiket meginterjúvoltunk, nem született gazdagnak és sikeresnek, sőt, sokuk hátrányos helyzetből indult, és szinte egész életükben küzdeniük kellett a sikerért és azért, hogy azzal foglalkozhassanak, ami érdekli őket. Még akkor is, ha nem vagy olyan szerencsés, hogy feltalálj egy kémiai elemet, vagy megírj egy hatalmas regényt, a kreativitás folyamata mindenki számára elérhető.” És nehezen képzelhető el gazdagabb élet annál, hogy azt csináld, amit szeretsz, vagy szeresd és élvezd, amit csinálsz. Hogy feloldódj abban, amit teszel és élvezd a munkád minden pillanatát. De ahhoz, hogy ide eljuss, meg kell ismerned önmagad, rá kell, hogy jöjjél arra, mi az, ami boldoggá tesz, mi az, amit szeretsz. Ez lehet, hogy csak egy pillanat az életedben, vagy néhány boldog pillanat. Ismerd fel, és törekedj rá, hogy újra és újra megéld, még ha különböző formákban is. Csíkszentmihályi rámutat, hogy „a gyerekek azzal a vággyal cseperednek fel, hogy futballisták vagy rockénekesek akarnak lenni, mivel azok sikeresek, és bizonyára boldogok, és csodálják a médiasztárok világát, mert úgy képzelik, életük varázslatos, gazdag és kiteljesedett. Ha megkérdezed őket, a többségük vagy sportoló szeretne lenni, vagy a szórakoztató iparban akar dolgozni. Csak sokkal később, ha egyáltalán, jönnek rá arra, hogy ez csak a máz, és a sztárok élete sok mindenhez vezet, csak boldogsághoz nem. Az iskolák elfelejtik megtanítani, milyen izgalmas, milyen mérhetetlenül szép lehet a tudomány, a matematika, és kaland helyett rutinból tanítják az irodalmat és a történelmet.”

Szóval mi is a kreativitás és a „folyam” (Csíkszentmihályi után szabadon)? Nem vagyok száz százalékig biztos benne, hogy tudom. Sok minden lehet, mégis megkockáztatok egy választ. Talán megtanulni jól érezni magunkat, azzal a kellemes tudattal, hogy valami olyasmit teszünk, ami értelmet és célt ad az életünknek.

De Bono a következőket írja: „A laterális gondolkodás kapcsolatban áll az éleslátással, a kreativitással és a humorral. Mind a négy folyamatnak ugyanaz az alapja. Ugyanakkor míg az éleslátás, a kreativitás és a humor tekintetében csak fohászkodhatunk és reménykedhetünk, addig a laterális gondolkodás sokkal szabadosabb folyamat. Inkább egy meghatározó mód, hogy miként használhatjuk az agyunkat logikus gondolkodásra – de nem a szokványos módon. Többségünk vertikálisan tanult meg gondolkodni, logikusan haladva egyik dologtól a másikig, egy bizonyos megoldás felé haladva. Általában nem arra neveltek bennünket, hogy kreatívak legyünk, hogy ötletet ötlet után találjunk ki.” A laterális gondolkodás egy ötletvadász módszer, kicsit az ötleteléshez (angolul: brainstorming) hasonlítanám.

Hagy térjek vissza még egy pillanatra Franz Bailom, Kurt Matzler és Dieter Tschermenjak Enduring Success [15] (Tartós siker) c. művéhez. Ez a könyv mély nyomot hagyott bennem. A szerzők azt elemzik, miért volt sikeresebb néhány vállalat a többinél egy piaci szegmensen belül, és a kutatásaik során arra a következtetésre jutottak, hogy a vizsgált vállalatok mintegy 14 százaléka tudta csak növelni az árát, mialatt megújították a termékeiket. E vállalatokat „innovációs cégeknek” nevezték el. A többi vállalat hiába újította meg a termékeit vagy javított azok minőségén, az ádáz versengés közepette csak tartani tudta az árakat, vagy csökkenteni kényszerült. Ezeket a vállalatokat „optimalizáló cégeknek” nevezték el. Az említett két vállalati csoport esetében a szerzők azt vizsgálták, hogy a fogyasztói értékalapú versenyben milyen szerepet játszott négy faktor:

Jim Collins és munkatársai azt vizsgálták, hogyan tudtak néhányan az 500 legjobb egyesült államokbeli vállalatok közül egy 25 éves időintervallumon belül meghatározó növekedésre szert tenni az ipari átlagukhoz képest (valahol a száz-ötszázszoros növekedésre gondolva) – hogyan váltak jókból kitűnőkké (egy hatalmas és súlyos lendkerékhez hasonlítva őket, amelyet nagyon nehéz megforgatni, de amelyek tovább és tovább forgatva elkezdenek nagy sebességgel forogni, hogy már szinte erőlködni sem kell ahhoz, hogy mozgásban tartsuk, sőt még gyorsíthatók is). Arra a megállapításra jutottak, hogy a vizsgált vállalatoknak igen kitartó és alázatos (önfeláldozó) vezetőik voltak. Olyan vezetőik, akik a közös sikerért munkálkodtak, nem magukat helyezték előtérbe és megfelelő embereket válogattak maguk mellé. Nem féltek maguknál sokkalta tehetségesebb embereket alkalmazni, vagy azokat akár saját szintjükre vagy afölé helyezni. Nem féltek szembenézni a gyakran lesújtó tényekkel munkájuk vagy vállalatuk piaci helyzetével és termékeivel kapcsolatban, de a végsőkig hittek abban, hogy a végén sikerre viszik a közös ügyet. Tudatosan vagy tudat alatt alkalmazták a sündisznó-elvet (angolul: „hedgehog concept”): úgy tenni, mint a sündisznó, aki összekuporodik és a tüskéivel védi magát, de azt olyan ügyesen, hogy az ellenségei nem képesek hozzáférni. Ez az, amiben a sündisznó mindenki fölé kerekedik! E vállalatok jól fogalmazták meg alapértékeiket: hogy miben jók, illetve jobbak másoknál (angolul: core business). A szerzők megfigyelték továbbá, hogy mennyire fegyelmezettek – ez a „fegyelmezettségi kultúra” alapértékeik egyike volt. A technológiai változásokat és a fejlődést ugyan nem ők diktálták, de okosan használták az új és meghatározó alkalmazások kifejlesztésében.

Ha valaki ezek után azt gondolná, hogy az említett könyvek csak a vállalatirányítással és -vezetéssel foglalkozók számára érdekesek, akkor óriásit téved. Egy család megszervezése, egy problémakör megoldása, a sikeres életre készülés mind-mind olyan területek, ahol elkel a gondolkodás és a kreativitás.

Tanulható a kreativitás és innováció? Részben talán igen, de bizton állíthatom, hogy ha mást nem is, de azt meg tudjuk tanulni, hogy hogyan tanuljunk, hogyan figyeljünk meg dolgokat, hogyan osztályozzuk az információkat, miként különböztessük meg a lényegeset a lényegtelentől, milyen módon derítsük ki, hogy miben vagyunk jók, mitől vagyunk boldogok és mi az igazán fontos az életünkben. Nem lehetünk folyamatosan kreatívak és innovatívak, már csak azért sem, mert az ötlet önmagában nem tesz boldoggá bennünket, csak ha megvalósítjuk. Lehet, hogy keményen dolgozunk és tanulunk hosszú éveken át, és csak nagy sokára jön el a nagy felismerés. Meglehet, egész életünkben erre a pillanatra készülünk, de az biztos, hogy megéri. Ha bekövetkezik, átérezzük és megértjük: érdemes volt küzdenünk, mert van mit átörökítenünk az utókorra, a gyermekeinkre…

Emlékszel, mit mondtam, amikor a sport szerepéről beszéltem az egyik korábbi fejezetben? Negyvenéves is elmúltam, amikor rájöttem: hosszútávfutás közben valamely összetett problémán gondolkodván, hirtelen, mikor az endorfin hormonok kibocsátásra kerülnek, kifejezetten innovatív ötleteim támadnak, illetve megoldásokat találok ki. Az úgynevezett „boldogsághormon” kibocsátását megfeszített fizikai teljesítmény közben „futói csúcsnak” (angolul: runner high) nevezik. Razeghi [18] egy hasonló megfigyelést említ: „Ha egy nehéz problémán gondolkodsz, mielőtt elaludnál, a megoldás vagy megvilágosodás az alvás alatt, illetőleg korán reggel, még részben tudatalatti állapotban jöhet meg.”

Még egy ide illő dolgot el kell mesélnem. Dyer, Gregersen és Christensen a Harvard Business Review 2009 decemberi számában publikáltak egy cikket A feltaláló DNS-e címmel [21] (angolul: Innovators DNA). Huszonöt innovatív vállalkozó szokásait vizsgálták, és meginterjúvoltak több mint háromezer vállalatvezetőt, valamint ötszáz olyan személyt, akik innovatív vállalkozásokba kezdtek és innovatív termékeket fejlesztettek ki. Azt tapasztalták, hogy a vállalatok többségében a felsőbb vezetők nem érezték úgy, hogy felelősek lennének részt venni a stratégiai innovációkban. Inkább az innovációs folyamat megágyazását tekintették kötelességüknek. Ez éles kontrasztban áll a leginnovatívabb vállalat legfelsőbb vezetőinek magatartásával – a tanulmányozott vezetők úgy tizenöt százaléka esetében –, akik nem delegálták a kreatív munkát, hanem maguk is részt vettek benne.

Hogyan jutottak a szerzők erre a következtetésre? Öt „felfedezői tulajdonságot” határoztak meg, melyek megkülönböztetik a legkreatívabb vezetőket a többiektől: