Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

2.2. A mentális háttér

A legkülönbözőbb nyelvelméletek egyetértenek abban, hogy a nyelv tudás. Abban viszont nagymértékben különböznek ezek az elméletek, hogy milyen jellegű ez a tudás, és honnan származik.

A funkcionális elméletek megegyeznek abban, hogy a nyelvi tudás szerzett tudás, a megismerés révén és folyamán szerzett tudás. Az emberi elme nem az univerzális grammatikával beprogramozva születik (amint azt a generatív grammatika egyik alaptézise kĳelenti). Az emberi elme a megismerés (kogníció) képességével születik, rendelkezik bizonyos kognitív prediszpozíciókkal, a megismerés képessége azonban születés után is alakul, fejlődik, pontosabban megvan a képessége a fejlődésre.

Az emberi megismerés a 2.1. pontban felsorolt öt tényező hatására működik úgy, ahogy működik. Ebben a közegben a bejövő ismeretek feldolgozása, rögzítése (az absztrakció, sematizáció és kategorizáció műveleteivel) eredményezi a tudást. A világról való tudásra a következők jellemzők:

hálózatokban rendeződik el,
párhuzamosan megosztott műveletekkel hozható létre vagy hívható elő (főképp az alacsonyabb szintű fogalmi szerkezetekben),
nyitott, bővíthető, alakítható, nem zárt és merev.

A megismerő agyban, az elmében különböző funkcionális területek határolhatók körül. A holizmus elmélete szerint az elme funkcionális területei analóg módon (hasonló elvek alapján) működnek, közöttük van közvetlen átjárás. A modularizmus elmélete szerint az elme funkcionális területei eltérő elvek alapján működnek, közöttük nincsen közvetlen átjárás, az integrációt fölérendelt egység végzi. A funkcionális alapú nyelvelméletek alapvetően a holista magyarázatot alkalmazzák.

Az ekképp jellemezhető megismerés óriási nyelvi potenciált tesz lehetővé, amely potenciálnak egy-egy lehetséges megvalósulása egy-egy nyelvi rendszer.