Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

3.3. Az episztemikus modalitás és az evidencialitás összefüggései

A szakirodalom általában elhatárolja e két kategóriát. Viszonyuk kezelésére legalább négyféle megoldást találunk:

a két kategória teljesen elkülönül (Willett 1988, Kiefer 2000);
az evidencialitás az episztemikus modalitás egyik alrendszere (Palmer 1986, hasonlóan Givón 1982);1
az episztemikus lehetségesség az evidencialitás alrendszere (Biber–Finegan 1989, Biber et al. 1999: 5.7. fejezet);
az episztemikus modalitás (szükségszerűség) és az inferenciális evidencialitás átfedő kategóriák (van der Auwera–Plungian 1998, Kiefer 2005).

A jelen dolgozatban csak az utóbbi megoldással foglalkozom, ehhez már a 3.2. rész is szolgáltatott érveket.

Van der Auwera és Plungian az evidencialitás és az episztemikus modalitás viszonyát úgy mutatja be, hogy e két halmaznak közös területe, metszete van (1998: 86). Vagyis az episztemikus szükségszerűség (’valószínűség’) a beszélőnek a propozícióhoz való olyan viszonyát fejezi ki, hogy ismeretei, vélekedése alapján a propozíciót valószínűnek (de nem biztosnak, nem ténynek) ítéli, tehát kétellyel állítja. Az evidencialitás szempontjából: a következtetéses (inferential) evidencialitás a propozíciót úgy ábrázolja, mint a beszélőnek a bizonyítékból levont következtetését. (Nem része azonban a metszetnek az episztemikus lehetségesség, ami azért lehet, mert a szerzők a hipotézist nem jelölik a bizonyítékfajták között.)2

Az evidencialitás jelölésénél az episztemikus középpont lehet a beszélő, ugyanúgy, mint az episztemikus modalitásnál, de nem feltétlenül a beszélő a bizonyíték forrása (lásd fentebb az állítólag módosítószóról tett megállapításokat).

3. táblázat. Az episztemikus modalitás és az evidencialitás érintkezése (van der Auwera–Plungian 1998: 82)

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1432anthk_1670/#m1432anthk_1670 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1432anthk_1670/#m1432anthk_1670)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1432anthk_1670/#m1432anthk_1670)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

Ugyanakkor még a kvotatív bizonyíték is összefügg az episztemikus modalitással, legalábbis a magyarban, ahol a bizonyíték forrásának típusánál fontosabb a rendszerben a forrás megbízhatósága (ezt mutatja az állítólag, látszólag, láthatólag jelentésváltozása a lexikalizáció/grammatikalizáció3 során). Ezért én amellett érvelek, hogy a magyarban az episztemikus modalitás elválaszthatatlan az evidencialitás több típusától (a közvetett bizonyíték jelölésétől). A kifejezőeszközök vizsgálata során ugyanígy jár el Biber és Finegan, valamint újabb munkájában Kiefer Ferenc is — mint már szó volt róla, funkciója alapján4 ő „evidenciális vagy inferenciális modalitásnak” nevezné a szubjektív episztemikus modalitást (Kiefer 2005: 77).

Mindkét érintkező kategória a szubjektivitással függ össze: jelölőik tipikusan a szubjektivizációt (a kvotatívok elsődlegesen a perspektivizációt)5 kódolják.

1	Chumb és Timberlake az episztemikus modalitáson belül két csoportot különböztet meg: azt, amelyben a beszélő „episztemikus módot” használ, s ezzel azt jelöli, hogy a szituációt az aktuális és a lehetséges világokra vonatkoztatva mutatja be; a másik csoport az, amelyben „episztemologikus módot” használ, s ezzel a szituáció fennállását az információ forrása szempontjából értékeli (id. Willett 1988: 53).
2	A szubjektív episztemikus modalitásban a ’szükségszerű’ és a ’lehetséges’ kettősség nem működik, mivel „a bizonyosság foka objektív módon nem mérhető” (Kiefer 2005: 77), inkább csak a lehetségesség különböző fokairól érdemes beszélni. Ezért nem tulajdonítok jelentőséget annak, hogy a 3. táblázatban episztemikus szükségszerűség és nem episztemikus lehetségesség olvasható.
3	Lexikalizáció mindenképpen történt abban az értelemben, hogy morfológiailag komplex lexémák (jelentéstani és formális tulajdonságaikat figyelembe véve) az őket felépítő összetevők alapján levezethetetlenné váltak; a jelenség grammatikalizáció a Haspelmath-féle értelemben (erre lásd Dér Csilla Ilona doktori értekezését és degrammatikalizációról szóló tanulmányát a jelen kötetben).
4	Kiefer Ferenc — lektori véleményében — emellett érvel azzal is, hogy míg az evidencialitásnak vannak saját (nem modális) jelölői, addig a szubjektív episztemikus modalitás jelölői mindig az inferenciális bizonyítéktípussal hozhatók összefüggésbe, attól nem függetleníthetők. A fenti megoldás ettől csak annyiban tér el, hogy ezt az összefüggést nem egy-egy tartomány elválaszthatatlanságának tartja, hanem (a jelenség vizsgálatát a grammatikalizálódott jelölőkre korlátozva) a magyar evidenciajelölő rendszer sajátosságaként kezeli (szemben más nyelvek más megoldásaival, vö. Plungian 2001).
5	Sanders és Spooren szerint ezekben kombinálódik a perspektivizáció és a szubjektivizáció (Sanders–Spooren 1997: 96).