Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

2.5. A nyelv támogató közege a leírásban

A funkcionális nyelvészet a nyelvi kifejezéseket természetes közegükben, támogató mátrixukban vizsgálja. A modularizmust (annak módszertani változatát is) elveti, mert a szintaktikai és a morfoszemantikai szerkezetek között rendszeres megfeleléseket mutat ki. E párhuzamos szerkezetek tágabb közegükben, szövegkörnyezetben és megértett beszédhelyzetben, a diskurzusuniverzumban funkcionálnak.1 Ennek megfelelően a funkcionális nyelvészet a nyelv leírásába bevonja a pragmatika, a diskurzuselemzés, a korpusznyelvészet és a szociolingvisztika illeszkedő módszereit és eredményeit. Elsősorban a következő szempontok érvényesülnek:

a diskurzus kiemelt szerepe,
a széles merítésű, a tényleges nyelvhasználatból származó, nem introspekcióval nyert valódi adatok, korpuszok használata,
a kontextus figyelembevétele,
a nyelvi variációk tekintetbevétele,
a nyelvhasználó közösség sajátos kulturális jellemzőinek tekintetbevétele a világ megtapasztalásával és fogalmi, ill. nyelvi feldolgozásával összefüggésben.

1	Mindennek megfelelően a funkcionális nyelvészet nem tesz különbséget a szöveg (mint feltételezett rendszeregység) és a diskurzus (mint egyedi megvalósulás) között, séma és megvalósulás (instanciáció) viszonya dinamikus.