Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

2.2.2. Az endofora

A deixis kérdéskörének egyik legproblematikusabb pontja az ún. e n d o f o r i k u s d e i x i s, vagyis a szövegen belüli, azaz a kotextuális rámutatás, másképp szövegdeixis. Levinson (1994: 856) inkább diskurzusdeixisnek nevezi, s a lényegét abban látja, hogy a kibontakozó diskurzus egyes részeire történik rámutatás, például: ez a fejezet, a fenti összefoglalás, az iménti idézet, a következő példa stb. Felfogásom szerint azonban ez a metapragmatikai1 jellegű utalás csak a legtipikusabb megjelenési formája a szövegdeixisnek, amely a magyarban mindig magas hangrendű mutató névmással történik, amennyiben a névmás ennek a műveletnek a nyelvi eszköze. Az ez és megfelelő alakjai használatosak arra, hogy egy szövegrészlet helyére és/vagy időbeli vonatkozására rámutassunk. Önálló névmáshasználat esetében azonban nem csupán a diskurzus egy közeli részletére mutatunk rá. Ilyenkor ugyanis egyértelműen tartalmi referenciája is van a névmásnak a szövegrészletre történő rámutatáson túl.

(24)	– Norbi tegnap időben hazaérkezett. – Ez nem igaz.

Ez a megkonstruálás tehát összefüggést mutat a fent szimbolikus eseménydeixisnek nevezett jelenséggel, hiszen az ez itt az egész előző megnyilatkozásra referál, nem egyetlen entitásra, jellegzetesen anaforikus használatban, ám a referálást nem a szituációs kontextus irányítja, a lehorgonyzás a kotextusban történik, az ez jelentése a következő: ’ez a megállapítás, ez a kĳelentés, ez a tény’. S minthogy a referálás a kotextusban történik, a szövegdeixis a koreferenciához hasonlóan kétféle iránnyal rendelkezhet. Ha megelőző szövegrészre mutat rá, értelemszerűen anaforikus, ha az utána következőre, kataforikus irányú. Kataforikus használat esetén az endoforának ez a megjelenése és a szimbolikus eseménydeixis szoros összefüggést mutat, hiszen az Ezt nem hiszem el megnyilatkozás névmása például eseménydeixisként értelmezhető, ha a hallgató a tematikus kontextus, a közös háttértudás alapján értelmezi a névmást, endoforának, ha kotextuális kifejtés következik utána: Ezt nem hiszem el. Norbi tegnap felhívta Gergőt.

A szövegdeixis meglehetősen gyakorinak tűnik egyenes idézetek esetében az idézőmondatokban. Az önálló névmáshasználat kataforikusan tűnik jellegzetesnek:

(25)	Nádas Péter ezt írja a Mese a tűzről és a tudásról című novellájában: „Magyarországot egy forró nyári éjjelen, ismeretlen tettesek, ismeretlen indítékból és ismeretlen körülmények között, a négy sarkánál felgyújtották.”

Jóllehet az endofora vizsgálata a magyar nyelvben nem történt meg, vélhetően azonban a névmási szövegdeixisben az anaforikus irány jellemzőbb, hiszen a kataforikus használat jelenti az erősebb mentális feldolgozást a koreferenciához hasonlóan. Az alábbi példák internetes diskurzusokból származnak:

(26)	Ha a gyerek a szorongást látja rajtad, előbb-utóbb átveszi, vagy visszájára fordul. Én többek között ennek (is) iszom a levét most.
(27)	Tegnap a gyerek fulladásig köhögött, és mondtam neki, hogy a héten már nem mehet oviba. Éjjel aztán egyet sem köhintett. Ki érti ezt?
(28)	A: A dolgozatokat nem értem, mi vagy nem tudunk róla, vagy valóban nem írnak elsőben. B: Ilyenkor ez a normális.

A kataforikus szövegdeixis, különösen az önálló névmáshasználatnál, a befogadó számára nyilvánvalóan azért igényel erőteljesebb mentális erőfeszítést, mert a megnyilatkozás elhangzásakor vagy olvasásakor még nem teljesen épül ki számára a szövegvilág, a tematikus kontextus csak részleges, a kotextus csak a névmást tartalmazó diskurzusrész után következik, vagyis a ground „késleltetve” épül fel számára teljesen. Ha például a beszélő újságot olvasva ezt a megnyilatkozást teszi:

(29)	Ezzel nem értek egyet,

a hallgató számára annyi bizonyos, hogy a megnyilatkozástevő egy szöveget olvasva, az abban foglaltakkal nem ért egyet. A beszédszituáció egyértelműsíti, hogy valamilyen sajtóműfajról van szó, ha látja, melyik újságot olvassa a beszélő, további fogalmi sémák2 léphetnek életbe, de a szövegvilág számára ekkor még részleges.

Az endoforikus szövegdeixis az exoforikushoz hasonlóan ugyancsak a referenciális központból értelmeződik, abból a pontból, ahol a beszélő a szöveglétrehozás folyamatában tart. Mindig közelre mutató névmással történik, amelyet egyrészt az magyaráz, hogy a referálás, rámutatás vagy a közvetlenül megelőző, vagy a következő szövegrészletre történik, amely így mind a szöveg létrehozója, mind pedig a befogadó számára a közelség kategóriájába tartozik.

Endofora és exofora nem mindig választható el egymástól teljes mértékben. Ha a beszélő egy újsággal a kezében azt mondja a hallgatónak:

(30)	Ezt olvasd el!,

a névmás exoforikusan rámutat az újságra, de endoforikusan magára az egész szövegre, sőt annak tartalmára is. Az olvas ige konceptuális jelentése kĳelöli azt is, hogy a rámutatás nyilvánvalóan szövegre történik, azaz eleve meghatározza a tematikus kontextust is (a kézben tartott és átnyújtott újsággal—szituációs kontextus—együtt). (Vö. még 2.3.2.)

A metapragmatikai tudatosságra, a metapragmatika értelmezésére vö. Mey (2001: 173–205).

A fogalmi séma meghatározása a magyar szakirodalomban elsősorban Tolcsvai Nagy Gábor szövegtanában határozódik meg (2001: 74 kk., 272–280; valamint lásd Beaugrande–Dressler 1981). A fogalmak az emberi tudásban viszonylag állandó szerkezetekben is összekapcsolódnak, s ennek két legfőbb típusa a tudáskeret és a forgatókönyv. A tudáskeret azt az összetett tudást mutatja be, amely lehetővé teszi a közösségi érvényű közlést, ettől a forgatókönyv annyiban különbözik, hogy sztenderdizált eseménysort vagy szituációt jelöl, vagyis a tudáskerethez képest tartalmaz időbeli egymásutániságot is. A tudáskeret és a forgatókönyv a beszélő és a hallgató interakciójában, az ekkor lezajló kognitív műveletekben s azok eredményeként aktualizálódik.