Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

2.3.1. Az exofora

Az ún. nyelvileg kifejtő deixis esetén (valamint a rámutató mondatok esetén is) a mutató névmás értelmezését részben mindig elvégzi a főnévi „fej”, s a szórendi kötöttség miatt ilyenkor a deixis kataforikus jelleget mutat:

(31)	Ezt az almát kérem.

A nyelvileg kifejtő rámutatás így értelemszerűen jelentős különbséget mutat az önálló használathoz képest. Egyrészt megnő a referenciavonatkozás a konceptualizációtól függően, azaz az önálló használattól eltérően további tartományokra is kiterjed. Nemcsak tárgyra (ezt az almát), személyre (azt a férfit), állatra (ezt a macskát) vagy eseményre (ezt a vitát) lehet rámutatni, hanem a főnév jelentésétől függően—a névmás térbeli utalásán túlmenően — magára a térre:1

(32)	Abba az irányba kellene mennünk.

Időre:

(33)	És ebben a pillanatban a BEK győztese a Liverpool.

Módra:

(34)	Ezzel a módszerrel nem mész semmire.

Állapotra:

(35)	A macska egész nap ebben a pózban aludt.

Az autodeixis, a heterodeixis és a szimbolikus használat esetén a tér leképeződése a közel-távol kategóriáján belül alapvetően ugyanazt az elrendeződést mutatja, amelyet az önálló használat.

(36)	Ezt a könyvet kérem.

A megnyilatkozás a könyvesboltban hangzik el, miközben a vásárló a kezében tartja a kiválasztott entitást (autodeixis).

(37)	Ebben az épületben tartották az orvosi kongresszust a múlt héten, a beszélő egy fényképen lévő épületre mutat (heterodeixis).
(38)	Ez a belváros gyönyörű,

s a beszélő a megnyilatkozást a város határában autózva teszi a kétnapos kirándulás végén, az elmében elraktározott ismeretek alapján.

Jelentős különbség azonban a kétféle használat között a szociális deixisben érhető tetten. Minthogy a főnév a nyelvileg kifejtő rámutatásban részben elvégzi a névmás értelmezését is, így az eredeti névmási jelentés élettelen tárgyra vonatkozó jelentéstartománya nem jelenik meg, ebből következően ez a fajta deixis élő személyre vonatkoztatva nem mutatja az ebben az értelemben vett szociális deixis jellegzetességeit, azaz nem fejez ki negatív viszonyulást. Az ezt a férfit szerkezet az őt névmással egyenértékű, nem az ez névmással.

(39)	(a)	Ezt a férfit már láttam valahol.
	(b)	Őt már láttam valahol.
	(c)	Ezt már láttam valahol.

(39c) szociális deixis abban az értelemben, hogy kifejezi a beszélő egyfajta negatív viszonyulását, hiszen voltaképp az ez/az részben a személyes névmás „semleges nemének” felelne meg a magyarban, s alapesetben nem élő entitásra referál tipikusan, (39a) esetében azonban erről nincsen szó. A közelre vagy távolra mutató formával történő megkonstruálást azonban a nyelvileg kifejtő deixis esetén is befolyásolhatja a beszédesemény szociális világának figyelembevétele (vö. (13) és (14)):

(40)	De aranyos ez a patkány a kezedben.

A magas hangrendű névmás használatát a figyelemirányulás és a pozitív viszonyulás indukálja a beszélő részéről (deiktikus kivetítés) akkor, ha a beszélő és a hallgató egymással szemben helyezkednek el, s az alapvető térbeli elrendeződés szerint a patkány a beszélőtől távol, a megnyilatkozás befogadójának a kezében van.

Továbbá sajátos különbség van az eseménydeixis vonatkozásában is a nyelvileg kifejtő deixis esetében. Az égő ház előtt állva elhangzó Ez borzalmas megnyilatkozás esetén az ez a valós térben egy időben zajló történések egészére vonatkoztatható, vagyis arra a forgatókönyvre, amely a tűzesettel kapcsolatban mint a tudás összetett formája megjelenik. Ha ugyanebben a szituációs kontextusban a beszélő azt mondja, hogy Ez a tűz borzalmas, a tűz főnév az, ami lehorgonyzódik, elvégzi részben a névmás értelmezését is, és jóllehet a forgatókönyv ebben az esetben is jelen van, a figyelem mégis a tűzre irányul. Más a helyzet akkor, ha a megnyilatkozás így hangzik el: Ez az egész borzalmas. Az ez az egész szerkezet azonban sajátos, ugyanis a magyar nyelv alkalmas arra, hogy mellékneveket is lehorgonyozzon, vagyis egy főnevet valamilyen tulajdonsága alapján helyezzen el a szövegvilágban anélkül, hogy a főnévi entitást megnevezné, vagyis anélkül, hogy az nyelvileg bármilyen formában megjelenne a megnyilatkozásban. Az efféle használat esetében ugyanúgy, mint az önálló névmási nominálisoknál a szituációs kontextus referálja az entitást az önálló névmási deixisnél annyival kidolgozottabban, hogy a referált entitás valamilyen jellemző tulajdonsága megjelenik a szerkezetben:

(41)	Ezt a szépet kérem.

A deixissel utalt és valamilyen tulajdonságkategóriájával megnevezett entitás is kaphat nyelvi kifejtést a szövegben:

(42)	– Melyik labdát kéred? – Azt a pöttyöset.

A nyelvileg kifejtő mutató névmási deixisben a névmás alapvetően pusztán irányt jelöl, nominálissá teszi a főnevet, elvégzi a főnévi fejjel jelölt entitás lehorgonyzását a szövegvilágban. A névmás szerepe ebben a konstrukcióban a specifikáció. Hogyan értelmezhető mindez a térjelölés vonatkozásában? Induljunk ki egy nagyon egyszerű példából.

(43)	Gergő a szobában van.

Az egyes szám harmadik személyű alanyról állítja azt a mondat, hogy egy meghatározott szobában van. A determináltság a határozott névelővel már részben specifikál, az egyes szám harmadik személyű determinált a szoba főnév (nominális) az origóhoz képest egy viszonylagos távolságot jelöl, de további specifikáció nem történik.

(44)	Gergő abban a szobában van.

A deiktikus mutató névmás a beszélő által aktivált entitás pontos térbeli viszonyítását végzi el, a névelőhöz képest tovább specifikálja a távolságot, a lehorgonyzás pontos térbeli viszonyítását jelöli ki a közel-távol kategóriájában a szövegvilágon belül a referenciális központból kiindulva, valamilyen módon ahhoz viszonyítva. A magyar nyelv kifejtő deixisei tehát sajátosan kétszeresen specifikáltak két határozott nyelvi eszközzel, a névmással és a névelővel.2 Ebben a kétszeres specifikációban a névmásnak van elsődleges szerepe,3 hiszen a mutató névmás és a határozott névelő együttes megjelenése abból a nyelvtörténeti tényből ered, hogy a két nyelvi elem összefügg egymással, a névelő egyik morfofonológiai variánsa megegyezik a mély hangrendű mutató névmással, így a mutató névmással determinált nominálisok egy része névelő nélkül egybeesne a határozott névelős nominálisokkal (az asztal), s pusztán a hangsúlyosság, illetőleg hangsúlytalanság különbsége a mentális feldolgozást megnehezítené. Valamint: amíg a mutató névmás feldolgozásakor a referenciapont adottan a beszédhelyzethez kötött, addig a determinált főnév esetében nyilvánvalóan nem.

1	Önálló használat esetén ezek a szemantikai tartományok az ún. határozószói névmásokkal valósulnak meg: erre-arra, innen-onnan, ide-oda, itt-ott, ekkor-akkor, eddig-addig, így-úgy. A fentiekben, az önálló használat vizsgálatakor ezekre azért nem tértem ki, mert a főnévi névmásokat szerettem volna profilálni. Ezek feltárása további feladat lesz.
2	Hasonlóképpen kétszeres jelöltségű a specifikáció a birtokos személyjeles főnevek esetében: a könyvemet, és háromszoros specifikáció is lehetséges: Ezt a könyvemet még nem olvasta senki.
3	Az e könyv és az ez a könyv szerkezetek ugyanazt a nyelvi műveletet mutatják, közöttük ma a jelentés különbsége stilárisan ragadható meg, az e névmás használata egyre inkább archaikussá válik, és bizonyos szövegtípushoz (pl. tudományos értekezés) kötődik.