Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

2.3.2. Az endofora

Az endoforikus névmási kifejtő deixisre ugyanaz jellemző, mint az önálló névmáshasználatra: a magyarban elsősorban a közeli szövegelőzményre vagy későbbi szövegrészletre történő rámutatás a magas hangrendű névmáshasználatot egyértelműsíti. A lehorgonyzás a kotextusban történik.

(45)	Halottad már ezt a viccet? Két teve megy a sivatagban [. . .]

Az ezt mutató névmás funkciója itt nyilvánvalóan a vicc szövegrészletbeli helyének kĳelölése, azaz a téri specifikáció a kotextusban, erre a helyzetre mutat rá, tartalmilag nem referál az általa kĳelölt szövegre, hiszen a főnévi fej részben kidolgozza a névmás jelentését, lehorgonyozza azt a szövegvilágban, de azon belül nem elsőrendűen a kontextusban, hanem tehát a kotextusban. És minthogy a műveletet a kotextus alapozza meg, hasonlóan a koreferenciához, a szövegdeixisnek a fenti példában kataforikus iránya van, vagyis a sajátos utalás a későbbi szövegrészletre történik. Anaforikus, azaz a megelőző szövegrészletre történő utalás, ha a megnyilatkozás egy tényállás kifejtése után történik:

(46)	Ezt a tényállást most már bizonyítottnak tekinthetjük.

Jelentős különbség az önálló névmáshasználattal történő és a kifejtő endoforikus deixis között nyilvánvalóan abban van, hogy a kifejtő forma nem rendelkezik alapban a tartalmi referálással, hiszen a főnévi fej ezt megteszi.

A nyelvileg kifejtő endoforikus deixisnek létezik továbbá az a változata is, amelyben az endoforikus rámutatás ugyanúgy egy entitásra, s nem szövegrészletre történik, mint az exoforikus műveletben, ám a kotextusban.

(47)	Tegnap láttam a Bookline ajánlatai között egy nagyon jó könyvet. Ez a könyv azóta már a polcomon van.

A második mondat alanya (a könyv) anaforikus, megismételt elem, a névmás itt visszamutat az előző mondat tárgyi pozíciójú antecedensére, a második mondat azonban a névmás nélkül is elvégzi a kotextusban a specifikációt pusztán a determinált főnévvel: A könyv azóta már a polcomon van.

További példák egy közgyűlés jegyzőkönyvének hozzászólásából:

(48)

Magyarán: a Csepel északi területet egy nagyon szép helyen, gyakorlatilag a Duna fősodra és a Soroksári-Duna között valamifajta közparki parkosított funkcióval lehetne a város számára legjobban hasznosítani. Természetesen senki nem mondja azt, hogy ezt a jövendő közparkot vagy ezt a zöldfelületet nem lehet valamilyen formában beépíteni. Ezt a Csepel északi területet nagyon szépen ki lehet tisztítani, nagyon szép része lehet a városnak függetlenül attól, hogy milyen politikai színezet lesz a jövőben.

A második kiemelt példában a zöldfelület főnévnek a közpark az antecedense, tehát nem megismételt elem, hanem a fogalmi sémából, a tudáskeretből következő koreferenciális viszonyról van szó.

Ugyancsak a fogalmi sémából, a tudáskeretből, valamint bennfoglalásból következő anaforához kapcsolódik a névmási szövegdeixis a következő példában is:

(49)	A zsűri döntését millió-egy dolog befolyásolhatja, amiről nekünk fogalmunk sincs. Ehhez a műfajhoz ők sokkal jobban értenek, mint mi. Ezzel kelnek, ezzel fekszenek.

Az internetes topikról hozott példa esetében a diskurzus egy énekverseny zsűrĳéről zajlott, a popzenei műfajnak kotextusbeli előzménye nem volt, a közelre mutató szövegdeixis azonban a műfaj főnevet specifikálja, amely a témához kapcsolódó tudáskeret révén kaphat efféle lehorgonyzást a szövegben. A harmadik mondat két önálló használatú névmása esetén sajátos ismétléses anaforáról van szó annyiban, hogy az előző mondat specifikációját biztosító névmási elemek ismétlődnek meg.

A magas hangrendű mutató névmás betöltheti egyszerre az exoforikus és az endoforikus szerepet is. Ugyancsak közgyűlési jegyzőkönyvből származik a következő példa:

(50)	Frakciónk hétfőn elég hosszasan tárgyalta ezt a napirendet, ami nyilvánvalóan nem volt meglepő, hiszen elég régóta téma már ez a magasház kérdés.

A referálás összetett jellegét mutatja mindkét magas hangrendű mutató névmás. Egyrészt a képviselők a közgyűlés előtt megkapják, sőt meghallgatják a napirendet, amelyben nyelvileg kifejtve szerepelnek a pontok, tehát a magasházak kérdése is. Így a névmások endoforikusan visszautalnak a közgyűlés kezdetén elhangzott szövegre. Az adott napirendi pontban a képviselő elsőként szól hozzá, így a deixissel rámutat arra is, hogy a következőkben erről a kérdéskörről lesz szó. Továbbá exoforikusak a névmások annyiban, hogy a képviselőnek a kezében van a napirendi pontokat és a témát is tartalmazó előterjesztés, amelyre mint a külső világ entitására rámutat (heterodeixis), miközben a fenti megnyilatkozást teszi.

Az endoforikus deixis fenti, nem csak metapragmatikai értelmezése további kutatásokat igényel egyrészt szövegtipológiai vonatkozásban, másrészt a koreferenciával való összefüggésben, hiszen a koreferencia is endoforikus, s nyilvánvalóan igaza van Levinsonnak, amikor Lyons (1989)-re hivatkozva azt állítja (1994: 856), hogy az anafora és a szövegdeixis voltaképpen élesen nem választható szét egymástól.1 Egyetlen példával illusztrálva:

(51)	– Norbi tegnap felhívta Gergőt. – Nem normális.

A második mondat alanyi pozíciójában lévő ∅ + infl-val kifejezett anafora antecedense Norbi. Ugyanerre a megnyilatkozásra azonban a következő válasz is elképzelhető:

(52)	Ez (a pasas) nem normális.

Vagyis a ∅ + infl anafora helyére vagy egy szövegdeixis szerepű mutató névmás lép önálló használatban, amely ebben az esetben a szociális deixis jellemzőit is mutatja egyben az önálló használatú személyre vonatkoztatás miatt, vagy egy kifejtő endofora, amelyben a főnévi fej koreferenciális az előző megnyilatkozás Norbi főnevével.2

„Analysts tend to make a practical distinction between anaphora (taken to be non-deictic) and textual deixis, while noting that the phenomena grade into one another, and in any case that anaphora is ultimately perhaps deictic in nature.”

Ugyancsak külön vizsgálat tárgya kell, hogy legyen az a jelenség a magyarban, hogy az endoforikus deixis többnyire „érzéketlen” a függő és a szabad függő idézetekre (vö. Csontos–Tátrai a jelen kötetben). Például: Imre azt mondta:

„Nem értem ezt az egészet.” – Imre azt mondta, hogy nem érti ezt az egészet. Ennek oka minden bizonnyal elsősorban azzal magyarázható, hogy a beágyazott és az aktuális nyilatkozó kiindulópontja ebben a tekintetben nem különbözik, mindketten a közeli diskurzusrészletre mutatnak rá. Ez a probléma azonban, ahogy az idézés és a deixis viszonya alapvetően, további alapos kidolgozást igényel.