Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

3. A produktivitás további vonatkozásai

A szabályalapú morfológiai felfogásban tehát a produktivitás mint rendszerszintű lehetőség (potencialitás) jelenik meg. Ebben a megközelítésben produktivitásról a legáltalánosabb értelemben akkor beszélhetünk, ha egy szabályba foglalható nyelvi minta szabadon használható új (konkrét) nyelvi formák létrehozására.1 A morfológiai, ill. ezen belül a szóalkotási produktivitás (termékenység) meghatározása a Strukturális magyar nyelvtan 3., morfológiai kötetében a következőképpen szerepel: „egy szóalkotási mintáról akkor mondjuk, hogy egy adott szemantikai tartományban te r m é ke ny, ha a minta alapján tetszőleges számú szemantikailag transzparens új szó képezhető. Ebből következik, hogy ha egy képzésmód csak nem bővíthető, zárt szóosztályokhoz tartozó szavakon működik, nem beszélhetünk termékenységről” (Kiefer–Ladányi 2000a: 149). A meghatározás különböző vonatkozásait az alábbiakban járjuk körül.

A termékeny képzés elvileg szemantikailag kompozicionális, vö. Aronoff „szemantikai koherencia”-fogalmával (Aronoff 1976: 38). Ez nem jelenti azt, hogy a termékeny képzéssel létrehozott derivátumnak ne alakulhatna ki lexikalizálódott jelentése, akár már az első használatkor is (vö. Stump 1998: 17). Ha azonban a lexikalizálódott jelentések nagy száma miatt a szóképzési jelentés elhomályosul, vagyis a szemantikai koherencia megszűnik, a képzésmód— mint azt például van Marle (1988) a holland -lĳk képzővel kapcsolatban kimutatta — elveszítheti produktivitását. Fordított jelenség is előfordulhat: ha például egy grammatikalizációs folyamat során egy elem pontosan meghatározott grammatikai jelentéshez jut, produktívvá válhat (l. Ladányi (2000c)-t a kategóriaváltás és a produktivitás kapcsolatáról az agyon igekötővé válásával kapcsolatban).

Az osztály nyitottsága vagy zártsága nem mindig határozható meg közvetlenül. Látszólag zárt osztályokról (pl. a német és a magyar számnevekről) is kimutatható, hogy korlátlanul bővíthetők, ha nemcsak tényleges tagjaikat vesszük tekintetbe, hanem mintegy gondolatkísérlettel megpróbáljuk nyitottá tenni az alapszavak osztályát, és ezzel megteremteni a megfelelő derivátumok (itt: sorszámnevek) korlátlan képzésének lehetőségét (vö. Dressler–Ladányi 2000). Hasonlóképpen tesztelhető például az is, hogy az -s/-as/-os/-es/-ös képzővel történő számjegy-névképzés nyitott osztályon működik-e (vö. Ladányi 2001).

A „tetszőleges számú új szó” a rendszer szintjén értendő, azaz független a fentebb említett lexikai akadályozás jelenségétől.

A produktív szabályok értelemszerűen szabályos folyamatokat ragadnak meg. A produktivitás és a szabályosság azonban nem esik egybe egymással, mert szabályosság (azaz szabályba foglalhatóság) olyan összefüggéseket is jellemezhet, amelyek a nyelvben már nem aktívak, azaz vannak nem produktív szabályok is, amelyek zárt osztályok tagjaira vonatkoznak. Ilyen pl. a magyarban az -at/-et, a -mány/-mény vagy az -ász/-ész képző (vö. Kiefer–Ladányi 2000b: 211–214).

A morfológiában a ragozás (inflexió) és a szóképzés (deriváció) összevetésekor általában az inflexió teljes alkalmazhatóságát (produktivitását) emelik ki a deriváció korlátozott termékenységével szemben, ami azt jelenti, hogy a szóképzéssel ellentétben — amely egyfelől meghatározott feltételekhez van kötve, másfelől amelyben mindig vannak ún. lexikailag kitöltetlen, üres helyek (lexical gaps)—a ragozási sor általában teljes, nincsenek hiányzó alakok. Ez persze csak nagy általánosságban igaz, hiszen egyes szavak esetében vannak ún. hiányos (defektív) ragozási paradigmák is, ezek a hiányok azonban sokkal kevésbé jellemzőek a ragozásra, mint a szóképzésre— vö. Beard (1998), Stump (1998), Kiefer (1998, 2000).