Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

7.2.1. Problémafelvetés

A mai magyar nyelvben egy sereg olyan új szóval találkozunk, amely tartalmazza a -sdi képzőt. Az MNSZ két vizsgált alkorpuszából származó anyagban is kb. 4–500 olyan -sdi képzős példa fordul elő, amelyek nem szótározott neologizmusok (pl. bizottságosdi, megfigyelésesdi, alákínálgatósdi).

Kiefer–Ladányi (2000b) szóképzési fejezetében ezt a képzőt nem találjuk meg, ami a fejezet elvi kiindulását tekintve (csak a termékeny képzésmódokat tárgyalják) azt jelenti, hogy a szerzők nem számoltak vele a produktív képzésmódok között. Keszler (2000) szóképzési fejezetében viszont szerepel, mégpedig a termékenynek tekintett főnévi alapú képzések között.1

Az egyik kérdés tehát, amelyre ebben a részben—egy korábbi írásunkat (vö. Ladányi 2006) újragondolva — választ keresünk, az, hogy termékeny-e vagy sem ez a képző ma a magyarban. Mint azt a korábbiakban már kifejtettük, pusztán az előfordulások viszonylag nagy száma önmagában még nem bizonyíték a képzőproduktivitásra.

Bartha (1958) képzőtörténeti munkájában rámutat, hogy a -sdi viszonylag késői, feltehetően 19. századi keletkezésű képző, eredetét tekintve az -s melléknévképzőt, valamint a -d és az -i kicsinyítő képzőket tartalmazó képzőbokor, és eredetileg mind -di, mind -sdi formában élt. Míg a -di Bartha szerint „a mai nyelvhasználatban nem jelentkezik”, a -sdi-ről—Zsirai munkájára hivatkozva—megállapítja, hogy „az egész magyar nyelvterületen csaknem kizárólagosan a felnőttek különféle tetteit, műveleteit utánzó gyermekjátékok megjelölésére szolgál (Zsirai, MNy XL, 10)” (Bartha 1958:118).

A képzőnek ezt a jelentését megtaláljuk már a Czuczor–Fogarasi szótárban is, a katonás-di, lovas-di, zálogos-di, szembekötős-di, királyos-di példákkal (CzF. I. 1862: 833), ott azonban (mint az a példáknak a szerzők általi tagolásából jól látható) a képző -di alakban szerepel, a képzés alapszavai pedig ennek megfelelően nem főnevek, hanem -s képzős melléknevek.

Ezzel és más, a mai derivátumokkal összefüggő jelenségekkel kapcsolatban, amelyekről a továbbiakban lesz szó, újabb kérdések adódnak, így legfőképpen az, hogy vajon egységes -sdi vagy csak önálló -di képzőről van-e szó. (A tagolási problémát a továbbiakban a -(s)di jelöléssel próbáljuk formailag is jelezni.) Az újabb képzésekkel és a fenti tagolási kérdéssel szoros összefüggésben természetesen felmerül az is, hogy valóban (csak) főnévi alapú képzésről van-e szó, ill. hogy milyen szófajú szavak tekinthetők a képzés alapszavainak.

Bartha saját időszakával kapcsolatban azt a megállapítást teszi, hogy a -sdi „különösen nyelvjárásainkban eleven”, de „a köznyelvben is felbukkan néhány származékban” (Bartha 1958: 118). A nagyjából ugyanennek a korszaknak a nyelvhasználatát megragadó nagyszótárban, az ÉrtSz.-ben (ahogyan az a szóvégmutató szótár alapján megállapítható), nagyon kevés, mindössze tizenkét -(s)di képzős szó van szótározva, és ezek zöme valóban játéknév—közülük főnévi kiindulású2 a katonásdi, zálogosdi, királyosdi, háborúsdi (ezek közül néhány, mint láttuk, már a CzF.-ben is szerepelt), igei kindulású a bújósdi, hunyósdi, szembekötősdi; nem játéknévi jelentésű viszont a főnévi kiindulású egyesületesdi, egyletesdi, alkotmányosdi és a melléknévi alapú egyenlősdi.3 Igei kiindulású származékokat a szótár nem tartalmaz.

A fentebb említett, az MNSZ-ből származó kb. 4–500 nem szótározott -(s)di képzős példának több, mint a fele nem főnévi, hanem igei kiindulású,4 és mindkét csoportban nagyon kevés a valódi játéknév (de pl.: bújósdi, papásdi-mamásdi, orvososdi). Ennek alapján a korábban már megfogalmazott problémák mellett további vizsgálati kérdés, hogy ha a képző termékeny, akkor ez a termékenység valóban csak a főnévi kiindulású képzést jellemzi-e, vagy az igei kiindulású képzést is. Produktív képzés esetén tisztázni kell továbbá azt is, hogy mi(k) az(ok) a szisztematikus jelentés(ek), amellyel/amelyekkel a képzésmód által létrehozott lehetséges (potenciális) derivátumok rendelkeznek.

A továbbiakban megpróbálunk közelebb jutni az itt felsorakoztatott kérdések megoldásához. Ennek érdekében megvizsgáljuk az MNSZ említett két alkorpuszában talált nem szótározott példákat a -(s)di képzővel létrehozott derivátumokra a termékenység, a tagolási kérdések és a derivátumok jelentése szempontjából.

1	Az MMNy.-ben a -sdi az MGr. besorolásához hasonlóan a névszói alapú képzések között szerepel mint „ritka, de még termékeny” képző.
2	A „főnévi alapú” helyett azért használjuk a „főnévi kiindulású” (és ezzel párhuzamosan majd az „igei kiindulású”) kifejezést (is), mivel egyelőre nem akarunk állást foglalni a képző tagolási lehetőségeivel, ill. a képzés alapjául szolgáló szavak szófajával kapcsolatban.
3	Az egyenlősdi esetében a képzés mindenképpen a létező egyenlő szóból indul ki. A tizenkettedik példától, az ósdi-tól eltekintünk, mert ez lexikalizálódott jelentésű szó, jelentése nem kompozicionális és a többi -sdi képzős szóval nem mutat hasonlóságot.
4	L. az 58. lábjegyzetet.