Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

7.2.5. Tagolási kérdések a főnévi kiindulású képzésben

A főnévi kiindulású képzés esetében a derivátumok tagolása kétféle lehet, azzal párhuzamosan, hogy a képzőt -sdi alakúnak és a képzést főnévi alapúnak tekintjük-e (17a), mint ahogyan azt az MGr. képzési fejezete teszi, vagy a képzőt -di alakúnak gondoljuk (17b), és a képzés alapszavaiként a főnévből -s képzővel képzett mellékneveket (vagy azok bizonyos csoportjait) jelöljük meg:1

(17)	(a)	[N + sdi]
	(b)	[[N + s]A + di]

A (17b) megoldás mellett szól, hogy a -(s)di képzős derivátumok jelentésüket tekintve teljes vagy elliptikus jelzős szerkezeteknek feleltethetők meg: zálogosdi ∼ zálogos (játék), bizottságosdi ∼ bizottságos „játék” (nem játéknevek esetében a játék természetesen metaforikusan értelmezendő, ezt jelzi az idézőjel). Ez ellen a megoldás ellen szól viszont az, hogy bizonyos esetekben a köztes melléknevek hiányoznak. Pl. a korpuszban előfordulnak a népszerűségesdi, függetlenségesdi derivátumok, de nem létezik nekik megfelelő *népszerűséges, *függetlenséges alapmelléknév. Erre a jelenségre azonban elvileg találhatunk kielégítő magyarázatot a lexikai akadályozás fogalmára építve. A -ság/-ség képző ugyanis olyan melléknevekből képez főneveket, amelyeknek a jelentése azonos a -ság/-ség képzős főnevekből potenciálisan képezhető, fentebb nem létező szavakként megcsillagozott -s képzős melléknevekkel: *népszerű-ség-es ’nép-szerű’, *független-ség-es ’független’. Így a népszerű, ill. független szavak megléte a nyelv szótárában lexikailag megakadályozza az ugyanilyen jelentésű %népszerűséges, ill. %függetlenséges potenciális derivátumoknak az aktualizációját.

Bonyolítja a helyzetet, hogy -ás/-és képzős, ill. általában -s végű főnevekkel a korpusz példái között a szokásos -sdi-s alakok mellett előfordulnak csak -di-t tartalmazó alakok is, pl. elfutás-di, mélyvizezés-di, újratemetés-di, robbantás-di (de robbantás-osdi is), ill. ötvös-di (de péztáros-osdi, gyilkos-osdi is).

A fenti jelenséget tagolási szempontból többféleképpen is felfoghatjuk: úgy, hogy az s-re végződő szavak esetében a -sdi képző -di variánsa is előfordulhat (18a), úgy, hogy a -sdi képző az -s szóvég után -di-re egyszerűsödhet (18b), ill. úgy is, hogy a képző alapvetően -di alakú, jellemző alapszavai -s képzős melléknevek, de kivételként -s végű főnévi alapszavak is lehetnek (18c):

(18)	(a)	[N + -sdi] vagy [N + -di] is, ha N s-végű	(-sdi ∼ -di)
	(b)	[N-s + -sdi] → [N-s + -di]	(-sdi; s + -sdi → s + -di)
	(c)	[[N + -s]A + -di]	(-di)
	(kivételként [N + -di] is előfordul, ha N s-végű)

Arra, hogy (17a,b) és (18a,b,c) közül mely tagolási típust tartjuk a legelfogadhatóbbnak, ill. mely mintázato(ka)t tartjuk jellemző(k)nek, az igei kiindulású képzés tagolási kérdéseinek áttekintése után térünk vissza.

1	Harmadik lehetőségként még az is felmerülhet, hogy egy képző két variánsáról van szó (vö. a (18a)-val)— ezeknek az eloszlása azonban termékeny képzés esetén szabályokba foglalható kell, hogy legyen.