Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

7.3.1. A -ka/-ke képző a StrMorf.-ban

A -ka/-ke és a -cska/-cske kicsinyítő-becéző képző minden mai magyar morfológia szóképzési fejezetében termékeny képzőként szerepel. A StrMorf. egyik szóképzési fejezete (Kiefer–Ladányi 2000b: 168–170) részletesen tárgyalja mindkét képzőt, mégpedig az Új magyar nyelvtan morfológiai fejezetének egyik alfejezete (Kiefer 1998: 236–237) alapján, az ott kifejtetteket továbbfejlesztve, ill. pontosítva. A szóképzési rendszer szinkrón összefüggéseit tekintve (a fenti okok miatt) célszerű itt is a StrMorf. megállapításaiból kiindulni, külön kitérve arra a kérdésre, hogy— a természetes morfológia kritériumrendszere szerint— a két képző közül valóban a -cska/-cske képző-e a produktívabb. Gondolatmenetünkben továbbfejlesztve hasznosítjuk korábbi, ezzel kapcsolatos írásunkat (vö. Ladányi 2004) is.

A következőkben kiindulásként számba vesszük a StrMorf.-nak a két képzővel kapcsolatos megállapításait. A későbbiekben majd ezek közül a megállapítások közül fogunk néhányat részletesebben is megvizsgálni és kiegészíteni (ill. tovább pontosítani), miközben különböző szempontok bekapcsolásával magyarázatot is keresünk ezekre az összefüggésekre. (Azokhoz a megállapításokhoz, amelyekkel kapcsolatban megjegyzendőnk van, de amelyekkel ebben az írásban a továbbiakban nem fogunk részletesebben foglalkozni, lábjegyzet fűzünk.)

A két képzővel kapcsolatos állítások (részletesen l. Kiefer–Ladányi 2000b: 168–170) tehát a következők:1

1. Ezek a képzők csak főnévi alapszó esetén termékenyek.2

2. Csak konkrét főnevekhez járulhatnak.3

3. Nem feltétlenül zárják ki egymást (vagyis nincsenek kiegészítő eloszlásban), pl. level-ecske— levél-ke, tál-acska— tál-ka.4

4. A két képző közül a -cska/-cske a termékenyebb, a használatát egyetlen morfológiai korlátozás szabályozza: -i becézőképzős főnévhez nem járulhat; az ilyen főnevekkel csak a -ka/-ke képző fordulhat elő: csoki-ka – *csoki-cska, öcsi-ke – *öcsi-cske.5

5. Párhuzamos képzések előfordulhatnak (l. a harmadik pontot), de a -ka/-ke képző használatát a szótagszámmal, ill. a hangkörnyezettel kapcsolatos megszorítások korlátozzák, mégpedig a következő módon. A -ka/-ke képző nem fordulhat elő:

egy szótagú szavakkal (pl. *láb-ka, *lép-ke, *hód-ka, *kút-ka, *fog-ka, *gyík-ka, *szív-ke, *toll-ka, *öv-ke);
zárhangra végződő több szótagú szavakkal (pl. *család-ka, *beszéd-ke, *játék-ka, *bádog-ka, *bozót-ka, *oszlop-ka)—„A többi mássalhangzó esetében mindkét képző lehetséges” (Kiefer–Ladányi 2000b: 169);
a/e végű szavakkal (pl. *zergé-ke, *kefé-ke, *körté-ke, *kapá-ka,
*almá-ka, *szilvá-ka); az a/e végű szavak egy alesetét jelentik a ka/ke végű szavak, amelyekkel a -ka/-ke képző értelemszerűen szin-tén nem társulhat: *macská-ka, *puská-ka, *kecské-ke, *fecské-ke,
*eké-ke, *tüské-ke.6

Az a, b, c esetekben a -cska/-cske képző szabadon használható.

6) A két képző, ill. párhuzamos képzés esetén a két különböző képzős szó közötti választást a következő tényezők befolyásolják:

A magánhangzóra végződő alapszavak többnyire a -cska/-cske kép-zőt kapják (pl. kígyó-cska, autó-cska, tető-cske, bundá-cska, bögré-cske, ágyú-cska, varjú-cska, gyűrű-cske), kivéve az i végűeket, amelyek inkább a -ka/-ke képzővel társulnak (pl. néni-ke, kocsi-ka). Mindig lehetnek párhuzamos alakok, ha ezt a fentiekben7 (vagy a 6b, ill. a 6c pontban) említett korlátozások nem zárják ki, pl. cumi-ka – cumi-cska, tepsi-ke – tepsi-cske.
Ha a szópár egyik tagja a közösség szókincsében rögzült, ún. létező szó, akkor a másikat nem használjuk.
Ha a szópár egyik tagja sem létező szó, akkor a két szó közül a
-cska/-cske képzőset részesítjük előnyben.
„a lexikai akadályozás elve a kicsinyítő képző esetében nem működik, mégpedig azért nem, mert a kicsinyítő képzős főnevek ritkán lexikalizálódnak, és ritkán válnak létező szóvá” (Kiefer–Ladányi 2000b: 170).

7) Mindkét képző jelentése szemantikailag lényegében azonos a kis, kicsi jelentésével, de annál absztraktabb: ’kicsinyítés’.

8) „A szemantikai jelentés pragmatikailag módosítható: a ’kicsi’ bizonyos beszédhelyzetben teljesen elveszítheti eredeti jelentését, és kizárólag pragmatikai funkciókat hordozhat” (Kiefer–Ladányi 2000b: 170).8

Most a fenti állítások közül csak az egymással összefüggő, a 3), 4) és 5) pontban kifejtett állításokat vizsgáljuk meg részletesebben az MNSZ-ből gyűjtött derivátumok alapján. A következő kérdésekkel fogunk foglalkozni: 1. A két képző közül valóban produktívabb-e a -cska/-cske, és ha igen, miért? 2–3. Miért nem járulhat a -ka/-ke egy szótagú, valamint a és e végű szavakhoz? 4. Milyen alaki jellemzői vannak a -ka/-ke, ill. a -cska/-cske képző (párhuzamos) használatának? 5. Valóban fennáll-e a -ka/-ke képzőre vonatkozó korlátozás a zárhangra végződő szavakra is?

1	Ebben a rövid összefoglaló részben a lényegi megállapításokat úgy fejtjük ki, hogy nem tartjuk meg az eredeti gondolatmenetet, kifejtési módot, ill. formalizálási technikát sem, a bemutatott példákat viszont a megállapítások illusztrálására a megadott fejezetből vesszük.
2	Ez valószínűleg nincs így, hiszen — ahogyan arra Kiefer Ferenc később rámutat—a kicsinyítő képzős mellékneveknek vannak rendszeres pragmatikai funkciói, ezeknek a pragmatikai funkcióknak a betöltéséhez pedig a megfelelő mellékneveket alakilag elő kell tudni állítani. Igaz, Kiefer szerint ez a képzésmód nem termékeny, mert „az alapmelléknevek köre szabadon nem bővíthető” (Kiefer 2003: 120), ez a megállapítás azonban az MNSZ általam használt adatai alapján kétségesnek tűnik.
3	Kiefer Ferenc egy későbbi megjegyzése („a beszélő elvileg bármikor és bármilyen alapszó esetében használhat kicsinyítőképzőt, imkompatibilitás csak bizonyos lexikai mezők és beszédhelyzetek között állhat fenn. Így például nem valószínű, hogy a szerelmesek elvont főnevek kicsinyítőképzős alakjaival kedveskednének egymásnak” (Kiefer 2003: 114)) arra utal, hogy talán ez a korlátozás sem feltétlenül áll fenn. A MNSZ adataiból is arra lehet következtetni, hogy elvont főnevekből is lehetséges termékeny módon kicsinyítő képzős alakokat létrehozni.
4	Az utóbbi példa nem szerencsés, mivel a tálka lexikalizálódott jelentésű szó, jelentése már nem ’kis N’.
5	Az -i képzősök csoportjában azonban (mint majd a későbbiekben a produktivitás mértékével kapcsolatban szóba kerül) lehetséges elmozdulás a -cska/-cske irányában, pl. nagynénicske (az MNSZ adata), csokicska, öcsicske (Google-adatok) — a Google-adatokért Kugler Nórának és Tanos Bálintnak tartozom köszönettel.
6	Feltételezésünk szerint (legalábbis részben) ide tartozik az a korlátozás is, hogy a -ka/-ke képző nem társulhat -cska/-cske képzős szavakkal, míg a -cska/-cske képző elvileg járulhat -ka/-ke képzős derivátumokhoz is, pl.: bajuszkácska. Másrészt viszont a -ka/-ke azért sem társulhat -cska/-cske képzős szavakkal, mert azokban a kicsinyítő funkció egyértelműen kifejeződik, míg a -ka/-ke képzős szavakra nézve ez nem mindig áll fenn (erre a kérdésre a későbbiekben még visszatérünk).
7	Ez általában — tehát nem magánhangzóra végződőek esetében is — igaz, vö.: „Párhuzamos alkalmi képzések mindig lehetségesek, ha azt fonológiai tényezők nem zárják ki” (Kiefer–Ladányi 2000b: 170), vagyis a korábban kifejtetteknek megfelelően az a/e végűekkel csak a -cska/-cske, az i végű főnevek közül az -i becézőképzősökkel csak a -ka/-ke képző fordulhat elő.
8	A StrMorf. az említett képzőknek csak a kicsinyítő funkciójával foglalkozik. Ebben az írásban sem térünk ki ezeknek a képzőknek a becéző funkciójára, mert gondolatmenetünk szempontjából a két összefüggő, de eltérő funkció megkülönböztetésének nincs jelentősége.