Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

7.3.3. Mi az oka annak, hogy a -cska/-cske a produktívabb képző?

Erre a kérdésre részben történeti-funkcionális, részben nyelvelméleti magyarázatot tehetünk fel. A történeti-funkcionális magyarázat szorosan összefügg a két képző keletkezéstörténetével.

Történeti nyelvtanaink tanúsága szerint (eredetét tekintve) mind a -ka/-ke, mind a -cska/-cske képzőbokor: a -ka/-ke az ősmagyar korban keletkezett a kicsinyítő-becéző funkciójú ősi -k és az azonos funkciójú ősi -a/-e képző összetapadásával;1 a kései ómagyar kortól adatolható -cska/-cske pedig a -ka/-ke képző és a szintén kicsinyítő-becéző funkciójú (az ősmagyar korban keletkezett -csa/-cse képzőbokorban is szereplő) -cs (< -s) képző összekapcsolódásával keletkezett (vö. Szegfű 1991: 207–209, 242–244; 1992: 271–272).

Annak a ténynek a funkcionális alapja, hogy a képzőbokrok nagyobb produktivitást mutatnak, mint azok a képzők, amelyeknek az összekapcsolódásából előálltak, az, hogy az azonos funkciójú formánsokat egyesítő képzőbokrok erőteljesebben képviselik a szóban forgó funkciót. Különösen igaz ez akkor, ha a képzőbokorban érintett egyik képző ilyen jellegű funkciója gyengül, termékenysége csökkenő- vagy megszűnőfélben van (a képzőbokrok kialakulásáról l. Sárosi 2004: 144). A -ka/-ke például képzőbokorként, kicsinyítő funkcióban ezért szoríthatta félre az ezt a funkcióját a korai ómagyar kor táján elvesztő ősi -k, ill. -a/-e képzőt (ez utóbbiak eredeti—kicsinyítő —funkciójukban köznevekben nem is nagyon maradtak fenn, de a -k képzőt tartalmazza pl. a farok, torok, ajak, tövisk, az -a/-e képzőt pedig pl. a csibe, liba, csida ’csikó’ szó, vö. Szegfű 1991: 207–209).

A -ka/-ke-hez hasonló, a kicsinyítő funkciót erősítő szerepe lehetett a (valószínűleg még a 16. században is termékeny)2 -csa/-cse képzőbokornak is, hiszen az önálló -cs képző a korai ómagyar kort követően már valószínűleg szintén elveszítette a termékenységét.

Sajnos nem lehet pontosan adatolni a -cska/-cske képző létrejöttének folyamatát: néhány példán kívül nem mutathatók ki a -cska/-cske képzős szavak -cs képzős előzményei (vö. Szegfű 1992: 271–272). De akár a -cs, akár a -csa/-cse játszott szerepet a -ka/-ke mellett a -cska/-cske képző létrejöttében, ennek az új képzőbokornak a megszületése minden-képpen a -cs, ill. a -csa/-cse képzők gyengülő képzőfunkciójával függ össze; az új képzőbokor a fenti képzők által már nem megfelelően képviselt funkciót erősítette meg.

A képzőfunkció gyengülése a -ka/-ke képző esetében is feltehető. Ez — feltételezésünk szerint — a lexikalizálódott -ka/-ke képzős és az egyéb eredetű ka/ke végű (vagyis a morfoszemantikailag nem átlátható) szavak számának felszaporodásával függhetett össze. A korai ómagyar korban is előfordultak már olyan, finnugor eredetű tőből létrehozott állat- és színnevek (pl. róka, csirke, csóka; ill. szürke, szőke, tarka), amelyekben a -ka/-ke elem kicsinyítő jelentése elhomályosulhatott. Emellett a morfológiailag nem elemezhető ka/ke végű szavak számát szaporították bizonyos ótörök (pl. bika, béka, kecske), majd később szláv eredetű állatnevek (pl. macska, szarka), valamint— valószínűleg éppen a különböző eredetű ka/ke végű állatnevek analógiájára — olyan szavak is, amelyek egykori melléknévi igenévi alakok átformálódásából keletkeztek (fecske, lepke, cinke < fecsegé, lebegé, cinegé) (vö. Szegfű 1991: 243).3

A -cska/-cske képzős szavakhoz képest a -ka/-ke képzősök között ma is sokkal több a lexikalizálódott jelentésű szó, pl. folyóka (’csatorna’ jelentésben, ill. növénynévként is), csengettyűke (virágnév), ülőke, hajtóka, járóka, nyalóka stb.; az egy szótagú -ka/-ke képzős szavak pedig mind lexikalizálódott jelentésűek: pl. lapka, bőrke, szálka, padka. Mindezek a nem kompozicionális jelentésű alakulatok (továbbá a -ka/-ke képzővel kapcsolatos korlátozások, amelyekről később még lesz szó) hozzájárulhattak a képző kicsinyítő funkciójának gyengüléséhez és termékenységének csökkenéséhez.

Ugyanakkor a -cska/-cske képzős alakulatok igen kis mértékű lexikalizálódása (mindössze néhány lexikalizálódott jelentésű szó fordul elő ezzel a képzővel: fogócska, bújócska, főzőcske) és ezzel együtt az ezt a képzőt tartalmazó derivátumok szemantikai átláthatóságának (és így a képző funkciójának) teljesen egyértelmű volta elősegíthette a -cska/-cske képző szélesebb körű használatát és ezzel default képzővé válását. Az pedig, hogy a két képző közül a -cska/-cske képző számít az alapesetnek, mint a fentiekben láttuk, szerepet játszik a képző nagyobb mértékű produktivitásában. A -cska/-cske képző alkalmazhatóságára alig vonatkoznak korlátozások, míg a -ka/-ke képzővel kapcsolatban többféle korlátozás is fennáll. Ezek a korlátozások részben nyelvelméleti, részben történeti összefüggésekkel magyarázhatók; a nyelvelméleti összefüggésekre a következő részben, az egy szótagúakra vonatkozó korlátozások kapcsán térünk ki.

1	A -ka/-ke eredetileg becéző-személynévképző lehetett; legalábbis csak tulajdonneveken mutatható ki előzményeként az önálló -k képző, amellyel párhuzamosan kezdték el használni a -ka/-ke képzőt mint testesebb formánst (vö. Szegfű 1991: 208).
2	Vö. Szenczi (1610: 75b–78a)-val. Köszönöm C. Vladár Zsuzsának, a magyar nyelvű Szenczi-grammatika fordítójának, hogy ezt a szövegrészletet magyar fordításban még a grammatika megjelenése előtt a rendelkezésemre bocsátotta.
3	Bár a TESz. más típusú etimológia lehetőségét is megengedi.