Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

7.3.6. A két képző használatának alaki jellegzetességei: egy új általános szabály

Bár explicit módon ott nincs kifejtve, a StrMorf.-nak a képzők párhuzamos használatát bemutató példái is utalnak arra, hogy a két képző kapcsolódási szabályai a töveket, ill. tőváltozatokat illetően eltérnek egymástól: „A többi mássalhangzó esetében mindkét képző lehetséges: asztal + ka– asztal + ocska, gödör + ke– gödr + öcske, ikon + ka– ikon + ocska, citrom + ka– citrom + ocska, bárány + ka– bárány + ocska” (Kiefer–Ladányi 2000b: 169).

Az idézett példák sorát tovább bővítve (pl. egérke – egerecske, emberke – emberecske, vagyonka – vagyonocska, leányka – leányocska, mellényke – mellényecske) eljuthatunk ahhoz az empirikus általánosításhoz, hogy a) ha az alapszónak vannak tőváltozatai, akkor a -ka/-ke mindig az alapszóhoz (a szótári tőhöz), a -cska/-cske pedig mindig a kötött tőhöz csatlakozik; b) az egyalakú tövekhez a -ka/-ke mindig előhangzó nélkül, a -cska/-cske pedig mindig előhangzóval járul. Az a) és b) mindkét képző esetében nagyon erős, kivételek nélkül működő kapcsolódási szabály.1

Ez a szabály számot ad mind arról, hogy a -ka/-ke képző nem kapcsolódhat a/e végű szavakhoz, mind arról, hogy ugyanakkor kapcsolódhat (több szótagú) é végű szavakhoz. Az é végűek egyalakúak, tehát a -ka/-ke a főszabálynak megfelelően kapcsolódhat hozzájuk. Az a/e végűek esetében a szótári tőhöz semmilyen toldalék nem kapcsolódhat, tehát a -ka/-ke képző sem; viszont ha a -ka/-ke képző a nem szótári tőhöz kapcsolódna, sérülne a rá vonatkozó főszabály.

Ennek a szinkrón összefüggések keretében talált általános szabálynak, ill. a két képző eltérő viselkedésmódjának nyelvtörténeti okai vannak, ezeket azonban ennek a tanulmánynak a keretében nincs módunk tárgyalni (a részleteket l. Ladányi 2004).

Az ellenpéldának felhozható szomorkás, savanykás stb. nem főnévi alapú képzés eredménye, a becézőképzést (pl. Jóska, Ferke, Jutka, Zsuzska) más típusú szabályok irányítják (vö. Kiefer–Ladányi 2000b: 170–172), a cédulka pedig nyelvújításkori szóalkotás. (Köszönöm Siptár Péternek, hogy felhívta a figyelmemet a melléknévi alapú és a becézőképzés e sajátosságaira.)