Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

2. Elméleti modellek: a keretszemantika és a használatalapú szemlélet együttes alkalmazása

A melléknévi módosítók jelen leírásában a melléknévi és a főnévi elemek közötti viszony megértéséhez alkalmazott elméleti háttér különbözik a korábbi, javarészt formális nyelvelméletekre épülő megközelítésektől (pl. Laenzlinger 2000, Crisma 1996, Androutsopoulou 1995, Sadler–Arnold 1994). A dolgozat a funkcionális és a kognitív nyelvészet eredményein nyugszik, illetve azokra épít.

A funkcionális kognitív megközelítés több különböző, többé-kevésbé kapcsolódó nyelvi modell összefoglaló elnevezése (vö. Newmeyer 1998, Croft 1995). Ezek közül kettő különösen fontos a tulajdonságfogalmak és a módosító szerkezetek pontosabb megértéséhez: a keretszemantikai modell (elsősorban Fillmore munkái) és a használatalapú nyelvtanok közül Langacker (pl. 1987, 1991), valamint Evans (pl. 2006) kognitív modellje. E két irányzat sok ponton találkozik, és nemcsak a közös képviselőik által, hanem a nyelvészeti leírásokban is (vö. Langacker 1987, Croft 2001, Evans 2004).

A használatalapú modellek szerint a nyelvhasználat nyelvi tudásunk integráns részét képezi. A nyelvi rendszer elrendeződése közvetlenül kapcsolódik a nyelv használatához (Croft 2001, Langacker 2000, Tomasello 2000). A nyelvi rendszert sematizáció, kategorizáció és más absztrakt folyamatok révén ismerhetjük meg és ezek segítségével írhatjuk le. A nyelvi megismerés az ember mintafelismerő, kategorizációs képességén, illetve szociokulturálisan meghatározott, szituációérzékeny megértési képességén nyugszik (Tomasello 2003). Ily módon a jelentés konvencionálisan használt elemek, sémák új vagy ismert módon történő kombinációjából építkezik.

A keretszemantikai modell kidolgozása elsősorban Fillmore (1982) nevéhez köthető. Mellette, a szélesebb értelemben vett keretszemantikai szemlélet képviselői közé számítják még Langackert és Lakoffot (Croft–Cruse 2004: 15), és újabban az úgynevezett ’kognitív modell’-t kidolgozó Evanst is (vö. pl. Evans 2006). A keretszemantika elvei szerint bármely lexikai fogalom egy másik lexikai fogalomhoz képest, egymást alakítva dolgozza ki a konstrukció jelentését. A fogalmak nem önmagukban, hanem egy kerethez kapcsolódva profilálódnak. A konstrukciók alaposabb megértéséhez tehát elengedhetetlen a „keretelemzés” bevonása a módosító szerkezetek leírásába.