A melléknév-szemantikai modellek közül az egyik legkorábbi Givón temporális stabilitás elmélete (Givón 1970). Givón szerint a grammatikai kategóriák tipikus denotációjuktól motiváltak. A főnevek temporálisan stabil entitásokat, míg az igék temporálisan instabil eseményeket jelölnek. Givón (1970: 835) a mellékneveket— szemben az igékkel és főnevekkel — nem tekinti szemantikai primitívumoknak. Véleménye szerint a melléknevek olyan heterogén, a főnevek és az igék temporális tulajdonságaival egyaránt rendelkező tulajdonságfogalmakat jelölnek, amelyek denotációjukat tekintve lehetnek temporálisak és atemporálisak is. Másként: a melléknevek olyan minőségeket konceptualizálnak, amelyek temporálisan mind stabilak, mind instabilak. A melléknevek tehát mind kognitívan, mind kategoriálisan az igék és a főnevek keverékei. A tulajdonságfogalmak mindig egy szemantikai primitívum (főnév vagy ige) denotációjának a temporális tulajdonságai ismeretében érthetők meg és írhatók le. A temporális stabilitás skáláján a (melléknévi) tulajdonságfogalmak a főnevek és az igék között helyezkednek el. Givónt idézve elemezzünk két angol nyelvi példát: a small ’kicsi’ és a fast ’gyors’ mellékneveket. Givón az úgynevezett ’NP is being ADJ’ teszttel bizonyítja, hogy míg a fast melléknév az angolban kombinálható aktív kifejezéssel (1), addig a small melléknév mindig statikus (2).

A fast melléknév tehát a temporális stabilitás skáláján az igei részhez esik közelebb, mivel az temporálisan érzékeny és potenciálisan egy cselekvő kontrollálja. Ezzel szemben a small tulajdonságfogalom temporálisan állandó nominális származék, a smallness ’kicsiség’ főnévből származtatható. Givón szerint az a tény, hogy vannak olyan nyelvek, amelyekben nincs produktív melléknévi osztály, hanem igék vagy főnevek fejezik ki a tulajdonságfogalmakat, a fenti leírás érvényességét támasztja alá.