Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

3.1.2. Típusjelölés— tulajdonságspecifikáció

Givón elemzésénél előbbre mutat Wierzbicka jelentéstani munkája. A hagyományos elkülönítés szerint a főnevek tipikusan szubsztanciákat, míg a melléknevek minőségeket jelölnek. Wierzbicka (1986) rámutat, hogy mind a főnevek, mind a melléknevek tulajdonságfogalmakat (tulajdonságokat) jelölnek. Amikor azt állítjuk, hogy ez egy alma, akkor tulajdonképpen Z (alma) predikátumról állítjuk, hogy X tulajdonságokkal (pontosabban az alma főnév az almához általánosan hozzárendelt tulajdonságcsoporttal, mint például, hogy kerek, kisebb, mint a dinnye, zöld vagy piros a héja, belül fehér stb.) rendelkezik. A melléknevek és a főnevek ezért nem abban különböznek, amit jelölnek, hanem abban, a h o g y jelölnek. Míg a főnevek tulajdonságok egy csoportját határolják körül, addig a melléknevek egyedi tulajdonságokat jelölnek. A főnevek tehát tipikusan típus- vagy fajtajelölők, míg a melléknevek specifikálók. Ilyen denotációs különbséget figyelhetünk meg például az alábbi mondatokban (Wierzbicka saját példája: 1986: 489):

(4)	Adam is Polish. ’Adam lengyel.’
(5)	Adam is a Pole. ’Adam egy lengyel.’

Az első példamondatban a melléknév Adam nemzetiségét specifikálja, de nem kategorizálja Lengyelországhoz tartozónak. Ezzel ellentétben a második példamondatban a főnév kategorizálja a személyt és nem csak az etnicitását specifikálja.

A főnév és a melléknév közötti szemantikai különbség tehát nem a referens típusában vagy tartományában áll, hanem a szemantikai struktúra típusában (Wierzbicka 1986: 466). A természeti fajták, mint pl. kutya (állattípus) vagy retek (növényfajta vagy ételtípus), vagy pl. a bögre vagy a pulcsi főnevek, alapvetően különböznek szemantikai struktúrájukban az egyedi tulajdonságokat jelölő szavaktól, mint például a kicsi, fekete, jó stb. melléknevektől. A szemantikai különbségek elvárhatóan a szintaktikai viselkedésben is megnyilvánulnak.