Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

2.1. Talmy Givón nyelvtipológiai alapú, biológiai adaptációs funkcionális nyelvtana

Givón és irányzata igen korán szövegközegben, diskurzusban vizsgálta a nyelvi egységeket. Így miközben például az alany és a tárgy szintaktikai szerepének közvetlen leíró közege a mondat (a propozicionális információ), addig a topik leíró közege a multipropozicionális szöveg (diskurzus). E közegben a szemantikai jellemzők és a szintaktikai jelölések egyaránt a topik fölismerhetőségét segítik. Az irányzat elméleti és leíró előzményei közé tartozik a Prágai Iskola, valamint Firth és Bolinger munkássága.

Givón (1983) több nyelv összehasonlító vizsgálatában a topikfolytonosság jelenségéből indul ki. Az alap a strukturális természetű alany és a diskurzusfunkcionális topik közötti viszony, elkülönülés és átfedés összes bizonytalansága. A topik korábbi feldolgozásaiban az általános előfeltevés az volt, hogy a topik diszkrét, atomi egysége a mondatnak, az alany grammatikalizálódott topik. Az adatok egy része azonban ennek már akkor ellentmondott. A funkcionális megközelítés kidolgozása során itt már bevezetett fogalmakként alkalmazták az előtér–háttér megoszlást, a megjósolhatóság és a topikfolytonosság fokozatosságát.

Givón (1983) az alábbi kérdésköröket foglalja össze.

1) A folytonosság fajtái.

A bekezdés multipropozicionális makroközegében három folytonosságot különítenek el (Givón 1983: 7):

tematikus folytonosság,
cselekvésfolytonosság,
topik/résztvevő-folytonosság.

Ezek implikációs hierarchiája is fölállítható a következő módon:

téma > cselekvés > topik/résztvevő

A bekezdésben egy topik a cselekvéssorban leginkább érintett szereplő, ezért legfőbb jellemzője a folytonosság, a folytonos újraemlítettség. Ez a szereplő kapcsolódik leginkább a bekezdés általános témájához, és a legvalószínűbb módon ez az elsődleges topik, a grammatikai alany.

2) A tematikus bekezdés fő topikfunkciói.

A fenti értelemben vett topik fő funkcióit a folytonosság jellege és a bekezdésben elfoglalt hely szerint is meg lehet határozni. Abban a bekezdésben, amelyben az elsődleges topik folytonos (vagyis azonos) marad, a nyelvtan három fő topikfunkciót kódol:

lánckezdő topik (ez újonnan bevezetett, az előzményekkel nem folytonos, a következő részekkel potenciálisan folytonos),
láncközépi topik (folytatódó/folytonos),
láncvégi topik (az előzményekkel folytonos, a rákövetkező részekkel nem folytonos).

3) Topikhozzáférhetőség.

A hozzáférhetőség a fogalmak elmebeli előhívhatóságának mértékét jelöli. A hozzáférhetőség összefügg a rövid és hosszú távú memória megoszlásával. Givón rendszerében a határozott topikok általánosan könnyen hozzáférhetők, már aktiváltak, a határozatlanokat aktiválni kell. Egyes általános topikok mindig hozzáférhetőek (pl. a világegyetem részei, a testrészek, a nevek). A hozzáférhetőséghez kapcsolódik a referenciális távolság, valamint a potenciális interferencia kérdése is.1

4) A szórend.

Jóllehet a szórend tipológiailag változó tényező, Givón (1983: 19) a merev és a rugalmas szórendű nyelvek esetén egyaránt megállapítja, hogy általános implikációs hierarchia állítható föl. Eszerint a mondatban a legbaloldalibb elem a leginkább folytonos topik, a legjobboldalibb a legkevésbé folytonos.

5) A szemantikai szerepek.

A szemantikai szerepek topikká válási hierarchiája szintén tipológiai vizsgálatok eredményeként állítható fel. Eszerint az ágens várható leginkább a topik diskurzusfunkciójában, majd a beneficiens:

AG > Dat/BEN > Acc > a többi

Givón (1989) a topikról a koreferencia és a referencia kapcsán ír. A referencia itt „a nyelvi kifejezésektől a nyelvileg létrehozott/megalapozott egyedekre irányuló, bármilyen célból történő leképezés a szövegvilágban” (Givón 1989: 174). A referencia dinamikus, kriptopragmatikai jelenség, amelyet a beszélő referenciális szándéka irányít (hasonlóan Lyons felfogásához), s amelyben a szöveg tematikus fontossága szintén szerepet játszik. A topik a határozott főneves kifejezéstől a zéró (+ inflexió) anaforáig különböző nyelvtani kifejezésekkel valósítható meg, ezért a topikalitás fokozata (mértéke) fontos tényező e jelenség működésében. Mindez összefüggésben van a topik fajtájával (az alany, tárgy, egyéb szintaktikai funkciósorban, ill. az ágens–páciens stb. szemantikai szerepsorban). A fókusz hasonló skalaritási jegyekkel írható le. E ponton érvényesül a nyelvtan ikonikus volta. Ennek megfelelően a referenciális megjósolhatóság/hozzáférhetőség meghatározó tényezői a következők (vö. Givón 1989: 215–217; vö. még Tolcsvai Nagy 2001: 190):

referenciális távolság a szövegbeli korábbi említéshez képest;
a megelőző szövegkontextus referenciális komplexitása;
„redundáns” szemantikai információ a megelőző szövegből;
„redundáns” tematikai információ a megelőző szövegből (vö. Givón 1989: 215).

Givón (2001a: 198) a topik kérdéskörét, a topikalitás és a grammatikai viszonyok kapcsolatát—a korábbi kidolgozást kissé módosítva—a kognitív feltűnőség és a diskurzus(beli) állandóság kategóriáival közelíti meg.

A szerző egyértelművé teszi, hogy az alany és a közvetlen tárgy a szöveg elsődleges és másodlagos topikjának grammatikalizálódott formája, annak a tagmondatnak a feldolgozása során, amelyben megjelennek.

A topik funkciója pragmatikai, amelyet a grammatika kódol. Elvben nem esemény vonatkozású, azaz kognitív, hanem diskurzus vonatkozású, azaz kommunikatív, ezért nem tagmondaton belüli, hanem tagmondaton kívüli, a tagmondat diskurzuskontextusában funkcionál. Különbség van az esemény vonatkozású (kognitív) és a diskurzus vonatkozású (kommunikatív) feltűnőség között. Egyes nyelvészek mégis elmossák a kettő közötti határt. Givón értelmezésében Langacker (1987, 1991) például a kommunikatív feltűnőséget a kognitív alá rendeli, míg Hopper és Thompson (1984) a kognitív feltűnőséget a kommunikatív alá.

Mindamellett Givón felfogásában a topikalitás „alapvetően kognitív dimenzió”. A figyelem irányításával függ össze, amennyiben egy esemény vagy állapot egy vagy két szereplője kerül a figyelem középpontjába a tagmondat feldolgozása során. A figyelem az elme teljesítőképessége által korlátozódik. A topiknak fontos kataforikus és anaforikus jellemzői határozhatók meg:

a kataforikus állandóság (a szövegben hosszabb ideig jelen van, mint más entitás, függetlenül grammatikai kódolásának módjától),
az anaforikus hozzáférhetőség (legalább egyes grammatikai eszközök esetében már a szöveg korábbi részeiben topik státusú volt az adott topik).

Korábbi munkáihoz hasonlóan, Givón (2001a, b) is a szemantikai és szintaktikai megfelelések rendszerében keresi a topik fölismerhetőségét és leírhatóságát, elsősorban a következő topikalitási hierarchiák fölállításával Givón (2001a: 199).

1) a szemantikai szerepek grammatikai viszonyokra való leképezésének korlátai (bizonyos, a továbbiakban kifejtendő feltételek mellett):

ágens csak alany lehet,
páciens csak alany vagy közvetlen tárgy lehet,
datívusz lehet alany, közvetlen tárgy, közvetett tárgy,
az összes többi szemantikai szerep csak közvetett tárgy lehet.

2) a szemantikai és szintaktikai tranzitivitás közötti prototipikus leképezés: ha az egyszerű mondat szemantikailag tranzitív eseményt kódol, az esemény ágense lesz az alany, az esemény páciense a közvetlen tárgy.

A szemantikai szerepek topikalitási hierarchiája úgy alakul, ahogy a korábbi feldolgozásban (Givón 2001a: 200):

AG > Dat/BEN > PAT > LOC > a többi

E rendszerben a következő korlátozások érvényesek. Az egyszerű mondatban—megléte esetén—az ágens argumentumnak van a legtöbb joga a mondat alanya grammatikai viszonyra. Az egyszerű mondatban megléte esetén a datívusz/beneficiens argumentumnak van a legtöbb joga a mondat közvetlen tárgya grammatikai viszonyra. Hiányuk esetén a jog lejjebb száll a hierarchiában. Az alany szerepét az ágens egyszerű mondatban csak passzív, inverz és detranzitív szerkezetben veszítheti el.

1	A referenciális távolság koreferens szerkezetben a mondatok száma (vagy az eltelt idő) a megelőző utolsó szövegbeli említéstől számítva. A potenciális interferencia a szemantikailag kompatibilis referensek száma a megelőző három mondatban (Givón 1989: 216).