Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

2.3. John R. Taylor kognitív modellje

Taylor (1996) szintén a referenciapont-szerkezetet alkalmazza az angol birtokos szerkezet birtokosának kognitív leírásához. A birtokos szerkezet magyarázataiban más keretekben is fölmerült a birtokos mint összetevő topikszerű értelmezése, a kognitív nyelvtanban pedig ez a referenciapont-szerkezet révén alapvetővé vált. Taylor a kifejtéshez röviden értelmezi a topik fogalmát is. Ő is látja a kettősséget: a topik (tag)mondatszerkezetben gyakran grammatikalizálódik (tipológiailag különböző módokon), de a szövegben funkcionál s csak azon belül a mondatban. Fontos tényező, hogy a referenciapont-szerkezet nem kapcsolódik semmiféle specifikus grammatikai konstrukcióhoz (Taylor 1996: 206), egyes nyelvek mégis grammatikalizálják, például a kínai vagy a japán. Chafe (1976: 50) a kínai stílusú topikot határozza meg, amely kezdő helyzetben lévő egység (általában nominális), és amely egy bizonyos tartományra korlátozza a fő predikáció alkalmazhatóságát, kĳelöli azt a térbeli, időbeli vagy individuális keretet, amelyben a fő predikátum érvényesül. A japánban és kínaiban a topikszerkezetben a cél (target) egy lehorgonyzott tagmondat, azaz egy folyamat leképezése. Nincs nyíltan morfológiailag jelölve a topik és az azt követő predikáció szemantikai viszonya.

Taylor ezután határozottan állítja, hogy a topik a referenciapont-szerkezet funkció egy jellegzetes megvalósulása, amely a hozzáférhetőséggel áll kapcsolatban (Taylor 1996: 208). Eszerint a topik entitást jelöl (dolgot vagy személyt), amelyről valami mondatik, szemben a kommenttel, amely az információ elrendezésével kapcsolatos. Taylor arra is felhívja a figyelmet, hogy a topik értelmezhető a szöveg átfogó témájaként (Givón alapján), amikor a szöveg különböző összetevőinek integrációjában és értelmezésében az általános kontextus szerepét tölti be.

Igen fontos, hogy Taylor megkülönböztet diskurzusfüggő topikalitást és inherens topikalitást (Taylor 1996: 211).

1) A diskurzusfüggő topikalitás Halliday (1970: 163) szerint az adott és új információ megkülönböztetésén alapul: adott az, amiről a beszélő feltételezi, hogy a hallgató helyre tudja állítani, le tudja vezetni. Chafe (1976: 30) szerint adott az, amiről a beszélő feltételezi, hogy a hallgató tudatában van a megnyilatkozás idején. Szintén adottnak tekintendő a szöveg témája, valamely keret aktiválása, a szituációs kontextus által megnevezett fogalom. Az „adott”-ság lehet aktív–félig aktív–nem aktív.

2) Az inherens topikalitás. A humán nominálisok (az emberi lényt jelölő teljes főnevek) inherensen hajlamosak topik státusba kerülni, függetlenül a specifikus diskurzushatásoktól (Taylor 1996: 219). Taylor Deane-re hivatkozva (Deane 1992: 194–205) jelzi: vannak automatikusan feltűnő fogalmak, ezek természetes topikok, amelyek alkalmasak valamely főnévi kifejezés, tagmondat vagy mondat új információjának lehorgonyzására. Ilyenek pl.: