Hogyan alkalmazható a fent bemutatott, funkcionális kognitív elmélet és módszertan a rugalmas magyar szórend leírásában? A funkcionalitás szempontjából itt a szintaktikai és szemantikai szerkezetek közötti megfelelés áll a kutatói kérdésföltevés középpontjában, a kognitivitás szempontjából pedig a (tag)mondat két különböző alapozású szemantikai szerkezetének, mégpedig az elsődleges figurát (trajektort) mint kezdőpontot (referenciapontot) alkalmazó szemantikai szerkezetének és a szórendből eredő más kezdőpontú szemantikai szerkezetének a viszonya. Kérdés formájában megfogalmazva: mi történik akkor, ha a szórend, vagyis a mondat kontiguitáson alapuló és temporális elrendezése különbözik a harmonizáló kognitív ösvényektől? Langacker szerint az egyik kognitív ösvény „a szavak temporális elrendezése”. A rugalmas szórendű magyar nyelv esetében ezt a következőképpen módosítom: a szórend a fogalmi egymásra következés kifejezője, egymásra következő fogalmiasítás (szekvenciális konceptualizáció, ahogy azt Verhagen 1996 javasolja), és szerepe van a mondat on-line (műveleti) feldolgozásában. Mivel a funkcionális kognitív nyelvészet nem tart számon mögöttes szerkezetet, amelyből különböző szórendi változatok hozhatók létre, a szórendnek két vonatkozása érvényesülhet a feldolgozásban: